Akinek 3 vagy több egynemű babája van, azok próbálkoznak még hátha sikerül egy ellentétes nemű, vagy ha nem akkor hányadik gyerek után "adták fel"?
Szia! 3 kisfiú után, most várunk kislányt. :) Ha most a 4. baba is fiú lett volna, nem vállaltunk volna 5-et. :)
36hkm
4.miből gondolod, hogy nem lesz fiad? Ezt nem vezetheted vissza arra, hogy a szüleidnek sem volt.
A gyermek neme ugyanis csakis az apukán múlik, rajtad nem.
Utolsó, ez teljesen így van!
34 hkm
Nálunk egy fiú egy lány egy fiú a felállás most de én annyira szeretnék még egy kislányt hogy lesz negyedik is valamikor. Szerencsére nem sürget az idő, mert 32 vagyok.
Barátnőmék 3 gyereket terveztek úgy eredetileg, mind3 lány, de most már úgy vannak vele hogy 4.et is vállalnak hátha fiú lesz. Mondjuk nekik ráadásul csipkedniük kell magukat mert barátnőm 37 éves. Mondjuk így is jó hamar jöttek a babák 32 évesen szülte az elsőt.
Egyébként anno a szomszédoméknak 6 lányuk volt és még egy 7.et is bevállaltak hátha fiú lesz, fiú is lett, de nagyon beteg (szellemi és testi fogyatékos)
Tudok olyat, ahol 4 lány után született még 2 fiú.
Nálunk egy lány, két fiú (ikrek) van, és tudom hogy ha terhes leszek, lány lesz. :-) (vacilálunk hogy legyen e mégegy, majd az idő eldönti, 31 leszek, van még pár évem... :-)
Ma tudtuk meg, hogy 2.babánk is fiú:)
Mondjuk eleve úgy voltunk vele, hogy 2-nél több gyereket szeretnénk, nagyon remélem 3.-ra összejön a kislány.
Nagyon örülök a 2.babának is, de egy kislányt is nagyon szeretnénk:)Az sem lenne baj, ha a 2 fiú után jönne 2 lány:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!