Milyen szülönek tartod magad?
Elgondolkodtató kérdés. Én négy gyereket nevelek több-kevesebb sikerrel, világéeletmben türelmes és gyermekszerető ember voltam, ráadásul pedagógusként dolgozom, ciki is lenne ha mindig felkapnám a vizet.
A legtöbb probléma szerintem abból fakad a szülőknél, többek között a saját férjemre is igaz, hogy nincsenek tisztában az életkori sajátosságokkal, mást, többet várnak el a gyerektől mint amire az adott életkorban éppen képes, és akkor jön a harc, elveszíti a szülő a türelmét a gyermekével szemben. A páromat is sokszor le kellett állítanom, hogy ne büntesse már a gyerekét azért, amit nem is ért.
Hogy milyen szülő is vagyok? Tökéletlen, az biztos, gyakran szétszórt, mert egyszerre százfele kell figyelnem, de tényleg igyekszem türelemmel lenni. Az évek során annyit lazultam gondolkodásban, amit a rutin tesz, első gyereknél még aggódtam mindenért, meg betartottam mindent amit a nagykönyvben írtak, utána meg már lazábbra vettem a dolgokat, nem parázok annyit.
És hogy engem hogy neveltek? Kettős nevelés. Apukám nagyon szigorú volt, kiabálós,türelmetlen, anyukám meg mindent megengedett nekünk. Emiatt én egy visszahúzódó kisgyerek voltam, a testvérem meg ennek ellenkezője. Mert hát van egy adott személyiségünk, amivel születünk, és a környezeti hatások ezt tovább alakítják, ugyanaz a nevelési hatás a különböző személyiségekre másképp hat.
Remélem tanultam a szüleim hibájából, a 4 gyerekem 4 teljesen különböző személyiség, igyekszem egyformán szeretni de másképp nevelni, s ez nagyon nehéz. Sokszor én vagyok a villámhárító a családban, tudom mikor kell elterelni a figyelmet, hogy ne legyen baj. Gondolom segít ebben a szakmai tapasztalatom is, inkább, mint ahogy engem neveltek, mert abból csak azt tanultam meg, hogy nem szabad felkapni a vizet, nem szabad indokolatlanul ráordítani a gyerekre, nem szabad veréssel fegyelmezni, nem szabad félelemben tartani, mert én féltem gyerekkoromban apukámtól. Jót akart ő, de a cél nem szentesíti az eszközt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!