Veszítettétek már el a kisbabátokat a saját hibátokból?

10es válaszoló, de egy tudatlan vagy! hogy írhatsz olyan, hogy a barátnőd hibája miután leírod, hogy köldökzsinór tekeredett a pici nyakára... és még magyarázod is, hogy de bizony! jajj :( és barátnőd? szegény :(

kérdező, mi történt? mit csináltál? írd le, hátha picit megkönnyebbül a lelked:(

Nagyon sajnálom. :(

Hány hetesen történt? Koraszülöttön sem tudták megmenteni?

Ez egyáltalán nem a te hibád! Néhány kicsi sajnos nem elég ,,erős" az élethez. :( Az ágynyugalom nem mindig segít, de utólag, ha baj van a doki takarózhat azzal, hogy ő megmondta. A mozgásszegény életmódot megsínyli az anyagcsere és így a kisbaba is. Esetenként segíthet a fekvés, de ha te már jobban érezted magadat, akkor semmi értelme nem volt. Valószínűleg akkor is elment volna, ha fekszel tovább. Ne vádold magadat, jó anyja voltál a kicsinek. Neki rövid feladata volt az életben, lehet csak annyi, hogy valamin elgondolkoztasson titeket, és mikor kész volt mennie kellett. Mindenkinek különböző hosszúságú élet jutott, neki sajnos pont ennyi.

Részvétem :(

Ez szerintem sem a Te hibád, én azt mondom, hogyha ennyit nem bír ki a baba(kis házimunka), és úgy elmegy, akkor amúgy sem volt életképes.

Én ikerterhes voltam, már 2 hónapban közölte a doki, hogy innentől kezdve nem dolgozhatom (inszemináció ráadásul és 35 éves voltam), mert szerinte veszélyeztetett voltam. Én nem hallgattam rá, a 7. hónap végéig dolgoztam. Semmi bajom nem volt, akkor csak annyi már, hogy akkora volt a hasam, hogy minden mozdulat nehezemre esett, ezért hagytam abba a munkát.

40. hét közepén ment el a magzatvizem, kórházba menetelem után 2 nappal, de még most is azt mondom, hogyha a dokim nem kényszerít az utolsó héten a kórházba, akkor túlhordtam volna őket.

Nagyan sajnálom kérdező őszinte részvétem.

De szerintem ez nem a Te hibád volt, egyértelműen nem. Sajnos az élet igazságtalan, kiszámíthatatlan. És van akinek csak ilyen rövidke élet jutott, mint a Te babádnak. Próbáld meg úgy gondolni rá, hogy milyen szerepe, feladata volt azzal, hogy ilyen rövid időre is, de Veled volt. Tudom nagyon csúnyán hangzik, de lehet, hogy valami sokkal rosszabb dolgot kerültél így el. Tudom nagyon nehéz belenyugodni az érthetetlenbe, és talán még évek múlásával sem fog menni. A legtöbb, amit tehetsz, hogy emlékeidbe zárod és ott őrzöd és akkor nem volt értelmetlen a rövidke léte.

Én azt javaslom, próbálj meg nem egyedül maradni a gondolataiddal. Esetleg egy háziállat sokat segítene. Egy kutya, aki ott van melletted és szótlanul is de megért, talán segítene. Persze nem ismerem a lehetőségeidet, ez csak egy ötlet.

És hidd el, valahol van egy másik kis lélek, aki csak azt várja, hogy készen állj az anyaságra és akkor jönni fog hozzád, mert Téged akar az édesanyjának.

Szia! Nagyon sajnálom ami veled történt. :-)

Bár biztosan sok idő kell, amíg túlteszed magad rajta. És ez normális is, hiszen így ragaszkodik a lelked még hozzá. A reakciód teljesen természetes, és amíg nem "békélsz" meg magaddal, addig ez így is marad. Ezért nagyon fontos, hogy ne magadat okold. Egyszerűen így volt ez megírva. Sajnos vannak ilyen borzalmas dolgok. Ha aztán majd szépen lassan megbékülsz és megnyugszol, akkor az egész borzalom egy emlékké fog változni. Mindig is fájni fog, de már csak egy emlék lesz. Emlékezz is rá, így őrizd meg magadban. De lépj is tovább, mert az életben még nagyon fontos feladatok várnak rád, valakinek az édesanyja leszel egyszer. Ezért a kis jövendőbeli lényért, aki téged fog választani, akinek te kellessz édesanyának, érte küzdj és ne add fel.