Anyukák, meg szoktak nézni benneteket a pasik? És hogy viszonyultok ehhez, valamilyen visszajelzésnek veszitek a külsőtökről, igénylitek egyáltalán?

Nagyon ritkán fordul elő. Vagy csak én nem veszem észre?

Amúgy 39 éves vagyok, három gyerekkel, 52 kg vagyok és kb. 163 cm. Néha eljárok futni, sokat bicajozom, próbálok odafigyelni magamra,a ruháimra. Kihívóan nem öltözöm, adottságaim sincsenek hozzá:) sajnos elég lapos vagyok...

Nem igénylem idegen férfiak visszajelzéseit, örülök nagyon, hogy a férjem szépnek lát 18 év házasság után is.

Igen, sokszor megnéznek az utcán, de inkább zavar, mintsem örömömet lelném benne. 24 leszek, de 18-nak sem nézek ki, ezért a kamasz-korosztálytól is kapok néha megjegyzéseket. Múltkor egy kisebb bicajos-csapatból szólt oda egy srác, hogy "He, de jó a segged!". 14 évesen biztos elpirulva kuncogtam volna rajta, de mai fejjel inkább már zavaró ...

Lehet önzően hangzik, de nekem a legeslegfontosabb az, hogy Én mit gondolok saját magamról, ha a tükörbe nézve azt mondom, hogy "ez így ok", akkor aztán bárki lerondázhatna, nem érdekel. Persze fordítva is működik a dolog, ha én rossz passzban vagyok és nem tetszem magamnak, akkor a férjem legédesebb bókja sem tud meghatni.

Nekem jól esik... 33 vagyok, 2 gyerekkel, magas, vékony, és általában kevesebbnek néznek, mint ahány éves vagyok...

A bunkókat én se szeretem, de ha csak simán látom valakin, hogy nem tart "lestrapált anyukának", az kellemes érzés.

A legjobban mégis az esett, amikor egy huszonéves lány mondta azt nekem, hogy jó látni, hogy létezik nôiesség két gyereken túl is. :)

A párom alapesetben féltékeny típus, de közben büszke is rám, és a nôi egómnak ez bejön. :) Az önbizalmam rendben van, de azért néha kell a tükör a külvilágból...