Egy másik kérdés ihletett, de régóta motoszkál a fejemben. Mennyire kellemetlen vagy éppen nem, ha a gyerek sikereiről teszek ki képet?

Csinálnod kéne egy külön csoportot rokonoknak (pl. nagyszülők, keresztszülők,unokatesók) és csak azzal a csoporttal megosztani az adott képet, akiket tényleg érdekel.

Másokat szerintem nem érdekel, gondolj csak bele, h te nyomon követed-e az összes ismerősöd gyerekének eredményeit (200 embernek minimum százas nagyságrendű gyerekszáma van,ha nem több) illetve ha látnád végigbogarásznád-e?

Engem nem zavar, én szívesen megnézem az ilyeneket, gondolom nem minden nap történik ilyesmi.

Én ilyenkor teljesen átérzem az anyuka büszkeségét, csak az jut eszembe, hogy mondjuk a kb. 8 év fölötti gyereket ez nem-e zavarja, vagy megkérdezi-e tőle, hogy felteheti-e nem-e kellemetlen neki pl. osztálytársak előtt, vagy ilyesmi.

Oklevél meg ilyesmi nem.

De nekem pl volt egy ismerősöm (akit többek között emiatt is töröltem), aki alapból idióta FB-on. Négy témát posztolt állandóan:

- "szomorú vagyok" (=ergo foglalkozzatok velem, kérdezgessetek, hogy mi történt - ez nekem visszatetsző, akkor írja ki,hogy mi baja van, vagy tartsa magában, ne játszmázzon)

- ködös utalások emberek kilétére, akiket folyamatosan szidott

- "filozófikus" önfuttatás, hogy ő mennyire szerény, kedves, önzetlen, csodálatos (fentiek mutatják, hogy nem)

- gyerek futtatása ezerrel, de olyan dolgokban, ami nem kiemelkedő: "11 hónapos és itt egy fotó, hogy felmászott a lépcsőn, igazi zsenike", "3 éves és két kockát egymásra tett, ilyet más gyerekek nem tudnak, egy zseni"

Még csak nem is azzal volt gondom, hogy kirak fotókat a gyerek (normális, átlagos) fejlődési állomásairól, hanem az, hogy a képaláírásban úgy állította be mindig, mintha egy StephenHawking-Einstein ivadék lenne a gyerek, miközben nem az.

Az, ami tényleg kimagasló eredmény; versenyen magas helyezés, oklevél, stb., az szerintem rendben van. De ugye ezt legkorábban 6 éves kortól lehet, mert előtte maximum a "de szépen gyurmázott" oklevél van oviból :)

Az nyilván idegesítő, ha valaki az élete minden pillanatát kiteszi a Facebookra, de a ló másik oldalára sem kell átesni: számunkra fontos dolgokat, amit nem is titkosak, nem is cikisek, sőt, teljesen pozitívak, azokat nehogy már azért ne tegyük ki, mert ez mások szerint dicsekvés. Elvégre a Facebook erre való. Akit ez nem érdekel, majd nem nézi meg, nem ír oda semmit, esetleg ha idegesíti, akkor leiratkozik. Bár kétlem, hogy ebben bármi idegesítő lenne, ennyi erővel az ilyet az összes többi ismerőse is biztosan idegesíti, mert tesznek ki dolgokat. Nekem is tesznek ki az ismerőseim olyan dolgokat, ami annyira nem érdekel, pl. képet az "első slusszkulcsom" címmel, vagy kutyás képeket, ami még annyira se izgat, pedig bírom a kutyákat, de nekem egyik olyan, mint a másik, nem találok benne túl nagy élvezetet, hogy nézegessem őket fényképen. És mit csinálok? Semmit, átgörgetem. Nyilván az én ismerőseim között is van olyan, akinek nem érdekes, hogy a fiam elkezdett suliba járni, és tettem ki róla két képet, ahogy táskával a hátán megy az iskolába, de tulajdonképpen nem érdekel, hogy ki mit gondol.

Más kérdés, hogy vannak emberek, akik ténylegesen közléskényszeresek, pl. van olyan ismerősöm, aki hetente kiírja, hogy a szintén elsős gyereke milyen szöveges értékelést kapott, meg beszkennelgeti a gyerek füzeteit és kiposztolja, hogy "na, a kis zsenim megint hibátlanul dolgozott" meg ilyeneket.

Hát ez mondjuk már szerintem tök béna, de igazából ez sem foglalkoztat annyira, hogy esetleg emiatt leiratkozzak, vagy töröljem, vagy bármi, mert ez maximum csak röhejes, de ugyanúgy elfér a "nem érdekel" dolgok halmazában, mint a kutyás meg slusszkulcsos képek, hogy az idézetekről már ne is beszéljek. Eddig egyedül egy embert tiltottam le, egy idősebb volt kolléganőt, aki naponta tett fel képeket virágcsokrokról, amiken ráadásul állandóan bejelölgetett embereket (köztük engem is). Na ezt nem sokáig bírtam elviselni.

De abban számomra semmi zavaró nincs, ha valaki arról posztol, ha a gyereke ügyes valamiben, és jók az eredményei.