27-33 éves nők, lányok! Ti észreveszitek hogy az arcbőrötök nem a régi?
Én 30 vagyok és észrevettem, hogy a homlokomon már vannak állandó ráncok (csecsemőkoromban is voltak mert ráncoltam, de mára már megmaradtak) máshol nem vagyok ráncos.
és azt is észrevettem hogy hiába alszom ki magam, karikásak a szemeim, és + sminkelnem is többet kell, mert egyre több a bőrhibám (foltok, rozacea) ami ugye kis sminkkel tökéletesen ecsetelhető.
Nektek is vannak ilyen változások már ebben a korban?
27 leszek most a hónapban és soha nem volt még ilyen szép a bőröm, mint most. Kamaszkoromban zsíros volt és pattanásos, erre elkezdtem, mint az őrült alapozózni, korrektorozni. Akkor még rosszabb lett, pedig minőségit használtam mindenből. Aztán tinikoromban meg még pattisabb lett, aztán a sok bulizástól (tinikor és fősulis korszak) karikás, mindig.
Aztán idén tavasszal elkezdtem használni egy másik krémet (Garnier Pure 3 in 1), abbahagytam az alapozót (egyáltalán nem használok már) és Biovanne kapszulát is szedek, de azt még csak két hónapja. Nappalra pedig Garnier krémmel kenem az arcom.
Nem karikás, a szemem alatti induló ráncok is kevésbé látszanak, és az arcszínem is egyenletes, holott azelőtt mindig piros orrom volt és piros, recés "pogácsáim", a homlokom pöttyös volt, az orrom meg mitesszeres....
27 vagyok és alapvetően szép a bőröm, ráncnak nyoma sincs, viszont foltok, rozacea tényleg előfordul, ami korábban nekem sosem volt.
Ezek viszont eltüntethetők mikrodermabrázióval, illetve egyéb bőrmegújító kezelésekkel, illetve a rozaceára a lézeres kezelés nagyon hatásos. Én ezekre még nem szántam rá magam, mert tényleg nem vészes a helyzet 1-2 pici folt, ill. hajszálér látszik - de azt hiszem ezek így is a múló idő első apró jeleinek tekinthetők...
18? :))) emlékszem, ebben az időben még én is ilyen kis kaktusz voltam, vártam, hogy megnőjön a cicim, elmúljanak a pattanásaim, és mindenkit múmiának néztem, aki elmúlt 30.
Pár év és máshogy állsz hozzá, kislány, benő a fejed lágya, hidd el, a nők mind átmennek ezen a kis lázadó korszakon, az idő múlásától meg nem kell félni, ha kicsit megérsz, szebb lesz a bőröd, lesz melled, csípőd, a pasik is többre fognak értékelni! Csak nyugalom, hamar eljön a NŐ kor a tinilányból, és nem leszel ilyen kis durci.
De eltűnt :) Lehet anyuci hívta uzsizni :)
Na jó, nem lesz gonosz. Biztosan leckét kell írnia.
Na végre kitörölték ezt a kötekedő alakot.
Köszi a választ:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!