Aspergeres, autista, egyeb mas beegsegekkel rendelkezok szulei!?

Csecsemőnek is nagyon nehéz volt vele. Sokat sírt, hamar elunta magát mindenhol, egész nap szórakoztatni kellett. Este rengetegszer ébredt. A barátnőktől meg kaptam a sorozatos tanácsokat, hogy mit nem csinálok jól.

Aztán furcsa volt, hogy a babfoglalkozások (pl ringató) egyáltalán nem kötötte le, ő volt a legelevenebb a csoprtban. Folyton megszökött, rombolt az óra alatt. Ha ezzel sem ért el "sikert", akkor nekiállt más gyerkek haját húzni. A végén minkább nem mentem vele sehova. Játszóházban is sok volt a konfliktus. Lökdösődött, hajat húzott, nem jól közeledett.

Egyre több kiigazítást kaptam, ráadásul szakmabeli vagyok, elkezdtem kétségbeesni, hogy valamit nagyon elrontok. Na de mit? Szereteben voltunk a párommal, rengeteget foglakoztam a fiammal, következetes voltam és még sem értette a dolgokat, nem vett minket figyelembe. Emellett meg imádott minket, tele volt szertettel és a humora is jó volt. Nem testzett a lassú mozgásfejlődése, a válogatóssága, az, hogy nem eszik darabosat, nem iszik pohárból. Volt egy rossz érzésem, legbelül tudtam mi a gond, de teljesen hárítottam. Olyannyira, hogy amikor elvittem vizsgálatra másfél évesen, akkor megdorgáltam a kollegát, aki felhozta az autizmus lehetőségét. Nagyon dühös voltam, a kollega viszont profi módjára állt hozzám. Hagyta, hogy én szembesüljek a tényekkel szépen lassan.Addig csináltuk a fejlesztést. Állandóan kérdezgettem, hogy mit gondol, tud-e már biztosat, de ő hárított. Egészen addig, amíg szépen elkezdtem feldolgozni a tényeket, a fiam rengeteget fejlődött, de az alaptünetek maradtak. Aztán egyszer már nem kérdeztem, hanem kijelentettem neki, hogy én ezt gondolom, ő mit? Akkor kimondta.... most megyünk kontrollvizsgálatra, de szinte biztos a diagnózis. Szerencsére a hárításom nem volt olyan mértékű, hogy a gyerket ne vittem volna terápiára. Tudtam belül, mindent tudtam.. de ez egy borzasztóan fájdalmas folyamat. Amikor látod, hogy a te gyereked más, mint a többi, akikkel huszad annyit nem foglalkoznak és mégis előrébb vannak... Ezzel szembesülni, meg az állandó beszólásokkal pláne a család felől. Akik nemhogy támogatnának, a homokba dugott fejjel engem hibáztatnak. A saját anyámmal az élen. Ez rendesen megnehezíti. De amikor látom, hogy a fiam bizonyos területeken meg túlszárnyalja a kortársait (pl kiemelkedő a memóriája, térkép agya van, bárhol profin tájékozódik), akkor azért én is lehetek büszke anya, ebből merítek erőt..

Az a baj, hogy még mindig az van a köztudatban, ha a gyerkkel bármi gond van, akkor azért csakis az anyja a felelős! Sajnos ez nem csak a laikus szülőknél van így, hanem még a szakmai körökben is megy. Holott egy viselkedési problémának lehet számtalan oka, nemcsak az, hogy a család roszul működik.

Nem rég voltam továbbképzésen, szóba jött az autizmus. Döbbenet volt számomra, hogy az addig jól megbecsült pszichológus és tanár kollega akkora blődséget állított, hogy szünetben megkerestem és nem hagytam szó nélkül. Az oké, hogy az autizmus spektrumot szélesítették, de akkor a szakmabelieket is "szélesíteni" kellene, mert még mindig sokan úgy gondolják, hogy az az autista, akinél a klasszikus tünetek fenn állnak.

Nagyon jó, hogy vannak olyan szülők, mint te kedves utolsó. Ezzel a hozzáállással a gyermekeid csak nyerni fognak. Annál is inkább, mert bizonyos fogyatékkal élő emberek rengeteg olyat is tudnak adni, amit az átlag ember nem. Az autizmusnak meg hiszem azt, hogy van olyan formája, ami hasznára válik az emberiségnek. Pontosan azok miatt a részképességek miatt, ami egyes autistáknál kiemelkedő. DE, ha nincs ilyen, akkor sem kell kútba dobni azért, mert ő más. Én a játszótéren mindig a szülőt nézem, ha a gyermeke "problémásan" viselkedik. Lehet azért látni, hogy itt a szülő egy eltérő fejlődéssel áll szemben és nem azért szófogadatlan a gyerke, mert nem neveli.

Nekem is nagy lecke volt a fiam problémája. Megtanultam sokkal több alázattal lenni az emberek iránt és bizony a szülők iránt is, pláne, akiknek valamiért sajátos nevelési igényű gyermek jutott. Mert azt a napi küzdelmet, lemondást, kudarcot és kevés örömöt az érti,aki ezt maga is átéli a mindennapokban.

Most, hogy tudom mi a gond a fiammal, részben megnyugodtam. A kapcsolatunk is sokat javult, mert meg kellett értenem, hogy nem direktből "rossz", hanem másképpen észleli a külvilágot. Pl nem ismeri fel, ha valaki mérges. De okos és érti, ha ezt elmondom neki szavakkal. Akkor rögtön változtat. Erre is most kellett rájönnöm az egyik fejlesztés után, amikor még az alapérzelmeket sem vette észre a képeken... sírtam, nevetteme egyszerre... Sírtam, mert eddig őt hibáztattam, hogy direkt csinálja, nevettem, mert rájöttem, hogy abszolút tanítható, csak más módszerekkel...