Anyukák, akik nem dolgoztok, mert jól keres a férjetek! Nem kellemetlen, ha rákérdez valaki? Tett már rá valaki megjegyzést?

Még a gyerek előtt volt egy fél év, amikor nem találtam (megfelelő) munkát. Mivel a férjem jól keres, nem volt sürgető a dolog.

A végén én borultam ki, hogy kész, beadom a Mekibe a jelentkezésem, mert ez már nagyon ciki. A férjem tartott vissza, hogy én ennél többet érek a munkaerőpiacon. Szerencsére sikerült is jól fizető munkát találni, ahol előrelépési lehetőség is van, szakmailag is tudok fejlődni.

De pont az akkori rossz emlékek miatt már a gyerek előtt elkezdtem egy cég által finanszírozott szakirányú továbbképzést. Idén fogom befejezni, a gyerek tavaly született. Ha visszamegyek dolgozni, akkor a cégnek is érdeke lesz minél tovább megtartani a tanulmányi szerződés miatt, illetve hosszútávon még könnyebben fogok munkát kapni, ha majd váltani szeretnék. (Most több időm van és körbeérdeklődtem más cégeknél is, hogy adott esetben lenne-e igény rám.)

hát az én férjem jól keres de nem tudnék itthon a babérjaimon ülni. Mellesleg biztos hogy előbb utóbb kiütközne hogy ő tart el....pl egy mindennapos vitaba ha nincs elmosogatva es hozzam vágná hogy hogy nem volt rá időm, abban a pillanatban venném a kabátom és mennék munkáért. Egy nőnek igenis legyenel céljai és büszkesège az anyaság melletz.

Anyám egyébként szintén háztartásbeli, pár éve elvált apám tőle (nem emiatt); most lesheti a nyugdíját.

Nekem nem kellemetlen. 10 évig dolgoztam a gyerekek előtt, amíg a férjem tanult, illetve pályakezdő volt. Akkor én kerestem többet. Amikor ez kezdett megfordulni, akkor vállaltunk gyereket, mert kis korkülönbséggel szerettünk volna hármat. most még a legkisebbel vagyok itthon, semmi nem sürget, hogy visszamenjek dolgozni, mert a gyermekvállalás évei alatt a férjem szép karriert épített. Amit zárójelben megjegyeznék nem tudott volna megtenni, ha nem látom el a háztartást, és a gyerekeket, hogy ő a munkájára koncentrálhasson. Nyugodt, boldog családi életünk van, mindenkinek megvan a feladata, és tiszteljük egymás munkáját. Ő is tudja, hogy nem a fenekem vakargatom egész nap. Ha esetleg vissza is megyek dolgozni (aminek kicsi az esélye, mert nem igazán családbarát a szakmám), akkor is részmunkaidőben.

Még senki nem tett nekem megjegyzést, de nem érdekelne. Ez a mi életünk, a mi családunk, ha nálunk ez jól működik, és mindenki elégedett, akkor kívülállónak ehhez semmi köze. Sepregessen mindenki a saját portáján.

Senkinek semmi köze hozzá.

Nekem is nagyon sokat keres szerencsére a párom, nem kellene dolgoznom, nem is érdekelne, ki mit gondolna, de amúgy dolgozok, mert megőrülnék munka nélkül.

Szeretem a szakmám, itthon sajnos nem fizetik meg 20-ad részét sem, mint ami ajánlatot külföldre kaptam. De mivel a párom itthon nagyon jól keres, így nem léptünk tovább. Egyedül tőle kapom, hogy éhbérért dolgozok, minek csinálom, ezért tanultam? Tömöm az állam zsebét ingyen. De nagyon jó szakmám van és a szakmagyakorlás nekem hobbi is. Majd egyszer jól fog jönni a 20 év gyakorlatom, ha már nem keres olyan jól és nekem kell.

Fél éve járt le a gyesem, nem mentem vissza dolgozni, pedig hívtak. Több oldalról is körbejártuk a kérdést, és sehogy sem érné meg.

A férjem nagyon jól keres, de a fizetésének komoly részét a túlóra adja. Erre nem csak a pénz miatt van szükség, hanem mert olyan a munkája, hogy egyszerűen muszáj, ha a cégnél akar maradni.

Viszont ha ő túlórázik, én gyakorlatilag nem tudom megoldani a munkába járást a gyerekek mellett, csak az ő terhére. Vagyis haza kellene jönnie, itthonról dolgoznia tovább, csak éppen nem fizetnék ki, amit csinál.

Nálunk elég speciális a helyzet. Tanyán élünk, így nagyobb gyerekek nem tudnak önállóan a buszhoz, a kisebbek meg az ovihoz jutni. De nagyon szeretünk itt élni, és anyagilag is megéri, mert ingyen van a fűtés és a víz, hatalmas a tér.

Egyelőre maradok itthon. Ellátom a háztartást, hozom-viszem, nevelem a gyerekeket, művelem a kertet, gondozom az állatokat, és megcsinálom a tanya körüli dolgokat, fát, miegyebet.

Közben tanulok, ahogyan eddig minden gyerekemnél tettem. A legfrissebb végzettségem most nyáron lesz meg.

Ez a helyzet nincs bebetonozva. Férjem szaktudása olyan irányú, hogy bármelyik városban találna munkát, nekem meg olyan sokféle, hogy nekem sem kellene sokáig keresgélni. Így ha megunnánk a tanyasi létet, tovább tudnánk állni, és elkezdeni egy másik életformát.

Aki ismer, és tudja, hogyan élünk, nem csodálkozik. Nem kaptam még negatív megjegyzéseket sem. Inkább azon csodálkoznának, ha még munkába is állnék.

Nekünk jó így. Nem vagyok karrierista alkat, de felkészültem arra, ha dolgoznom kellene. Nem unatkozom, van itt feladat bőven. Nem vagyok beszűkülve, képzem magam, eljárunk itthonról. Külső személy véleménye meg, aki nem lát bele az életünkbe, nem érdekel. Max. azt mondom, csinálja utánam:-)

7-es vagyok. Azoknak üzenem akik lepontoztak, hogy csináljátok utánam:-)

Biztosítsatok olyan környezetet, törődést a gyerekeknek, amit én biztosítok, legyen olyan kiegyensúlyozott a kapcsolatotok a férjetekkel, mint a miénk, és végezzétek el azt munkát, amit én végzek.

Rögtön nem is lesz olyan sok a 8 óra munka:-)