Milyen a következetes és határozott nevelés?

Számomra azt jelenti, hogy meghatározott elvek szerint nevelem őket. Ha valamit mondok, akkor nem csinálok utána feneket a számból, ahhoz tartom magam.

Pl. ha azt mondom az egyiknek, hogy nincs édesség, mert megagyalta a tesóját, akkor hiába kezd el hisztizni, nem fogom azt mondani, hogy "na jó... egy szelet csokit azért adok". Nem. Tanulja meg, hogy nálunk nincs tesóbántás.

Fontos, hogy a két szülő összetartson, különben nem ér az egész semmit.

Kezdettől így kell nevelni, a még nem beszélő babának is meg kell mondani, mutatni, mit hogyan kell (vagy nem kell) csinálni. Lehet azt látni, hogy mikortól érti, és mikortól kezd szándékosan huncutkodni, hogy feszegesse a határokat, és nézze a szülő reakcióját. Ilyenkor nem szabad elröhögni magad (majd utána, ha nem látja, mert azért vannak vicces dolgok), hanem ugyanolyan határozottan újra elmondod, megmutatod, mi a helyes.

Kicsiknél pl. jellemző, hogy szórakozni akarnak nem nekik való dolgokkal, kulcsokkal, mobillal, távirányítóval. Nincs olyan, hogy egyszer kiveszed a kezéből, egyszer nem. Mert akkor nem fogja érteni, hogy most mi van. El kell venni, megmondani, hogy "nem", akár százszor is.

Babakorban az szokta magát következetesnek és határozottnak mondani, aki korán napirendet vezet be, amitől nem lehet eltérni, a babát önálló elalvásra szoktatja, ágyba nem veszi, nem hordozza egész nap ölben stb. Kisgyerekeknél az, hogy ha kimond valamit, ahhoz tartja magát, a hisztinek nem enged, kidolgozott büntetési-jutalmazási rendszere van, amit mindig betart stb.

Mi nem vagyunk ilyenek. :) Persze van, amiben muszáj határozottnak lenni, pl. a reggeli rutin, mert különben elkésnénk, vagy olyan alapvető szabályok, hogy nem eszünk a boltban fizetés előtt, nem beszélünk csúnyán, illetve mi azt sem bírjuk elviselni, ha evés közben rohangálnak, így ez a szokás sem alakult ki náluk. Viszont egy újabb csokiról vagy meséről abszolút meggyőzhető vagyok.

Van olyan barátnőm, akinek meggyőződése, hogy ő milyen szigorú és következetes a gyerekeihez, a kisfia mégis ritka neveletlen, úgyhogy azért mindent nem kell elhinni.

Kiszámítható. Nem a szülő pillanatnyi hangulatától, vagy a helyzettől függ, hogy reagál a gyerek viselkedésére, hanem mindig ugyanúgy, vagy hasonlóan.

Például sok szülő mást vár el a gyerekétől otthon, a négy fal között és mást közösségben, társaságban. Természetesen vannak közösségi normák, de ha ugyanaz a viselkedés otthon megengedett, társaságban pedig nem, attól a gyerek összezavarodhat, hiszen ő mindig a szülőnek akar elsősorban megfelelni, nem másoknak.

"Például sok szülő mást vár el a gyerekétől otthon, a négy fal között és mást közösségben, társaságban. Természetesen vannak közösségi normák, de ha ugyanaz a viselkedés otthon megengedett, társaságban pedig nem, attól a gyerek összezavarodhat, hiszen ő mindig a szülőnek akar elsősorban megfelelni, nem másoknak."

Azért ezt finomítanám, mert van pár dolog, amit el lehet egy picit nagyobb gyereknek magyarázni. Otthon lehet böfögni vagy galambokat eregetni, idegen helyen pedig inkább vonuljon félre, ha erős az inger.

Én magammal szemben is megengedőbb vagyok ilyenekkels zemben itthon, mint egy munkahelyen.

Számomra azt jelenti, hogy a gyerek nem könyöröghet, vagy hisztizhet ki olyan dolgot (amennyiben tényleg hisztiről van szó, és nem létszükséglet/alapvető igényről), amit korábban sem engedtem, vagy a jövőben nem kívánok engedni, mert sokkal nehezebb lesz utána, ha egyszer megengedtem valamit, amit nem kellett volna. Szóval tudja, hogyha azt mondom, hogy ,,nem", akkor az tényleg nem-et jelent.

Pl. szeretne valamit a boltban megkapni, amit nem akarok neki megvenni, vagy nem akar adott időben aludni menni, ilyesmik.

Én előljáróban leszögezném, hogy a következetes nevelés számomra nem a baba igényeinek figyelmen kívül hagyását jelenti, ahogyan azt itt valaki felvetette, pl. sosem erőltettem egy fix napirendet, sosem hagytam sírni, igény szerint etettem, aludhatott a mi ágyunkban is a gyerek stb.

Először kb. a gyerek 8 hónapos korában éreztem, hogy itt nevelni kell, amikor már bemászta a lakást, és minden érdekelte, mindent kipakolt, szájába vett stb.

Nálam a következetesség abból áll, hogy kiszámítható a reakcióm, amit nem szabad, azt két nap múlva sem szabad, meg hosszú hiszti hatására sem szabad. a Nem az nem.

Mondok példát: egy időben imádta a cipőket szétpakolni, megrágcsálni. Ezt nem engedtem. Rászóltam minden egyes alkalommal. Mindig kilátásba helyeztem a következményt, és alkalmaztam is, ha kellett. Ebben az esetben pl. a harmadik rászólás után bementünk a szobába, becsuktam az ajtót, és együtt játszottunk, de a cipőkhöz átmenetileg nem engedtem ki.

Vagy vegyük a fürdést. Egy időben azzal szórakozott, hogy felugrált a kádban, amit én nem engedtem, mert balesetveszélyes. Először rászóltam, hogy nem szabad, üljön szépen le, különben kiszállunk. Második körben ugyanez. Harmadik felállásnál tényleg befejeztük a pancsolást. Akkor is, ha sírt, akkor is, ha én is szerettem volna még pancsolni vele. Volt, hogy több napon keresztül ezt játszottuk. Egyszer csak megértette. Most (25 hónapos) már hónapo óta szépen fürdik, max. az első figyelmeztetésig jutunk el.

Ehhez hozzátartozik, hogy a rászólással egyidejüleg mindig megpróbálom a figyelmét is elterelni. Pl. a cipős esetnél felajánlottam, hogy gyere játszunk inkább a labdával, nézegessünk könyvet stb., vagy a fürdésnél is mindig felajánlottam egy játékot. Van, hogy bejön, de olyan is van, hogy kitart amellett, amit a fejébe vett.

Ugyanakkor a pozitív oldalt is fontosnak tartom. Ha megígérek valamit, be is tartom, akkor is, ha a gyereknek már esetleg kiment a fejéből. Mostanában imád porszívózni. Egész délelőtt állt a szekrény előtt, és mutogatott, hogy porszívózzunk. Nekem egyéb okból épp nem volt alkalmas, de megígértem, hogy a délutáni alvás után fogunk porszívózni. És be is tartottam, pedig túl nagy kedvem akkor sem volt, de megígértem. Ugyanígy pl. ha azt íígértem neki, hogyha jól viselkedik a pelenkázásnál, akkor felolvasom a kedvenc meséjét, akkor tényleg felolvastam.

Emelett fontos a rugalmasság is. Ha pl. kiválaszt egy könyvet, elkezdem olvasni, de a második oldalnál meggondolja magát, és inkább egy másik mesét kér, akkor engedek, nem kötöm az ebet a karóhoz. Vagy ha szólok, hogy jöjjön enni, de épp elmerülten játszik valamivel, akkor azért megvárom, hogy befejezze. De mikor látom, hogy feláll, és megy oda valami másik játékhoz, akkor kivezetem a konyhába.

Még egy dolog jutott eszembe. nagyon szereti nyitogatni a csapot, ami azért megint nem játék. Ezért bevezettem, hogy öncélúan nem nyitogatjuk a csapokat, de pl. az esti fürdésnél ő nyithatja-zárhatja a csapot, tehát amikor szükség van rá, akkor csinálhatja.

Persze én sem vagyok gép, pl. a telefon-távirányító vonalon el is szúrtuk a dolgot, és van, hogy én is kijövök a sodromból, meg olyan is van, hogy a gyerek tesztel, tudja, hogy valamit nem szabad, mégis megpróbálja, látni az arcán, ahogy figyeli a reakciót, nagyon édes :)

Jó hosszú lettem, pedig még így sem írtam le mindent :)