Mit csinálok rosszul, hogy a rend és a tisztaság csak pár percig tart? Minden kisgyerekes ház ilyen?
Komolyan mondom, a tököm tele van az egész házimunkával és főzéssel!
Ma pl. már harmadszorra mehetek rendet rakni a konyhába, pedig direkt tök egyszerű kaját csináltam (paradicsomlevest és cseréptálban sült csirkecombot krumplival és zöldségekkel).
Már 2x ment a mosógép és teregettem ki, de még 2 adag ott figyel a szennyestartóban, csakhogy már nincs hová kiteregetni.
Felporszívóztam és felmostam az egész kecót (100 nm laminált padló és járólap), mégis úgy látom, hogy koszos.
Tegnap már direkt összepakoltam mindenhol, hogy ma ne kelljen, de akárhová nézek, mindenhol látok valami oda nem illő dolgot.
Az étkezőasztalt ha napi 10x takarítanám le, az is kevés lenne és akkor is mindig ragadna valami.
Olyan rossz ez, hogy 2 napunk van a héten, ami nem a melóról és a rohanásról szól(na), de gyakorlatilag ezt a 2 napot is stresszben töltjük, csak nem a melóhelyen, hanem itthon.
Tegnap kirándulni és játszóterezni voltunk, délután bevásároltunk, akkor is rohantunk. Ma délelőtt főztünk és takarítottunk, most a párom elrohant rokont látogatni a kórházba, majd utána sietünk a szüleimhez, onnan meg haza, hiszen holnap kezdődik (vagyis folytatódik) a hétköznapi mókuskerék... :)
Van valami ötletetek, hogy mivel lehet kis időt nyerni?
Azzal hogy nem görcsölsz rá ennyire a dologra!:)
Ott is sokszor szalad a ház ahol nincs kisgyerek. Én is ilyen voltam eleinte nagyon fusztrált ha rendetlenség volt a lakásba,akár csak egy kenyérmorzsa a padlón. Aztán úgy voltam vele hogy a ház van értem...nem fordítva! Inkább a gyerekemmel töltöm a napot minthogy egész nap "sikáljak". A nagy munkákat el lehet egyszerre végezni,de tök felesleges állandóan takarítani minden kis koszfoszlányt sikálni,az ember belegolyózik egy idő után!
Mondjuk ne akarj 100%-os lakást!!!
Én épp a kupi kellős közepén ülök, de lesz.a.r.o.m!!Vasárnap van, majd holnap pakolok.Egy 3 éves és egy 1 évesem van..gondolhatod mit tudnak művelni pár pillanat alatt!!! :) Minden este összepakolunk a szobájukban, még is már most nem lehet hozzájuk belépni..A lányom épp mindenkinek gyurmából desszertet készít..nem akarom megnézni!!! :D
Mocsok az nincs, de kupi az van..már hozzászoktam..ez van..
Ja és a szennyes...pff..inkább elfordítom a fejem mikor bemegyek a fürdőbe! XD
Semmit nem csinálsz rosszul, ez egy ilyen műfaj. Egy 3 és egy éves gyerekem van. Tegnap kiürült a szennyestartó, ma délre telepakoltuk megint. Felmostam szépen, összejárkáltuk saras cipővel. Az étkezőasztalon annyi oda nem illő dolog van, hogy éppen csak elférnek a tányérok. De valahogy már nem érdekel. Kosz nincs, veszélyes dolgok nincsenek elől, káosz meg mindig lesz.
Egyébként ezt nézd meg, háta segít: [link]
szia, én is mindig ugyanígy érzem, és megkérdeztem magamtól, hogy ez az izé, amit épp a helyre teszek vissza létszükséglet e vagy csak porfogó? Mert az ember sok porfogót begyűjt valljuk be évek alatt és észre sem veszi.
Azt vettem észre, hogy a férjem és a gyerek képtelenek megjegyezni, minek hol a helye, mit honnan vesznek el, úgy döntöttem, megkönnyítem a dolgukat és kevesebb támadási felületet hagyok :)
Elkezdtem minimalizálni és a polcokon csak fotók és néhány újságot hagytam pl., a sok lomot meg elpakoltam/kidobtam.
Az francia ágyunk tele volt párna hegyekkel, alvós, tv-zős, meg mittudom én milyenekkel, amik reggelente az ágy mellett szétdobálva, minimalizáltam /főre és kész.
Hihetetlen, de mióta ez a módszerem, sokkal tarthatóbb a rend és számomra is gyorsabban meg a rend rakás és a gyerek és a férj számára is jobban áttekinthetőbb, megjegyezhetőbb minek hol a helye mert minimális odafigyelést igényel részükről, aminél többre nem is hajlandóak valljuk be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!