Őszintén, tényleg van olyan, akinek a házassága nem lett rosszabb gyerekvállalás után?
De majd 20 év múlva lesz olyan mint régen, amikor a gyerek kirepül, ott hagy titeket kettesben, ti meg csak néztek majd, és akkor meg azt nem fogod tudni elviselni és megszokni, hogy nincs ott veled a gyerek. Ilyen ez...
Nekünk is más lett a házasságunk, a kapcsoltunk, és volt mélypontunk is.
Nem is tudom mit hittünk? Hogy hárman majd ugyanúgy élünk? Belegondolva hülyeség! Persze, hogy minden megváltozik!
A mélypont után átértékeltünk kicsit mindent, átbeszéltünk, vergődtünk és megoldást kerestünk.
Rájöttünk így is lehet jó, sőt, csak alkalmazkodni kell az új helyzethez, a gyerek igenis okoz bőven fejtörést, és igenis átalakítja az életet.
S sajnos valakik emiatt feladják a házasságukat, a kapcsolatokat is.
Néha én is vágyom a régi életemre, miközben soha nem akarnám, hogy ne legyen gyerekem, mert a lányom a mindenem. De már semmi nem lesz olyan, mint régen.
De lehet jobb is, csak fel kell fogni, hogy most más a fontossági sorrend, más az időbeosztás. Alkalmazkodni kell, szokni, alakítani, és úgy lépni, ahogy a legjobb neked/nektek. Mert így is lehet jó! Más, de jó.
Mint ahogy a 3-as írta. Semmi változást nem tapasztalok, mint viselkedésben, mint az egymás iránti szeretetben, bizalomban. Vagy talán annyit, hogy a fiunk és méginkább szorosabbra fűzte a kapcsolatunkat.
Leírod, hogy nálatok mi a gond? Talán nem tudtok annyi időt kettesben tölteni? Vagy úgy érzed, most inkább a gyerekkel foglalkozik, mint veled? Vagy mi az, amitől azt érzed, hogy más?
Abban biztos lehetsz, hogy soha nem lesz már olyan, mint amikor ketten voltatok.
Teljesen más, de amikor a kezdeti nehézségek (kialvatlanság, végzés, szoptatási nehézségek stb.) elmúlnak, rájössz, hogy ennél csodálatosabb dolog aligha történhet az életetekben. Ha szeretitek egymást, és a kicsi vágyott baba volt, előbb-utóbb túljuttok a nehéz perióduson.
Adjatok időt magatoknak és egymásnak, türelem, béke!
... vérzés, nem végzés......
Amikor már kicsit 'lazul a gyeplő' és le tudjátok pár órára adni a kicsit, felértékelődnek a kettesben töltött pillanatok, mögöttünk is sok meghitt séta, beszélgetés, közös vacsi stb. van.
Kisfiunk 4,5 éves.
Nem, nem lett rosszabb!
Kétségtelen, hogy megváltozik, de ez nem jelenti azt, hogy szükségszerűen rosszabb lesz!
Ez is olyan változás, ami az életben természetes! Te is változol az életed során...
Ha rosszabb lett a házasság, annak meg nem a gyerek az oka!
Kedves 4-es!
"Volt négy kemény hónapunk amikor az alvás szinte teljesen kimaradt részünkről. Soha annyit nem veszekedtünk meg vitáztunk mint abban az időszakban ami érthető hiszen ennyi nem alvás után az ember a legkisebb ingerre is robban mint a bomba."
Azt próbáld meg elképzelni, hogy a két és fél évesem szinte soha nem aludt még végig egy éjszakát sem. Tovább nem is részletezném.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!