Mit kell reagálni, ha azért kapok megjegyzést, mert jó az anyagi helyzetünk?
A bölcsiben van két anyuka, aki rendszeresen ezen köszörüli a nyelvét.
Persze, nem kell lereagálni, de egy idő után akkor is idegesít.
Akkor én mit mondjak. Nem vagyunk hú de gazdagok, de kb. másfél-kéthavonta utazunk külföldre a férjem munkájából adódóan és mivel kiscsoportos a gyerkőc, meg is tehetjük, még nem kell elszámolni az idejével. Nem mondom én, de már feltűnt más szülőknek is, hogy sokat hiányzik. És ugye a gyerek mesél, bár már beszéltünk vele erről. De ő még csak gyerek.
Van 3 szülő, akik rendszeres megjegyzéseket tesznek, gondolkodtam rajta, hogy szünet után lerendezem a dolgot röviden és finoman. Már nem csak nekem tesznek "kedvesen" megjegyzést, de megtalálták a gyerekemet is. Azt hiszem most telt be a pohár.
Az egyik szülő a háromból nem engedi ráülni a gyerekét a kis bicókra, amiket mi vittünk az ovinak, inkább vitt be ő is kettőt, az egyiket a fia használja csak. Hülye kifogásokat talál ki, hogy még nincs ereje hajtani stb. Minden héten más a baj, mondjuk ez a nőszemély más családokkal is ezt csinálja.
Az elején direkt nem az ovi parkolójába álltam, mert tudtam, beszólnak a kocsira. A férjem hülyének nézett, végül csak nekem lett igazam.
De már letojom, nem ismernek minket, nem tudják, honnan van a pénz, kemény melóból, mindketten sokat dolgozunk és bizony ez áldozatokat kíván, de ezt nem látják, nem is kell nekik. Azt sem tudják, hogy egy alapítványt vezetek, amibe rengeteg pénzt ölök magam is. De nem is kell...
Már nem foglalkozom vele, valahol megértem őket, nekem is volt ilyen időszakom és még lehet is. Amikor minden xar és nem úgy jön össze, nehéz itthon a helyzet.
Ha a gyereket bántják, na csak azt nem tudom megállni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!