Hogyan kezeljem ezt a helyzetet?

Az én lányom 13 hónapos, és most ugyanez van. Én is ilyen sírós voltam, egészen alsó tagozatos koromig, ha egy picit is rám szóltak sírva fakadtam.

Nem tudom jó megoldás e, de én ilyenkor megvigasztalom, de közben mondom neki, hogy ezt vagy azt nem szabad, mert veszélyes stb.,de ezért nem kell sírni.

Mivel időérzékük nincs, -bocsánat a profán hasonlatért - még hasonló nevelési elveket kell követni, mint amikor kutyát nevelsz.

Itt és mostban élnek, tehát rászólni akkor kell, amikor a tiltott cselekvést végzi. Utólag nem szabad, mert egyelőre nem tudja összekötni (a kutya később se, a gyerek már későbbi életkorban igen).

Amint abbahagyta, meg kell dicsérni azért, hogy már nem csinálja. Tehát egyfajta szóbeli büntetés-jutalmazás egyensúlyt kell felállítani, persze a gyerekeknél ezt magyarázattal kísérve.

Amikor odamegy hozzád, öleld meg, puszilgasd meg (a sírásról látszólag ne vegyél tudomást), de akár túljátszott örömmel is dicsérd meg, hogy mennyire ügyes kislány, hogy már nem piszkálja a tévét, konnektort. Az arcmimika és a hangsúly mindenképp legyen kissé eltúlzott, ahogy a színházi színészek is hevesebben fejeik ki az érzelmeiket (mimika, gesztusok és hanglejtés), mint magánemberként.

Tehát nagyon széles mosoly, felszaladt szemöldök, kitárt karok és olyan hangsúly, mintha a férjednek jelentenéd be, hogy ti nyertétek a héten a lottóötöst.