Nem tervezett gyerekek szülei! Környezetetek tudja, hogy véletlenül sikerült a gyerek és még nem terveztétek, de megtartottátok? Gyereknek elmondtátok vagy tervezitek elmondani?

Bátyámnak fél éves a "nem tervezett" lánya.

Amikor közölte a babát velünk, akkor ezt is mondta, mivel a barátnőjét sem ismertük.

Azóta elvette, együtt élnek, és minden rendben, szép, boldog család (tesóm 34 éves, sógornőm 32, van saját lakásuk 3 is). Imádják a kislányukat.

Azt nem tudom, hogy ha megnő elmondják-e a lányuknak.

Saját magamról mindig tudtam, hogy véletlen gyerek vagyok, anyu 17 éves volt, amikor születtem. Sosem zavart a dolog.

Nekem a 3. babám volt terven kívüli, eléggé be is ijedtünk a jöttére, hiszem amikor fogant, a kisebbik bátyja még csak 3 hónapos volt. Kiskorától tudja, mert sokat beszélgettünk arról, hogyan lettünk család. Nem érzi rosszul magát, pedig most kamaszként már azt is tudja, hogy kezdetben nem örültünk neki. Azt mondja, az a lényeg, hogy mire megszületett, már nagyon szerettük.

Akik már akkor is ismertek, azok nyilván tudják, hiszen tudták, hogy egyelőre kisebb gondom is nagyobb volt a babázásnál, aztán mégis terhes lettem :)

A fiam hét éves, amikor téma volt, hogy ő hogyan született, akkor meséltem neki arról is, hogy ő egy igazi meglepetés volt, hiszen nem számítottam rá, aztán egyszer csak kiderült, hogy ott van a pocakomban. Na jó, mondjuk ő azzal is tisztában van, hogy hogyan készül a kisbaba, már csak azért is, mert nem akartam, hogy azt gondolja, hogy ez csak úgy megeshet bárkivel, hogy hipp-hopp ott van egy baba a hasában :)

Nagyon érdekesek a válaszok, látszik belőlük, hogy mennyire nem mindegy, milyen szubkultúrában él az ember. Nekem pl. eddig sosem jutott eszembe, hogy a gyerek felnőve rácsodálkozna, és bármilyen negatív következtetést levonna abból, hogy az esküvőkör már a hasamban volt. Ahogy azt sem érzem, hogy egy „tervezett” terhesség értékesebb volna, mint egy nem tervezett. S azt gondolom, mivel számomra ezek nem kérdések, a gyerekem számára sem lesznek azok.

A mi környezetünkben mindenki tudja, hogy nem tervezgettünk, egyszerűen azért, mert még épp csak elkezdtünk „járni” a gyermek fogantatásakor (bár már „ezer éve” ismertük egymást). Nyilván a gyerekem is tudni fogja, ha majd akkora lesz, hogy arról kérdez, hogyan jöttünk össze, hogyan lett ő – és nem érzem ezt semmivel sem „rosszabb” fogantatási módnak, mint ha azt mondanám, hogy „hosszú évekig tervezgettük, hogy gyerekünk legyen, de még nem volt lakás/kocsi/plazmatévé/elég kolbász a kamrában, így csak X év után mertünk bevállalni”. :)