Ti mit tennétek? Párom kisfia éjjel-nappal velünk van, mert a bíróság neki ítélte. Az anyja lelépett Kanadába, az anyai család nem kíváncsi rá, párom családja sem igazán, vagyis ha viszünk a gyerekkel együtt pénzt, akkor mehet.

Elég nehéz helyzet. Még ráadásul örökbefogadott is? Szegény, komolyan.

A magánéletre amúgy mindenki vágyik, én is néha úgy érzem, a fél karom odaadnám, ha csak egy órám lenne. Nagyszülők akkor jönnek, ha komoly gond van (orvos pl. ) egysébként tök egyedül vagyok, úgyhogy értem, hogy miről beszélsz. De vagy felkötöd a gatyádat, és megismerkedsz az osztálytársai anyukáival, és megpróbálsz az anyja helyett anyja lenni. Kialakítani egy olyan életet, ami mindenkinek jó. ÉN nem csak a barátnőt meg a tábort javaslom, hanem inkább egy olyan elfoglaltságot, ami a gyereket hosszú távon érdekli. Mittudém én, pl. járasd úszni. Ha megszereti, akkor az a javára válik és megvan a heti fix idő, amikor együtt is tudtok lenni. Ezen felül lehet tényleg egy kisbarátjánál ahogy előttem tanácsolták. A nagyszülők, ha pénzért vigyáznak rá, szégyeljék magukat. Akkor inkább keresnék egy bébiszittert, akkor megszűnik a szívességi viszony, "csak" üzlet lesz belőle, és ha szükséged van a bébiszityóra akkor jön, ha kell.

Mióta lettél az "anyja"? Mert egyik -napról a másikra biztos nem megy. Nekem egyik ismerősömnek, a férje gyereke 6 évesen került oda. Hát nem cseréltem volna vele, nagyon keményen küzdött , hogy jó "anya" legyen, csak a gyerek nagyon el volt rontva. A kisfiú nem szerette őt, nagyon megkeserítette az életét. Szóval van nálad rosszabb helyzetben lévő is, vagy nyeld le a békát és alkalmazkodj ehhez a szituhoz, vagy én is azt mondom, mint sokan előttem, hogy lépj le!

Utolsó!

És végül a gyerek megszerette az anyját?

Hát ha ez a helyzet valós, akkor valóban elég kacifántos. :(

És azt is el kell fogadni, szerintem, ha a kérdező, akinek nincs saját gyereke (esetleg még most nem is akar, mert agyilag, érzelmileg nem érzi úgy, hogy tudná szeretni, hogy hiányzik az életéből), nem tudja feltétel nélkül elfogadni a másét. Nekem két gyermekem van, most várom a harmadikat, de őszintén belegondolva, nem tudom, hogy egy örökbefogadott gyereket tudnék-e sajátomként szeretni. Most úgy gondolom, nem. Más ember meg igen.

Ugyanakkor szerintem, ha már ebben a helyzetben vagy, akkor tényleg a gyerek érdekében, meg kellene próbálnod elfogadni őt. Biztos piszok nehéz.

Kérdező, a párod mit szól erre a helyzetre? Nyilván szoktatok róla beszélni.

Miért a származással kell mindig "takarózni"?

Minden ember egyforma, vannak jók és vannak rosszak legyen az kínai, néger, magyar stb...

Az én párom roma, és most várom a második babámat tőle.

A kisfiam áldott jó gyerek, mindenki dicséri.

Ne azt nézzük már, hogy ki milyen származású.

Ha a párodat szereted, fogadd el a gyereket is, még ha mostoha is.

A "történetedről" eszembe jutott szegény Szita Bence története.

Van egy mondás, mely szerint: Ha kell a tehén, kell a borja is.

Szegény kisfiú nem tehet róla, hogy olyan a származása, amilyen. Gondolj bele az ő helyzetébe: a vér szerinti szülei eldobták, örökbefogadó anyjának már nem kell és te is ferde szemmel nézel rá. Mit érezhet ő ebből az egészből?

Azért egy hét és fél éves már nem egy kisbaba, nem hiszem, hogy nem megoldható, hogy valaki vigyázzon rá (osztálytárs szülő), ha annyira kettesben akartok lenni.

Ne legyél szívtelen!