Nagyon-nagyon ellentétes természetű gyerek-szülő - hogy lehet ezt túlélni hosszú távon?

Nem tudom, de anyukám túlélte :)

Nekünk nagyon jót tett a bentlakásos iskola, illetve a kollégium, hogy 13 évesen elkerültem otthonról tanulni egy akkor még erős iskolába és így távolabb kerültem a vadkamaszkoromra anyukámtól. 32 éves vagyok (műszaki egyetemet végeztem, ha ez számíthat), de a mai napig nem tudunk összezárva eltölteni 3 napot. Szóval nekem az a tapasztalatom, hogy ez egy jó megoldás volt, ráadásul én választottam, vagy csak úgy csináltak, hogy azt higyjem, én választottam :)

Nálunk is hasonlóan alakult, mint a 2. válaszolónál. Középiskolában kollégista voltam, utána egyetem első évében is, majd másodiktól összeköltöztem a párommal. Szóval tulajdonképpen gimis koromtól nem laktam hosszú távon együtt velük.

Sajnos nem tudom, hogy lehetne ezt jól kezelni. Ami nálunk rontott a helyzeten, hogy van egy bátyám, aki a világ közepe. 28 évesen otthon lakik, kiszolgálják. Ezt mindig is megéreztem, hogy ő előbbre való. Talán annyit tudok tanácsolni, hogyha van tesó, ne éreztess különbséget.

Nálunk is így van, de 15 éves korom óta kicsit javult a helyzet, mert a szüleim elváltak, apám kiment külföldre, én pedig anyámmal maradtam. Nagyjából azt csinálok, oda megyek, amit/ahova akarok, így nincs sok veszekedés. Az egész életfelfogásunk teljesen más, most épp a fősulis jelentkezésembe akart beleszólni (a középsulit egyedül döntöttem el...) mert én 3 szakot jelöltem be, amiből neki csak az egyik tetszik.

Kiskamasz koromban viszont meg tudtuk volna folytani egymást egy kanál vízben. Pszcihológushoz ráncigált, hogy velem biztos, hogy valami baj van. Az nő közölte vele, hogy csak kamasz vagyok :)

Egyikünknek sem volt túl élvezetes ez az időszak, élni és élni hagyni volt a mottónk.

Ajánlom a kitartást, mert lehet, hogy pár éven belül minden megváltozik. Igazi anya-gyerek jó kapcsolat már nem hiszem, hogy meg lesz, de jóban még lehettek, mikor a gyereknek megjön az esze.

Én 15 vagyok (lány) és mindig is más voltam nagyon mint anya... Egyenlőre egyre rosszabb, de sok helyen megváltozik felnőttkorba, amikor már nem a szülő parancsol... Én sokszor nem tudom elviselni anyámat.. Szeretem nagyon és sok mindenért hálás vagyok neki, de borzasztó makacs és sértődékeny. Nehéz természetű.. De velem is nehéz, akaratos vagyok eléggé..

Hát ki kell bírni. De 11 évesen még simán jobbá lehet tenni a dolgokat. csak ne késs el.

Én már arra játszok, hogy minnél előbb elhúzhassak ithhonról és jó ideig vissza se nézzek.

Érdekes, hogy a gyerekek is válaszoltak ide.. Lényegében, csak ők..

Az alapján, amit ők írnak, valószínűleg a te gyereked is kedves kérdező hasonlóan élheti meg a helyzetet, vagyis teljesen tudatában lehet annak, amit írsz, hogy nem passzoltok össze. Megkérdezhetem, milyen volt a terhesség és a szülés? És milyen a viszonya az apjával? Most egyébként is kezdődik a kamaszkor, még nehezebb lesz. De ha kiröpül majd (kollégista lesz), azzal már oldódik a feszültség. Én egyébként nagyon együttérzek veled és sajnálom hogy létezik ez az akadály. De mi okozhatta? Talán egyikőtök sem tudja elfogadni igazán a másikat olyannak, amilyen.