A védőnőd a neked adott tanácsokat alkalmazza a saját gyerekénél is (ha tudsz róla)?
Igen.
Nekem mindkét (költözés miatt) védőnőmnek huszon éves gyerekei vannak.
Segítettek pl a szorulás, a pocakfájás, a hiszti, az evés, stb témában és mesélték, h az ő gyerekük is ilyen volt és ők is ezt csinálták.
Nekem fogalmam sincs, hogy a védőnő hogy nevelte a gyerekeit, mert már elég idős volt, de számomra semmi meglepő nincs benne, ha mást mond, mint ahogy ő maga otthon eljár. Ahogy mondani szokták, a suszter gyereke az, aki lyukas cipőben jár, illetve egyéni megfigyelés, hogy sokszor pl. a tanárok gyerekei a legproblémásabbak (tanárok a szüleim, meg sok kollégájuk gyerekét is ismerem).
A védőnő elmondja neked, amit el kell mondania, mert azt tanulta, illetve vélhetően a nagy részét helyesnek is tartja, de ez nem azt jelenti, hogy mindennel egyet is ért, vagy hogy neki otthon mindent sikerült megvalósítania a saját gyerekeinél. Amúgy is úgy vagyok vele, hogy a védőnő csak tanácsot ad, nem utasít, nem hordja a zsebében a bölcsek kövét, amiket mond, azok csak javaslatok. Mint minden más tudományterületen, úgy itt sincs egyetlen helyes elgondolás, sok egymásnak ellentmondó nézet van itt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!