Milyen szülőnek tartod magad? És a párodat? Mitől függ szerinted, hogy valaki jó vagy rossz szülő?
válasza:nagyképű leszek: jó szülőnek tartom magam. igaz még csak 10 hónapos a babám, és ez változhat. a páromat is jó szülőnek tartom. attól vagyunk jó szülők, hogy odafigyelünk a baba igényeire, ha kell, irányt mutatunk neki, és megóvjuk, amitől csak kell. megtanítjuk neki a lehetőségeket és a korlátokat. egyszer olvastam valami szépet:
A két legnagyobb dolog, amit a gyermekeinknek adhatunk: a gyökerek és a szárnyak.
Az én szüleim részben jó szülők voltak, de sok mindent másképp csinálok. Ők nem voltak elég következetesek, viszont ugyanígy nagyon szerettek minket. A kamaszkorban volt néhány gubanc, ami szerintem kivédhetőbb lett volna, hogyha jobban odafigyelnek ránk. (3-an vagyunk testvérek) De azért csak felnőttünk valahogy :-))
válasza:Én nagyn gyengéd türelmes de határozott szülőnek tartm magam. :) a férjem kevésbé türelmes és gyengéd, de határozott, persze nagyon szereti is a kislányunkat, de másképp mint én, ez viszont természetes. ő az apa, én meg az anya.
szerintem az a jó szülő aki figyeli a gyereke igényeit és kielégíti őket, adott kereten belül, és megfelelően szocializálja is őket. az eyéim nem voltak jók, alkoholizmus, válás stb. de pl. anyukámtól sokat tanultam (műveltséget értek9. apukám, hát, nem tudok pozitívan nyilatkozni. az egytelen dolog, hogy az apám, és szerteem, de hogy miért.... :(
válasza:13 hónapos a babám. Jó anyának tartom magam és a férjem is jó apa.
Én a saját anyámat jó anyának tartom, apámat nem. Eszembe se jutna követni apám elveit, te jó ég. Apám nincs tekintettel senkire és semmire, ő áll az első helyen. Ő csak rángatná a babámat, mint ahogy rángatott minket is a bátyámmal. A lényeg, hogy neki jó legyen. Nem lenne napirend, nem lenne semmi. Sokszor össze is vitatkozunk, mert szerinte elkényeztetem a lányomat. Pedig csak betartom a napirendjét, és nem teszek vele olyat, amit utál. Apám dumája: majd megszokja... Én ezzel nem értek egyet. Nem a babám kérte, hogy a világra hozzam, tehát nekem kell segíteni neki, hogy megtanuljon élni! Ettől függetlenül nincs elkényeztete, hogy így gondolom.
Miközben apám nyomja az önző szövegét, folyamatosan azon sír, hogy vajon mit rontott el, hogy ő csak az apánk volt, de a barátunk nem. Hát igen... Eszébe se jut, hogy ahogy viszont én nevelem a lányomat, abból lesz a tisztelet és a barátság egyben...
Nem tudom, ez mennyire volt érthető, nem akartam regényt írni.
válasza:Érdekes kérdés, elgondolkodtató...
Az én szüleim a legfantasztikusabb emberek a világon, nagyon jó gyerekkorom volt, imádom őket!
De mégsem csinálnék mindent ugyanúgy!Persze sokminden változott!
Amúgy jó szülőnek tartom magam, de ez majd akkor derül ki ha felnő! Nekem minedenem a fiam, előrébb van mindenkinél!Tisztában vagyok a hibáimmal, de szerintem jól csinálom a dolgokat:)
válasza:Köszönöm mindenkinek aki írt. Harmadiknak: Értem amit akartál írni, nem baj, hogy nem írtál kisregényt, de azért szívesen olvastam volna :)
Igazából azért kérdeztem meg ezt mert kíváncsi vagyok szerintetek mennyire van ránk hatással az hogy a szüleink milyen szülők voltak.
A párom azt mondta nekem, hogy szerinte én nagyon jó anya vagyok és örült volna ha ilyen anyja van. Ez annyira jól esett, de egyben el is szomorított. Sajnos egyikőnk sem ideális körülmények közt nőtt fel. A párom szülei elváltak ő maradt az anyukájával és a nagyszülőkkel, igazi apa példa soha nem volt előtte. Az anyja utána többször is férjhez ment, de nem volt hosszútávú egyik sem. A nagypapa nem vette ki a részét a gyereknevelésből. Az anya szerepet is inkább a nagymama töltötte be, mert az anyja tanult, dolgozott. Izgultam mikor megszületett a fiam, hogy vajon milyen apja lesz majd a párom így, hogy neki gyakorlatilag nem volt apja, mert az édesapjával nem tartotta a kapcsolatot, mióta meg van a fiunk egy párszor találkoztak csak, tehát nem igazi még mindig. Úgy érzem nem találja a helyét az apa szerepben. Tudom, hogy ez nem az ő hibája ezért nem is forszírozom neki, hagyok egy kis időt számára, hogy beletanuljon.
Az én gyerekkoromat sem mondhatjuk ideálisnak. Mikor megfogantam a szüleim már el voltak válva. Gyakorlatilag sokáig az is kérdéses volt, hogy ki az édesapám, mert anyukám együtt élt egy férfival, de közben egyszer apukámmal is "összekavarodott" és hát ebből lettem én. Két testvérem van, nagy a korkülönbség, az idősebbiket 5-6 éves koromban ismertem meg, mert miután megszülettem elköltözött és nem tudtunk róla semmit. A másik tesómmal együtt nőttünk fel, viszonylag jó kapcsolatunk volt gyerekkorunkban, most még jobb. A szüleink hol együtt éltek hol nem, sok veszekedés volt és erre ment el az idejük, energiájuk, ránk nem is maradt, jóformán úgy nőttünk fel mint a gomba az erdőben. És így ezek után megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy ki is a jó szülő, mitől is lesz valaki jó szülő? Nagyon nehéz elkezdeni és végbe vinni, főleg így, hogy csak a rossz példa van előttünk. Vagy tegyem mindennek az ellenkezőjét amit a szüleim tettek? Nehéz megmondani mi lenne a helyes, ez úgyis csak akkor derül ki ha felnő a gyerekünk. Szeretnék jó anyja lenni a fiamnak és jól esik, hogy a párom jó anyának tart, de lehet csak azért tart jó anyának, mert valójában nincs tisztában azzal, hogy mi az, hogy anya.
válasza: válasza:Szia, 3. vagyok.
Mint írtam, apukám a világ legönzőbb embere, írok példákat:
-mentek kirándulni a barátnőjével, egy jó 2-2és fél órás autóút távolságra, akarták, hogy menjünk mi is, akkor volt a babám 8 hónapos, még szopott. Dögmeleg volt, nem bírt volna 4-5 órát a kocsiban, végigbőgte volna, én alig bírtam volna szoptatni, nem tudott volna hol aludni, szóval rossz élmény lett volna az egész. Apám megsértődött ránk, hogy mi nem megyünk, mert nehogy a gyerek legyen már az első helyen, ha nekünk van kedvünk, akkor vigyük magunkkal, majd megszokja.
-nyugodtan lehet zajongani, amíg alszik, mert majd megszokja (nincs síri csönd, amíg alszik a babám, de azért nem ordítozok, apám pedig még arra is képes, hogy odamegy, és megfogdossa, pedig arra simán felébred)
-nem baj az, ha bedugulunk az autóval, és hátul ordít a gyerek órák óta,hadd szokja (próbálok mindig úgy menni bárhova is kocsival, hogy elkerüljem a dugós részeket, pl reggel 8-kor nem indulok el, inkább később)
Van még egy jópár ilyen, sok összegyűlt a több mint egy év alatt. Végül is a lényeg az, hogy apám nincs tekintettel a babára. Apám szerint a gyereknek kell alkalmazkodni a felnőttekhez. A gyereket lehet rángatni ide-oda, mindegy hol eszik, mindegy mikor eszik, mindegy mikor alszik, mindegy hol alszik, mert ha éhes, akkor eszik, ha álmos, akkor úgyis alszik. Ja ehhez is tudni kell, hogy az én babám nem alszik idegen helyen, inkább csak nyűglődik.
Én annyiban alkalmazkodok a babámhoz, hogy tartom a napirendjét, igyekszem az életünket az ő alvásidejéhez tartani.
A babám ezt nagyon meg is köszöni nekem, nagyon szép napirendje van, nagyon nyugodt a természete.
Ha úgy élnénk, ahogy apám mondja, valószínű lenne egy nyugtalan össze-vissza élő idegbeteg sírós gyerekem.
Ugye apám azt gondolja, hogy a gyereknek kell alkalmazkodni a felnőtthöz. Én viszont úgy gondolom, hogy együtt kell alkalmazkodni egymáshoz. Tehát nekem figyelnem kell a napirendre, hogy a babám nyugodt kis élete megmaradjon, de azért lehetnek kivételek persze, és akkor viszont a babám alkalmazkodjon hozzám.
Apám nem érti, miért nem vagyunk barátok, miért nem voltunk soha baráti viszonyban, miért csak szülő-gyerek viszony volt köztünk. Szerintem pont emiatt, hogy nem tartott minket tiszteletben a bátyámmal. Mindig rángatott minket, mert Ő a felnőtt, MI pedig a gyerek.
És én ezt nem akarom. Én azt szeretném, ha a gyerekemmel meglenne a gyerek-szülő viszony, de közben baráti is lenne.
Anyukám nagyon jó anya, de apám teljesen elnyomta őt. Pár éve el is váltak, anyukám azóta teljesen megnyílt, megváltozott, jobb ember lett.
Férjem szülei: apám alkoholista, soha nem foglalkozott a gyerekeivel. Emiatt a férjem soha nem iszik egy kortyot sem, és rengeteget foglalkozik velem is és a babánkkal is.
Anyósom nagyon kis halk, őt is nagyon elnyomja apósom, ő teljesen mindegy mit mond.
Férjem is teljesen más szülő, mint az ő szülei. Nem volt túl jó gyerekkora, soha nem foglalkoztak vele, tojtak rá nagyívben.
Szóval mindketten megfogadtuk, hogy soha soha nem leszünk olyan szülők, mint amilyenek a mi szüleink (voltak).
A gyerekkel foglalkozni kell, meg kell tanítani a tiszteletre, de közben őt magát is tisztelni kell, ő is ember, nem csak egy gyerek.
Jó hosszú lettem :)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!