Miért beszél a legtöbb anyuka (indokolatlanul) többeszámban? Észreveszitek ha így mondtok valamit vagy már fel sem tűnik?
Sok anyukától hallom,hogy olyankor is többesszámot használ, amikor ennek semmi értelme, sőt nevetséges lesz tőle. Pl. még szopizunk, éjjel még bekakilunk, mindig lerúgjuk ezt a cipőt.
Babavárás előtt vagyok és nagyon félek, hogy egyszer az én számat is elhagyják ilyen szavak. Bár remélem ilyen nem fordul elő, nagyon égnék. Nektek mindig feltűnik, ha így beszéltek? Egyáltalán ennek mi értelme? (Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem arról van szó, amikor mindkettőjüket érintő dologról van szó, pl. hogy sétálni megyünk vagy játszótéren voltunk.)
Nekem sem tetszett sosem, és nem is beszéltem így. Illetve azt hiszem, ennek nálam megvan a "szabálya". Nem mondok olyat, hogy "még cumisüvegből isszuk a kakaót" mert én nem abból iszom. De a gyerekemnek azt mondom sokszor, hogy "megyünk enni", akkor is, ha csak ő eszik, én nem. Mert ettől még megyek vele, tehát tényleg mi megyünk és nem csak ő.
Háát sok dolog van mondjuk, ami manapság divat, engem meg valamiért zavar, talán azért van ez, mert élénken emlékszem a saját gyerekkoromra, meg öcsém születésére (ami 20 éve volt), és nagyon feltűnő, hogy akkor még nem voltak ilyen mizériák.
Persze nyilván vannak olyan szavak, amiket én is használok és másokat tuti idegesít, épp ezért én sem szólok másoknak, de ahogy az egyik válaszoló írta, ha megkérdezik, hogy szopizunk-e még (vagy bármi ilyet), akkor én is azt mondom, hogy csak a gyerek :)
Köszönöm a az eddigi válaszokat, jöhet még nyugodtan:))
"7-ik alany eset": Ilyenről még nem hallottam, pedig ez a szakmám:))) A céget nem érdekli és a mi még bekakilunk azért nyelvtanulag messze nem ugyanaz... BOcs, kitört belőlem a szakember:))
Igen, a főzi, gyümi, hami, pizsi, tápi és hasonló gügyögések engem is nagyon zavarnak, nem is használom ezeket.
Az elmbetegség lenne, hogy:
- hónapokig szinte teljes szimbiózisban élsz a gyerekeddel és átváltasz többes számra?
- hóst írsz a neten, mert az rövidebb? Az senkit sem zavar, amikor az sms-t nem tudom értelmezni, mert tele van hülye rövidítésekkel?
Komolyan ilyenekkel van időtök foglalkozni? Bosszankodni? Nincs jobb dolgotok?
Komoly bajban az ország, a magyarság, a gyereketek jövője (!!!) és ti ezen lovagoltok...
Bocs attól, akit ez nem érint, kérem ne vegye magára, de annyi ilyen kérdést olvastam már, hát most kicsit kifakadtam.
Utolsó vagyok:
Lefelejtettem, hogy én is 90 %-ban többesszámban beszélek, és hóst írok, mert az gyorsabb.
Szopi, gyümi, fürcsi, ezek is megvannak, főleg, ha a gyerekemnek bohóckodok ezekkel, mert nagyokat nevetünk rajta!
"Komolyan ilyenekkel van időtök foglalkozni? Bosszankodni? Nincs jobb dolgotok?"
Rengeteg dolgom van és igen, emellett még arra is van időm, hogy ilyenekkel foglalkozzam. Egyrészt nekem ez szakmai kérdés is, másrészt fontos, hogy a gyerekem mit hall majd tőlem, a barátnőimtől, a játszótéri anyukáktól. Fontos a gyerekem nyelvi és szellemi fejlődése, a stílusa, a szókincse és nem szeretném ha azzal jönne haza az oviból, hogy "ma kelkápifőzi volt az ovcsiban és fincsi volt és mondta az ovcsinéni is, hogy nyami, nyami". Jó, sarkított példa, de attól, hogy az ember 9 hónapig együtt él a kisbabájával és utána is hónapokat, esetleg éveket tölt vele kettesben, még nem kell a gyereket teljesen lebutítani.
(Talán az sem véletlen, hogy a szakirodalom idiótanyelvnek hívja ezt a gyümi, főzi, ubi, pari gügyögést...)
Na, most én is kidühöngtem magam:))))
Köszi minden lepontozónak, aki ettől sokkal boldogabb lett.
Valóban "nem hasznos" választ adtak akiket lepontoztatok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!