Gyerek száma kontra áldozatvállalás, ti hogy látjátok?

Lehet nem mindegyik baba tervezett. De őszintén.. Kettő mondjuk van tervezve, még becsúszik egy és hát ha jönni akart akkor jön is. Lehet a negyedik is.

Vagy.. Nem gondolkoznak és nem merik fel a dolgokat megfelelően. Ha meg már egyszer bevallaltak akkor nincs mit tenni utólag.

Teszem hozzá.. Sok olyan nagycsalád van ahol nincs gond, ez nem negativ komment volt veluk szemben de sokan tényleg túlvállalják magukat.

Általánosítani nem lehet, mert biztosan van sok olyan család is, akik kézben tartják a dolgokat. Azt tudom elképzelni, hogy mások csak a 3 gyerek után jönnek rá, mit is jelent ez, vagy változik az anyagi helyzetük.

Persze, hogy tudnak döntést hozni, ha akarnak. Én úgy érzem, nem bírnék még egy gyereket, és csak borulna a jelenlegi jól kialakult családi helyzetünk, ezért nem vállalok többet.

Rám meg azért néznek ufóként, mert bátran kijelentem, hogy nem lesz a 2 éves fiamnak testvére, mert én sem bírnám idegileg, és 1 gyereknek tudunk MINDENT megadni anyagilag is (nem akarunk semmiről lemondani).

Sóval bárhogy teszel, mindig furán néz rád valaki.

Mindenki vállaljon annyit, amennyit bír. Vagy többet. Az a maga döntése, én nem ítélkezem fölötte, csak engem se nézzen le a döntésemért...

egyfajta "jövőbiztosítás"

ha az egyikre nem, akkor a másikra számíthatnak a szülők segítségéppen, ha majd dolgoznak, vagy aharadikra etc

és ha nem lesznek már a szülők, a gyerekek számíthatnak egymásra (tekintve hogy nekem egy tesóm van, hiába kértem, anya nem szült többet, mindig keveselltem, felnőve mintha nem is lenne, messze lakik a párjával, face kapcsolat az egész és ő totál elhidegült, csak magát nézi.egyedül érzem magam sokszor a világban. a gyerekemnek sem igen lennének rokonai, én más életet adok neki, mint ami nekem volt, lesznek testvérei)

4 gyereket nevelünk, nem érzem úgy, hogy túlvállaltuk magunkat. Van egy kétszintes, hatszobás házunk, (tehermentes), egy régi ötszemélyes és egy újabb, de nem új hétszemélyes autónk. Nincsenek napi anyagi gondjaink, minden évben nyaralunk. Ezt nem dicsekvésképpen írom. Mindketten elég sokat dolgozunk, sokat foglalkozunk a gyerekeinkkel is. Mindenki iskolás, 6-12 osztályosok. A kezdeti időszak nem volt egyszerű, kis korkülönbséggel születtek. Most sem könnyű 4 kamasszal, de megéri! Sosem éreztem, hogy mártír lennék. Segítségem sohasem volt, férjem szülei rég a túlvilágon vannak, Édesapám is 14 éve onnét figyel bennünket. Anyukám van, de 220km-re. Annyi pénzünk meg sosem volt, hogy bébiszitterünk lett volna. Nem borult sohasem a család harmóniája.

A képet árnyalja, hogy a férjemnek van még 2 felnőtt gyereke is, szóval neki 6 van összesen.

De a 6 is semmi ahhoz, hogy ismerünk harmonikusan élő 16 (!!) gyerekes családot is.

Úgy látom, hogy ez sok esetben tényleg így van.

Többek között nálunk is :).

Nálunk 3 gyerek van, másfél év különbségekkel. Nagyon másképpen terveztem volna, konkrétan 4-et szerettem volna, de úgy, hogy 2-2 kis különbséggel, de közte jó pár év kihagyás, tehát hogy mire a 3.-4. jött volna, addigra a nagyok már iskolások. Hármaska viszont nem így gondolta- én pedig a világ legnagyobb barbárságának gondoltam volna elvetetni, főleg úgy, hogy akartunk még, csak később.

Így viszont marhára nem egyszerű az élet, mert plusz két év GYED az amúgy igen jó fizetésem helyett, meg hát a napi harcok három ennyire kicsi, de mégsem egykorú gyerekkel, az ellenségeimnek sem kívánom. Szeretjük őket, és igyekszünk mindent megadni nem csak anyagi téren, de sokszor egyszerűen fizikai képtelenség mindenkinek a kedvében járni, ilyenkor szoktam magam nagyon szaranyának érezni. Ráadásul a két nagyobb igencsak uralkodó típus, rengeteg köztük a féltékenység, harc, hisztéria. Ebből a szempontból meg majdnem mindegy, hogy van-e még egy vagy sem, mert ha csak a két nagyobb lenne, akkor ők ketten is képesek lennének kifacsarni teljesen, illetve kettejük közül egyedül is kiborító tud lenni bármelyik :). A legkisebb pedig egész más jellem, nálunk nem rajta múlik a harmónia (vagy épp annak hiánya).

Nálunk 3kisgyerek van, kis korkülönbséggel. 2-vel minden szempontból könnyen elbírtunk, és úgy gondoltuk, hogy 3-mal is menni fog. 3-mal is mennek a dolgok. 3-nál már tényleg úgy érzem, hogy van gyerekünk. Vannak nehéz napok idegileg-lelkileg-fizikailag, nem mondom. És az állandó logisztika, mindenki jusson el mindenhova időben és vissza... szóval elég pörgős az élet velük. Sokszor úgy érzem, hogy 2-vel sokkal egyszerűbb lenne, de így is mindent megoldunk. Úgy érzem, hogy harmóniában, szeretetben élünk, nagyon szeretem az életemet, férjemet, gyerkőcöket, a családunkat. Anyagi gondok nincsenek, ház, autó stb, körülmények adottak, jó állása van férjemnek is, nekem is. Ha majd nőnek kicsit, kicsit önállóbbak lesznek, talán könnyebb lesz egy kicsit minden- de majd meglátjuk. Megolduk azt is.

Egyébként ez a kérdés sokszor felmerült már itt.

vannak családok-szülők, ahol az egy gyerek elég, máshol meg a 6is kevés. De pl mit mondjon az a szülő, akinek nincs választása ilyen téren. Mondjuk van egy gyerkőc és akarnak mégegyet, és mondjuk ikrekkel vagy hármasikrekkel lesz terhes az anyuka... az mit csináljon?

Egyébként az, hogy te úgy látod, hogy más családban borul a harmónia, vagy hogy a szülők túlvállalják magukat, az nem bizos, hogy úgy is van- vagy a konkrét szülők is pont így érzik.

Ez mindenki magánügye, mindenki úgy csinálja ahogy akarja. :)