Szülés utáni depresszió, vagy valami más?
Két gyerekem van. 6 év van közöttünk, a kicsi lassan féléves lesz. A nagy nagyon várta a tesót, így is volt rendjén. A nagy maradt még egy évet az óvodában, nevelési tanácsadót is megjártuk, ovi akarta, hogy menjen, én nem voltam benne biztos. Jövőre megy iskolába. A pici jó baba, viszonylag átalussza az éjszakákat. Párom kora reggel megy el és késő este jön haza, így a gyereknevelés, a háztartás oroszlánrésze rám hárul. Én viszem a nagyot oviba, és megyek érte, persze a picivel.
Mostanában, van talán egy hónapja, hogy nem érzem magam jól a bőrömben, lehangolt vagyok, a naggyal folyton veszekedés van, majdnem minden nap fejemhez vágja, hogy nem foglalkozok vele (furdal a lelkiismeretem, 6 éven keresztül ő volt a világ közepe, minden figyelem rá szenteltem, együtt voltunk, együtt lógtunk, kirándultunk, vittem sportra stb.) Ez a mindennapos veszekedés kikészít, sajnos annyira feszültek az idegeim, hogy sokszor ingerülten válaszolok a nagynak, volt hogy meg is rángattam, amiért nem figyelt rám, ha mondtam valamit, ő meg a füle botját se mozdította. Közben meg ott a pici, őt nem is lehet nagyon magára hagyni. Ha itthon van a nagy, sokszor odaülök a picivel az ölemben mellé, hogy érezze, hogy vele vagyok. De a normális beszélgetésből mindig kiabálás lesz. Magamat se értem, mert sokszor én is rossz megjegyzéseket teszek rá... :-(
Ha csak a picivel vagyok itthon, akkor is nagy 0 vagyok, nincs kedvem vele foglalkozni, csak megszoptatom és tenném le, legyen el, de az is képtelenség, mert hasára fordul és onnan már vissza nem tud, ilyenkor megunja és nyekereg. Főzni képtelenség mellette. Napközben alig alszik, ha alszik, akkor is csak félórákat.
Magyarul semmit se tudok csinálni. Már nagyon elegem van, legszívesebben aludnék egész nap.
Aztán minap a párom is megjegyezte, hogy nem csinálok semmit itthon, kezdek elúrinőiesedni, hogy hetente ha egyszer lejárok az önkiszolgáló étterembe, hogy kíméljem magam a félig elkezdett félig félbehagyott főzésektől. Elmegy vele a délelőttöm, pici is hol elunja magát és végem van.
Magamról annyit, hogy kinézek ahogy kinézek. Egyszerűen nincs időm magamra, szétcsúszott vagyok, szőrös a lábam, korábban a tökéletesre belőtt hajam most csimbókokban lóg, karikásak a szemeim. Valami nem oké velem, fájnak a lábaim, a babakocsit is alig tudom tolni, vonszolom magam, ha a városban vagyunk a nagy után folyton kiabálnom kell, mert hajlamos más irányba menni rollerjével, és mindig mást szeretne csinálni, amit eredetileg elterveztem. Kívülről úgy látom magamat, mint egy idegbeteg anyuka, aki nem tudja kezelni a nagyot és a picit se.
A menstruációm megjött a 4. és 5. hónapban, most szinte semmi, ez normális a szoptatási időszak alatt? Hol megjön, hol nem?
válasza:
válasza:Apukát kellene egy picit felrázni, mert ez nonszensz, hogy a közös gyermekekkel teljesen magadra hagyott! Az első válaszolónak teljesen igaza van mindenben. Viszont ha te sem teszel semmit, hanem elfogadod a sorsodat, akkor nem változik semmi. A tiszteletnek és a szeretetnek is a jele, hogy hagyjuk a másikat is élni. Szólni kell a párodnak, hogy baj van, nem vagy jól, változtatni kell, mert különben nagyon rosszul fog járni, nem fogod tudni ellátni a gyerekeket, sérülni fognak mentálisan és a kapcsolatotok is megromlik.
Azzal, hogy anya lettél, nem szűnt meg a világ és nem szűnt meg a többi szereped sem! Nő is vagy és ember is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!