Szomorú olvasni, hogy egyes apukák semmi sem segítenek a gyerek körül és fél percre nem lehet rájuk bízni a gyereket. De az anyukák miért csodálkoznak?

Szia!

Ez nem így van szerintem...

Nálunk a férjem jobban akarta a babát mint én, mondta hogy majd ebben segít, meg abban stb... Milyen sokat fognak majd játszani meg a fürdetés is az övé lesz. Itthon éppen nem segített soha sokat, ha megkérem valamire megcsinálja, de magától pl nem mosogat el.

Megszületett a babánk és rájöttünk hogy ő mint pasi nem tud sok mindent kezdeni egy ici pici babával. Az első időkben félt hogy összetöri vagy rosszul fogja. Ha sírt a baba nem tudta megnyugtatni így nem is volt sokat a kezében.

Aztán telt-múlt az idő, én fél év után megelégeltem hogy mindig csak én foglalkozom a gyerekkel mert állítása szerint ő nem tud mit csinálni egy ilyen picivel, majd ha 2-3 éves lesz... Mondom köszi, akkor szépen lassan neki állhatsz csinálni is valamit. Néha segített az altatásban, néha az etetésben, lassan átvette a fürdetést, 5 órától ő vigyáz a gyerekre amíg én főzök, elpakolok stb... Most azt mondhatom (1 éves a kisfiúnk) hogy sokat segít, plusz ha megkérem bármire megcsinálja.

Kompromisszumot kell kötni, sokat beszélni róla és nem erőltetni semmit csak határozottan odaállni a férj elé és közölni hogy te vagy az apja, igenis rád is szüksége van a babának.

Az hogy elötte milyen volt az apuka, semmi köze ahhoz hogy milyen lesz ha megszületik a baba.

Hű, de fene okos vagy így kívülállóként mások életét illetően. Gondolom a tiédben ezek szerint minden tökéletesen rendben van, mert te mindent előre láttál, és tudtál.

Csak nem te vagy a megmondóember?

én nem csodálkozom. előtte is tudtam, hogy "egyedül" leszek, már 4,5 éves és már a gyerek is megszokta, vagyis neki természetes, hogy "vasárnapi apukája" van :)

nagyon sokat dolgozik, vállalkozó, hetente 2x-3x viszi oviba a gyereket, kb. 2 hetente 1x tud eljönni velem érte. a többi nap altatásra esik haza.

próbáljuk azzal kompenzálni, hogy tartalmas a hétvégénk, sokat kirándulunk és kettesben is mennek csavarogni.

vasárnap meg bármit megcsinál a férjem itthon, de nyilván mikor este 8kor hazaesik, én meg f4-ig dolgozom, nem várhatom el tőle, hogy nekiálljon mosogatni.

De most ennyi erővel, ha minden nő arra a pasira várna, aki jóképű, jól keres, jó az ágyban, segít a házimunkában és a gyerek körül is, akkor már rég kihalt volna az emberiség. Én is válaszoltam arra a kérdésre, ami miatt gondolom kiírtad ezt, de én nem panaszkodtam, csak tényként közöltem, hogy a párom nem sokat segít, én pedig beletörődtem ebbe. Ennyi. Van aki ezen könnyebben túl teszi magát, más pedig nem.

Amúgy mielőtt nálunk jött volna a baba a párom sokat segített itthon, felesben csináltuk a házimunkát, de mióta az én fizum gyakorlatilag kiesett ő látástól vakulásig dolgozik, én meg (ugye) úgyis itthon vagyok egész nap, ha nagyon meg akarom, akkor meg is tudom oldani - de néha jól esik panaszkodni is egy kicsit. :) Ennyi.

Először is, ja ezt így spontán nekem mondanád, igen mérges lennék!

Mi az, hogy tudta???????

NEM NEM LEHET TUDNI ELŐRE! A párom akkor is nagyon sokat dolgozott, mint most is. Heti 1x van itthon, 8;30ra megy dolgozni és éjfélre ér haza!

Tudod, amikor nem volt gyerekünk, akkor könnyen elütöttem az időt barátnőzéssel, anyuhoz átjöttem, szórakoztam. Szabad voltam!

Fogalmam nem volt arról, hogy milyen gyerekkel az élet. Tudtam azt, hogy de jó lesz egy kisbaba, ide-oda megyünk meg minden!!! Minden első gyermekes anyuka ezt hiszi. Aztán rájön, mikor megvan, hogy NEM!

Egyáltalán nem volt foglalmam arról, milyen lesz egyedül egy csecsemővel, mert nem tapasztaltam!

Tapasztalat nélkül, hogy a fenébe tudd, hogy mi lesz akkor? Milyen lesz egyedül???

Gondolkozz már kicsit, mielőtt kérdezel!!!

Nem lehet tudni, azt sem hogy a nő párja gyerek születése után, hogyan fog hozzáállni a dolgokhoz. Lhet jól, lehet nem! Ezt sem lehet előre tudni, de ha jósnak érzed magad, menj a TV2be......

Ezt nem lehet előre tudni, és nem mindenkinek van ereje ahhoz, hogy még a párját is betanítsa, hogy mit kell csinálni a gyerekkel. Én már a lányunk 3 hónapos korára megelégeltem a dolgot, fogtam magam és elmentem 260 km-re a barátnőmhöz (péntek délbe indultam és szombat 2kor már otthon voltam). Így, hogy nem voltam ott rákényszerült, hogy mindent megoldjon.

Persze ehhez az is kellett, hogy akkor ő már tápszeres volt és a mamák 5-10 percre laktak tőlünk, szóval ha gond lett volna mennek ők. És olyan büszke voltam rá, mert ügyes volt, és nagyon nagy önbizalma lett utána. Illetve ő is rájött, hogy igazából mennyi dolgom van és nem csak a fenekem vakarom egész nap :)