Kire hallgassak, mit csinálok rosszul, velem van a baj?

Az én történeten nagyon hasonló a tiedhez. An én párom is már-már érthetetlen dolgokon verte ki a balhét. Pedig ott volt, ő is látta milyen a gyerek de valahogy mégsem kapcsolt. Más dolog besegíteni, néha-néha pelenkázni vagy ellenni a gyerekkel 1 órát, és rohadtul már 24/7-ben pattogni körülötte. Olyanokat talált ki, hogy biztos rosszul szoptatok ezért ébred éjjel, hagyjam sírni az akkor 1-2 hónapos gyerekünket mert biztos nincs semmi baja…meg tényleg mintha távolról sem látott volna még csecsemőt.

Ugyanúgy mondta az én féjrem is, hogy csak segíteni akar és ne hagyjam magam a gyerek által irányítani, mert “már ebben a korban próbálgatják a határaikat”. Szerinte én “kizárom” a gyereknevelésből mert nem hallgatok a tanácsaira. És sokszor már én sem tudtam mi a helyes, annyira elbizonytalanított. Sokszor éreztem én vagyok a rossz anya, biztos elkényeztetem/elrontom/agyompályolgatom.

Hát nekem ez az időszak maga volt a pokol. Míg más élte a rózsaszín felhős anya-boldogság-kisbaba korszakát, én minden nap sírtam-vitáztam-gyereket elláttam. Az még hagyján, hogy szinte semmit sem aludtam (napi 3-4 órát, azt is részletekben), de ÁLLANDÓAN állt a bál minden miatt. Miért nem foglalkozom vele, miért nem tudok legalább összepakolni, hol van ő az apaságban ha mégcsak meg sem mondhatja hogyan szoptassak (?). Szóval álldanóan ment a vita. Sokszor fél éjjelen keresztül vitáztunk, míg én ugráltam a gyerekhez minden ébredésnél, nagy nehezen fél óra alatt visszaaltattam, utána mentem vissza vitázni (addig a párom nyugodtan megvárt a telefonjával szórakozva, a sörével a kezében). Már a válás is szóbakerült igen komolyan.

A hatalmas változást az hozta meg, hogy nekem a babánk 4 hónapos korában vissza KELLETT mennem dolgozni, különben a bank szó szerint vitte volna a házat. A szüleim 1 hónap múlva tudtak jönni segíteni, addig a férjem kapta meg a babát. Az első nap még gúnyolódott is, hogy mit nem bírok ezen csinálni, amikor csak édesen el kell gügyögni a gyerekkel, pelenkázni meg etetni. 3 nap után könyörgött, hogy vegyem vissza (hozzáteszem, az estéket és éjszakákat ugyanúgy én vittem tovább, ő csak napközben volt vele). Lerakni sem bírta a gyerekünket mert üvöltött, egész nap a kezében hordta.

Na akkor ott volt pár igen komoly beszélgetésünk, hogy “miért nem hagyja sírni a gyereket hisz az kell neki”, “miért nem eteti így és így hisz biztos amiatt sír ennyit”, “miért nem tudja 5 perc alatt elaltatni”. És belátta a férjem, hogy bizony kívülről teljesen más mint nyakig lenni benne. Innentől kezdtek javulni a dolgok.

Én a babánk 5-6 hónapos korában feladtam az altatást és magam mellé tettem. Egyszerűen addig bírtam az alvatlanságot. A végső elhatározást azt hozta meg, amikor egy szoptatásba belealudtam, kiesett 3 óra és arra ébredtem, hogy a babám újra “kiszolgálja magát” a következő etetéssel. A férjemnek megmondtam ez van, nekem aludnom kell, ha ez az egyetlen módja akkor ez van. És ha a gyerekünk még 10 éves korában is az ágyamban fog aludni (mert ez volt az ő érve), akkor azt a problémát majd akkor megoldjuk. Ne várjon el tőlem dolgozó nőt, szexistennőt és még éjjel 10x keljek a gyerekünkhöz.

Most 20 hónapos a gyerekünk, már “csak” 3-4szer kel éjszaka, de már nem alszom vele, könnyen vissza tudom altatni egy perc alatt, fel sem kell vennem. Ő ilyen, szépen lassan majd megérik az alvásra. De ezen kívül egy fantasztikusan önálló, barátságos, egész jól szófogadó (pedig már bőven a dackorszakban van) pusziadós, jó evő, tökéletesen egészséges gyerek. A férjemmel túljutottunk a mélyponton, nagyon rossz volt de túléltük. Ehhez mondjuk az is kellett, hogy mindig is meg tudtuk beszélni a gondokat, akármilyen nehezek is voltak.

Most várom a kistesót. Már sokszor mondta, hogy így meg úgy csináljam majd mert akkor tutira egyből átalussza az éjszakát, szóval kezdek lassan félni, megint megismétlődik a válságunk. Meglátjuk, most már én is okosabban fogok sokmindent csinálni.

Szóval az én tanácsaim röviden:

- bízz magadban és ne fogadd meg ezeket a ‘tanácsokat’. Csak arra jók, hogy bestresszeljenek, nekem is majdnem elapadt a tejem a sok stressztől.

- ez az időszak el fog múlni, szóval csak éljétek túl, idővel jobb lesz.