Mit gondolsz a szülés folyamatáról?

Nyáron szültem az első gyermekemet, és előtte fogalmam sem volt róla, mire számítsák. Mondták, hogy fáj, de aki nem élte át, nem tudja, milyen. Szóval fáj, az igaz. Én fájásgyenge voltam, ezért kaptam oxitocint, amitől nem találtam se az elejét, se a végét a fájásnak, de ez még nem is volt gáz, az eszemmel tudtam, hogy kell a fájdalom, hogy kibújjon a kicsi. Nekem az igazán gáz az volt, amikor éreztem, hogy nyomakszik ki a baba, és a doki azt mondta, még nem szabad nyomni. Olyan érzés volt, mintha egy lejtőn guruló teherautót próbáltam volna meg kézzel megállítani, lassult, de nem állt meg:))

Ezek után, amikor azt mondta a doki, nyomhatok, annyira jó volt! Egyből boldog lettem, és így a tolófájások már nem is fájtak, csak azt vártam, hogy a feszítő érzés elmúljon. El is múlt. És ma emlékszem a történtekre, de a fájdalomra magára nem. Tudom, hogy fájt, de már nem tudom hogyan, mennyire:)

És az aki azt írta, hogy gusztustalan, az nagyon téved! Kérdem én, ugyan mi gusztustalan van egy gyermek világra jövetelében? Még szerencse, hogy az anyukája nem gondolta gusztustalannak, különben nem írogathatna ilyeneket! Lehet a szülésről rosszakat gondolni, de a gusztustalan egy rendkívül rosszul megválasztott jelző a szülésre!

Egy gyereket szültem, a legtöbb ismerősöm még egyet sem, így sokszor kérdezik, hogy milyen a szülés. Én meg mondom őszintén, hogy piszokul fáj, de ki lehet bírni, mert nem nagyon tud az ember mást csinálni :) Bár én fontolgattam, hogy inkább elszaladok :D

Fáj, kellemetlen, nem jó. De ahogy te is írtad, a vége jó :) És azért egész más egy ilyen jellegű fájdalamat úgy átélni, hogy tudod, hogy célja van. A fogfájást sokkal sokkal rosszabbul viselem. Vagy a múltkor pl. elmentem edzeni, de úgy, hogy előtte 5 évig semmit nem sportoltam, és botor módon azt hittem, hogy egy haladó szintű aerobic edzést én végig tudok csinálni megállás nélkül, aztán a felénél olyan rosszul lettem, mint a csuda, elájultam, tetániás görcsöm volt, arra is azt mondtam, hogy inkább szülnék mégegyszer, csak ezt soha többet. Szóval van ami rosszabb, pláne, mert az ilyen jellegű fájdalmakért cserébe nem kapsz semmit, a szülésért viszont ott a végén a kisbabád :) És ez a tudat tényleg nagyon sokat segít az elviselésében.

Én két gyereket szültem elég nagy súllyal természetes úton. Az első 4350 gramm, a második 4650 gramm volt. Hát nem mondanám csodás élménynek a szülésemet, de azért bármikor vállalnék még egy gyereket, de nem a szülés miatt, hanem a csodás lányaim miatt.

Az első baba rohamos szülés volt, mert szinte zárt méhszájjal mentem szülőszobára, csak a magzatvíz folyt el és másfél óra múlva kezemben volt a lányom. Két tolásra kint volt, de utána a gátvarrásba azt hittem belehalok. Ahol lehet, én mindenhol szakadtam. A doki jó 1 órán keresztül varrogatot, kész "matyohímzést" kaptam. Jó két hétig ülni sem tudtam.

A második szülésem teljesen más volt. Indították Oxítocinnal, azután burokrepesztés. Este 8tól hajnal kettőig szinte egymást érték a fájások. De pokol ezután jött. Teljesen fel voltam készülve, hogy úgy mint az első, két-három tolásra megszülöm. HÁT NEM. Kijött feje (általában ha feje kint van, akkor minden rendben), erre a válla nem akart kiférni. Na akkor azt hittem meghalok. És ez komoly. A férjem utólag azt mondta, hogy pillanatok alatt elszürkült arcom és csak a rémület látszott rajta. És ez a halálfélelem nem múlt el. Emlékszem a doki próbált biztatni, de hiába nyomtam, úgy nyomták ki belőlem. Ezután kiderült, hogy a méhlepény darabokra esett szét a kitolás alatt, ezért azt ki kell venni. Persze, hogy ezt is ébren!!! És a végén nem akart a vérzés csillapodni, ezért teletömtek gézzel másnapig és kaptam az infúziót meg valai injekciókat is.

Másnap délután vették ki a gézt, hát felért még egy szüléssel az is.

A szülőszobai képeket nem tudom boldogan visszanézni, mert újra az a halálfélelem szorítja a torkomat.

De szeretnék még egy babát, az első szülésem után nem maradt bennem negatív emlék, a másodikat meg inkább elfeljteném.

De doki nagyon normális volt végig, és szeretném a harmadik gyermekemet is nála szülni természetes úton. (még mindig nem vagyok császár párti:-) )

1 lányom van,15 hónapos.

Én nem féltem a szüléstől,inkább tartottam tőle.Olvastam róla(videot nem néztem).Aztán amikor oda kerültem,a szülésznők nem voltak túl segítőkészek.Reggel a váltáskor jött egy szülésznő,aki hmar észrevette,hogy meg vagyok zavarodva, és a legnagyobb problémám az,hogy nem tudom mit-miért csinálunk és mi fog következni.Elkezdte mondani,és így már "jobb "lett,tudtam koncentrálni,magamra és az ösztöneimre.Én nem vagyok az a "rózsaszín ködös" ember,persze jó volt,amikor kibújt,hogy megismerkedtünk stb.,de nem mindenkit öntenek el azonnal az anyai érzések,csak sokan szégyellik....Persze most már semmiért nem adnám :-)

Amúgy meg az a véleményem hogy,nem egy leányálom,de a világ legtermészetesebb dolga.

Szia!

Én 2 hónapja szültem. Egész terhességem alatt nem féltem a szüléstől. Tudtam hogy így vagy úgy de MEG KELL szülnöm a babát...:)

Talán ez a hozzáállás segített benne, hogy nagyon könnyen 8 órányi vajúdás után megszületett a kislányom. Akkor és ott én arra gondoltam végig hogy vége lehetne már, előző éjjel nem aludtam már a fájások miatt, és majdnem elaludtam 2 fájás között...Nemvolt sem fogadott dokim, sem szülésznőm de az éppen ügyeletben levők nagyon kedvesek voltak és segítőkészek. Igaz, feleslegesen nem "nyavalyogtam". Ha nagyon fájt is csak annyit mondtam hogy jajj jajj:) Azt mondta a szülésznő olyan voltam mintha ott sem lettem volna. Mikor velem voltak folyton kérdezgettem hogy most mi lesz és fájni fog e:D Naív kérdés tudom de szeretem magam előre felkészíteni a helyzetre. :)

A 9 hónap alatt végig úgy voltam vele hogy legyen bent a párom és fogja a kezem és segítsen.

Ám mikor ott voltam akkor úgy éreztem hogy nem kellene néznie ahogy tágulásnál hányok, majd később vérzek stb.

És jó is volt ez így, hogy nem volt ott.

Bár én az egész szülés közben mosolyogtam , még a dokival is viccelődtünk:)

Egyetlen dolog van amit másképp csinálnék. Mindenképpen alternatív szobában szeretnék vajúdni ha legközelebb szülök mert feküdni szörnyű volt...

Nálam: baromi hosszú volt, a végére már minden idegesített, és csak túl akartam lenni. És bevallom férfiasan, hisztis is voltam úgy a 15.óra után.

Nekem a víz segített, pancsolhattam.

A folyamata? Nem nagyon láttam, mi folyik odalent, meg bennem. A fájások kimerülten értek, jó pár kilómétert sétáltam a folyosón hátha végre beindul, ennek csak annyi eredménye volt, hogy egy hisztis fáradt vajúdó nő lettem, folyton a párom piszkáltam, holott a fájásidő nem sokat osztott ott már, hiszen mellettem volt a doki, bármikor szólni tudtunk neki.

Ja és a végére nagyon kellett kakilnom, de ugye nyomni... bbbbbbbbbbllllllláááááááááááá. Számomra ez volt a legrosszabb része, úgy szülni, hogy közben azt érzed, mindjárt más is kijön, nem csak a kicsi:S:S:S

Kitolásnál kiváncsiskodni akartam, hogy hogy állunk odalent, persze a doki marhára örült nekem:S

Gátvédelem nem jött össze, azt hittem meghalok, ha még 1percig maszírozza a szülésznő, és nem jön ki a kicsi, így lett egy nagyon kicsi metszésem, pár öltés volt.

Mikor varta csípet, mint mikor papírral vágod meg magad.

Ami nagyon szörnyű, és szerintem a legfájdalmasabb része a szülésnek, az a méh ellenőrzése. Matat bent a doki, birizgálja a lepényt, hogy kijöjjön, nyomkodja a hasad, megint matat, megint nyomkod...

Összegezve, kibírható, nem egy lányálom, vannak benne kényelmetlen, kellemetlen, undorító(láttatok már méhlepényt?) fájdalmas és szép részek.