Édesanyák, olvastátok ezt a kérdést? Mit gondoltok a válaszokról?
Érdekes kérdés.
Ha megengeditek elmondom, hogyan gondolkodtam, és ez hogyan változott, amióta anya lettem.
Bizonyos terhességi kor után már mindent meg kell tenni a magzatért, nálunk azt hiszem ez a 24. héttől van így.
De úgy gondolom, hogy az anyák életét helyezik előtérbe.
Viszont ez nem ilyen egyszerű.
Én úgy mentem szülni a lányommal (lombikbaba, sima terhesség, aztán problémamentes szülés), hogy bármi adódik és választani kell, a férjemnek megmondtam, hogy ha a gyereknek esélye van a normális életre, akkor ő az első, őt mentsék meg, ne engem. Én ezt százszor végiggondoltam, nagyon szeretem a férjemet, de ezért a gyerekért nagyon sokat küzdöttünk. Talán lehetne gyerekünk még, talán nem.
A férjem, megsiratta a döntésemet, de elfogadta, mert megmagyaráztam, hogy azzal, ha a gyermekem él, belőlem is megmarad valami, de nem tudom, hogy mi marad belőlem, ha a gyerekem meghal és pedig élek.
Lehet, ez gyávaság a részemről, de elfogadtam a gondolatot, hogy kettőnk közül a kicsi a fontosabb.
AZért örülök, hogy nem került erre sor végül :-)
DE!
Lassan a második babát szeretnénk és ez ezt a kérdést is megváltoztatja. Ugyanis a már meglévő gyerekemnek szüksége van rám, hogyan hagyjam itt?
És ez realista döntés (bár fájdalmas), mert most azt mondom, hogy a már élő, egészséges gyermekemet nem hagynám itt semmi pénzért, kistesó meg akár lehet még, de akár tesó nélkül is felnő a gyerkőc, de a szüleire szüksége van.
Hát ennyire "egyszerű" ez a kérdés.
Én tettem fel a kérdést.
Szerintem felesleges volt másik topicot nyitni itt is, vélemények mehettek volna amoda is.
Akárki is hal meg(anya/baba), mindkettő egy borzalmas tragédia. Vannak észérvek, ellenérvek, hogy kit mentsenek meg.. De a XIX. században szerintem már van elég orvos és műszer ahhoz, hogy mindkettőt megpróbálják megmenteni...
Kialakult egy olyan tábor, akik a babát mentenék MINDEN ÁRON. Azért ezzel nem értek egyet teljes mértékben. Írta az egyik hozzászóló, hogy otthagynád a férjed a többi gyerekkel? Hogyan boldugulna el 3 gyermekkel pl. egy férfi? Hogy viselné el a felesége halálát egy olyan gyermek "miatt" aki még szinte meg sem született? Közte és a baba között nincs meg még az a kapcsolat ami az anyuka és a baba között kialakul a 9 hónap alatt...
Másik oldal persze, hogy ha az anya és apa ketten maradnak, hogyan tudják túltenni magukat a gyermek halálán?
Stb,stb...
Rengeteg nézőpont van, rengeteg állásfoglalás...
De fent is írtam, hogy ebben a mai modern világban szerintem az orvosok bőven meg tudnak mindent tenni abban az ügyben, hogy mindenkit megpróbáljanak megmenteni.. Nem csak egy bába van mint 100 éve akinek 2 keze van és nem tud figyelni mindenre....
Az én kérdésemnél is írtam, hogy remélem, senki sem kerül ilyen helyzetbe, amikor világra hozza gyermekét.
Sok boldogságot az itt lévő anyukáknak, a gyermekteleneknek pedig mielőbbi gyermekáldást :)
Engem is lepontoztak a fene "észlények". :(
Jó. Majd ha haldoklik a gyereketek a karotokban akkor gondoljátok újra! Érzéketlen ba...k.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!