Gyerek száma kontra áldozatvállalás, ti hogy látjátok?
Én gyakran látom azt, hogy úgy vállalnak családok 2, 3 vagy több gyereket, hogy anyagilag (és itt most luxusra gondolok,hanem alap dolgokra)/ lelkileg/ idegileg/fizikailag nem "érettek" hozzá. Tehát túlvállalják magukat.
Ti hogy látjátok? Tudnak ilyen téren az emberek ésszerű döntéseket hozni? Miért csinál magából sok anyuka szánt szándékkal mártírt? Mire jó az, ha több gyerek van, de borul a család harmóniája?
Én azt látom, hogy általában ez akkor fordul elő, ha kis korkülönbséggel születnek a babák, főleg ha éppen van köztük 9 hónap 1 év vagy egy icipicit több. Mikor az első megérkezik a családba, pár hónapig döcögősen megy minden, mert ugye új a helyzet és a kicsinek bele kell szoknia a családba és az újonc szülőknek is meg kell szokniuk őt. Aztán pár hónap alatt összeszokva azt gondolják...oh hát megy ez nekünk, jöhet a következő, kettővel is elvagyunk, hiszen rájöttünk az első "működésére" is, majd rájövünk a másodikéra is. Csak azt felejtik el sokan, hogy az első gyerek nem fog "eltünni" és amíg az elsőhöz könnyedén alkalmazkodtunk, mert csak a saját dolgainkról kellett lemondanunk, várni a sorunkra, úgy a második érkezése után az első nem fogja tolerálni, hogy várjon a sorára ha még kicsi főleg. És nem számolunk azzal, hogy az elsőnek már megvan a maga napirendje, amit be is kell tartanunk-menni kell reggel oviba, bölcsibe, suliba. És intézni a baba és a kisgyerek körüli dolgokat egyszerre sokkal nehezebb, mint egy gyerek dolgait intézni....és akkor még nem beszéltem a több gyerekesekről:D
Ahol pedig egymás után, mint az orgonasíp jött 3 gyerek, ott is az történik, hogy mire rájönnek, hogy nehézségek lépnek fel, addigra már legalább útban van a 3.
Nehéz eldönteni, hogy mit bírnánk és mit nem, ha egyszer még nem próbáltuk. Én ezért vagyok a pár éves korkülönbség híve. Ha vársz a gyerek 2 éves koráig a döntéssel, hamarabb látod, hogy mivel is jár egy gyerek. 1 éves korukig a gyerekekkel általában nem sok gond van. Még nem igen önállóak a mozgásban, ha berakod a járókába, nem csinál galibát. De 2 éves kora körül már kibontakozik a kis akarata és látod, mennyi energiát vesz el tőled. Ha bírod "nyafogás nélkül" egy 2 éves mellett, akkor valószínűleg kettővel is elbánsz:D és jöhet a második, ha kis korkülönbséget akarsz. Ha kiakadsz egy két évestől, inkább várj még legalább fél-1 évet.
A lányunk két éves korában el akartuk kezdeni a próbálkozást, de csak később tudtuk és sajnos 3. nekifutásra sikerült a kistesó, így eltelt 4.5 év a kettő születése között. Már azt hiszem 3 éves korkülönbséggel is megbírkóztunk volna, de azt mondom, talán jobb így. Ha 2 év lenne közöttük, a hajamat tépném. Szeretnénk megpróbálkozni egy kisfiúval, mert 2 lányunk van, de azt hiszem idegileg nem bírnánk. Még anyagilag megoldanánk, de idegileg félek, hogy sok lenne nekünk, főleg nekem-azt hiszem tömeg iszonyom van. 3 gyerekkel már biztos, hogy az egyik mindig hangzavart csinálna és én abba belehülülnék.:D
Könyvelő nagymamám azt mondja három gyerek a leggazdaságosabb. Sztem a hasonló felfogású pár szokott így jarni. Elég hülye felfogás, nem csak a kedvezményeket kellene nézni..
Van olyan helyzet amikor a pár tudja mit vállal és van több gyerek mégis győzik. Aki tényleg tudatosan vállal több gyereket általában elbir vele. Az pedig akinek ilyen fura okai vannak a több gyerekkel kapcsolatban általában nem.
Én azt látom, hogy nem tudnak, mert akarják belekalkulálni sem saját teherbírásukat, igényeket, sem pedig azt a tényt, hogy a gyerek pénzkérdés. Pénzért van a ruha, a gyerekfelügyelet, az étel, a gyógyszer, a sport, a nyelvtanulás, a közlekedés, a tábor, a zene, a programok, a víz, villany, stb.
Semmiképpen nem jó, ha borul a család harmóniája.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!