Van itt olyan, akinek nagyon pici korkülönbséggel (2 éven belül) születtek a gyerekei? Mik a tapasztalatok?
Szerintem akkor már pont jó, amikor az első gyermek már kúszik, elvan magában is egy kicsit, nem kell folyton kézben tartani. Ha már jár (kb. 1,5-2 éves ugye), az még jobb. A gyerekeknek is sokkal jobb a kissebb korkülönbség, mivel ilyenkor természetesnek veszik, hogy van testvérük - ha nagyobb korukban születik, gyakori a féltékenység.
Arra viszont továbbra is figyelni kell, hogy ugyanannyi figyelem jusson mindkét gyermeknek.
4 hónapos gyerek mellett még nem próbálkoznék, először inkább 8-9hónapos korában már.
Nekem még nincs gyerekem, de a tesóimmal korban nagyon közel vagyunk egymáshoz. Nővérem a legidősebb, nála másfél évvel fiatalabb a bátyám. Bátyám meg köztem van 11 hónap.
Anyu azt mondta, ha elölről kéne kezdenie ugyanígy csinálná. Mi jó testvérek vagyunk és kicsiként is már egész jól elszórakoztattuk egymást, tudtunk együtt játszani.
22/L
Nálunk 27ill 20hónap van a 3gyerek között. Vannak előnyei és vannak hátrányai.
De mindent meg lehet oldani! 2gyerekkel még simán elbírsz akkor is, ha kicsi a korkülönbség.
Én belevágnék a helyedben, főleg ha az első is sokára jött össze.
Belevágnék a helyedben.
3 gyerekem van 22-23hónap különbséggel, nem gáz. Ugyanennyi nehézség akkor is lett volna, ha mondjuk 3-4 év különbség van köztük. Minden kornak megvan a maga nehézsége.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!