Milyen fiús anyának lenni?

Nekem nincs összehasonlítási alapom, mert csak fiam van, bár mellettünk laknak tesómék, így szoros kapcsolatban vagyok az unokahúgommal is. Ebből és a barátok, sulis szülőtársak tapasztalataiból azt látom, a lányok általában jobban meg akarnak felelni mások elvárásainak, már pici koruktól jobban figyelik a felnőttek „rezdüléseit”. Ennek köszönhetően „problémamentesebbek”, már ami a követelményeket illeti. Ez a suliban is jellemző, a legtöbb kislány jobban teper a tanító nénik kedvéért, szabálykövetőbb, így kevesebb a panasz rájuk. Azonban más részről azt látom/hallom, hogy sok kislánynál az a gond, hogy a szülőknek kell őket lazítani, hogy ne görcsöljenek feleslegesen.

Persze ez nyilván általánosítás. :)

Sziasztok, fiús anyuka vagyok, egy 5 évessel.

Szerintem van különbség- persze ezt csak a baráti, ismerősi, családi körben lévő lányokat nevelő anyukákkal való beszélgetésekből, a gyerekek viselkedéséből, adott viselkedésükre adott válaszreakciókból szűröm le.

Én szeretek fiús anyuka lenni és el sem tudom képzelni, hogy milyen lennék kislánnyal (nyilván menne).

Ami nálunk talán könnyebbség (persze hozzáteszem, tökéletesen személyiségfüggők ezek a szituációk is, szóval azért nem lehet egykönnyen általánosítani, hogy "mert fiú" vagy "csak mert lány"):

- nincs cirkusz a készülődésnél, ruhaválasztásnál (ovis csoporttársak, kis barátnők anyukái mesélnek néha megmosolyogtató történeteket, hogy a lila hajgumi nem megy a tüllszoknyához vagy hasonló- nálunk nem központi kérdés ez- egyszerű, igényes, tiszta ruhában szinte bármiben jól érzi magát

- viszont ennek ellenkezője lehet az, hogy nehezebb is változatosabban, "trendin" öltöztetni. PL. megfigyeltem, hogy egy H&M-ben vagy C&A-ban a lány-fiú ruhák kb. ugyanakkora helyet foglalnak el az üzletben, de lányból kb. 2-3* annyi van és nem csak a már unalomig ismételt sötétkék-szürke-autós-dínós kombók, a cipőknél méginkább könnyebb kislánynak vásárolni

Ez is totál gyerekfüggő, de a környezetemben azt figyeltem meg, hogy a nagyobb ovisok körében a fiúk nagymozgásokban bátrabbak, ügyesebbek egy picit (bicikli, gördeszka, mászás stb.), a lányok meg inkább a finommotorikus mozgásokban jobbak (szépen színeznek, rajzolnak, a fiúkhoz képest nsgy a különbség ebben).

Ha a fiam elesik, elcsúszik, megüti magát stb. kevésbé veszi fel, mint egy kislány- én is gyakran mondogatom, hogy "keményen, bátran, ügyes vagy", míg egy kislányt talán többször vígasztalnak és nem azzal, hogy "katonadolog". Sőt én kifejezetten büszke vagyok arra, hogy ha "meredek" dolgokat csinál pl. a mászókán vagy trambulinon (persze magamban ugrásra készen lesem, meg a szédülés is elkap néha a látványtól, de akkor is).

Otthon nálunk bizony a vonatos szakkifejezésekbe bele kellett tanulnom a Thomas korszakban, megálltunk a tűzoltóállomáson, a közlekedési múzeum állandó vendégei voltunk és a kocsimban a tűsarkú mellett biciklipumpa, gördeszka, könyökvédő van, a lakkbőr táskámból meg playmobil katonák esnek ki időnként még az irodában is.

Kislányos ismerősöknél meg fésülős póni, ez a gumis karkötős készítő, flitteres kistásk meg ilyenek. A férfi kollegám szokott ilyesmiket kirázni a zsebéből, ha ő viszi a kislányt oviba.

Otthon több négyzetméteres sínrendszereket kell kerülgetnem és időnként szentségelek magamban, amikor talpon kap egy legódarab- a lányos anyukák meg arra "panaszkodnak", hogy a drága sminkszettek kenődnek el a csapban vagy műanyag élelmiszerek landolnak az igaziak mellett a főzőcske közben.

Nálam nem a "nyávogás" és a hisztizés most az aktuális nevelési kérdés, hanem a kemény beszólogatás, adott esetbena csúnya, trágár szavak, amiknek még a jelentésével sincs tisztában, vagy a "kakaskodás", a többi kisfiúval az állandó kötekedés, "ki-ha-én-nem" típusú erőpróbák.

Lehet, hogy mindez csak véletlen- de szerintem egészen más még mindig a társadalmi elvárás egy lánnyal szemben, mit egy fiúval és ez már ovis korban is tettem érhető.

Jókat írt a 3. válaszoló. Erről jutott eszembe, hogy én fiús anyaként jobbára turkálóban vadászom a nadrágokat, mivel egy sem éri meg ép térddel azt, hogy kinője. És abból, hogy nehezen találok fiúnacikat, úgy sejtem, ezzel a térdlukasztós dologgal nem vagyok egyedül. :)

Persze ez is lehet nevelés kérdése, ismerek családot, ahol a kisfiú is fehér (!) nadrágban jár gyakran. A fehér szín nálunk még pólóban is elképzelhetetlen. Mondjuk az én nevelési „elveim” szerint egy gyerek mozogjon, rohanjon, másszon, kússzon – így nem haragszom a lukas, koszos cuccokért.

(Ahogy Vekerdytől olvastam egyszer, ő amikor hozzá vittek egy gyereket, először megnézte, van-e elég plazúr rajta, mert az egészséges gyereknek az a dolga, hogy felfedezze a világot, amit – lássuk be – fehér nadrágban maximuma a padon ülve lehet. :))

„Akkor lehet megtudni, milyenek a fiús anyák, amikor felbukkannak a lányok, akiket tűzzel-vassal irtana a fiús anya a fia közeléből, és nem tudja elviselni, hogy elszakítják tőle a fiát, akibe szinte szerelmes. Borzalmasak ilyenkor a fiús anyák.”

Érdekes, én ilyet sosem tapasztaltam, pedig volt pár (komolyabb) kapcsolatom, mielőtt férjhez mentem. Lehet, hogy csak jól kell tudni választani? Vagy csak „bizonyos típusú” lányokat akarnak elüldözni a fiús anyák? ;)