Mit csinálnátok a helyemben, tűrnétek vagy tovább lépnétek?

Igen, a 15-ös jókat írt.

Ahogyan a kedélyállapotodról írtál, azt sugallja számomra, talán nem a párod a fő problémád valójában.

Én már jó ideje nem élek párkapcsolatban, sőt, születése óta egyedül nevelem a most 5 éves lányomat, ez alatt voltak jobb és rosszabb időszakaim is, és sokszor eszembe jut amikor épp padlón vagyok, hogy ha most lenne egy párom, én balga tuti őt hibáztatnám a bánatomért. Egyszerűen csak mert ő van a legközelebb, a legnagyobb hatással az életem folyására, a mindennapjaimra, és azt várnám tőle, hogy igenis legyek mellette boldog, hiszen egy harmonikus párkapcsolatban boldog az ember, nem? Pedig ez irreális elvárás. És sokszor láttam már, hogy mikor mélypontra kerül az egyik fél, bármi is okozza azt, sokszor elkerülhetetlenül azt érzi, rossz a párkapcsolata is, és a párja viselkedésében látja boldogtalansága okát. Menekülne a boldogtalanságából, így hát menekülne minden egyéb élethelyzetből is, amiben benne van épp, így a párkapcsolatából is. Nekem meggyőződésem, hogy az esetek egy részében a boldogtalan félnek inkább önmagával kellene foglalkoznia ilyenkor, és nem a körülményei, élethelyzete vagy a párja feletti elégedetlenséggel. Persze van olyan, hogy a megoldás egy valóban rossz kapcsolat magunk mögött hagyása, de ezt nehéz ilyenkor eldönteni, csalóka a boldogtalan ember értékítélete. Erősödj meg, gyakorolj önismeretet, légy jól, és csak akkor látod majd reálisan, hogy valóban összeilletek-e a pároddal, mert a legtöbb depis senkivel sem tudna összhangban lenni, még azzal sem, akivel amúgy nagyon is összeillenének. A kisbabás időszak tipikusan az, ami bőven ad okot arra, hogy boldogtalan legyél, de hidd el, társ nélkül is megtalálják az embert ezek a mélypontok. Legelőször is légy jóban magaddal, és csak aztán ítéld meg a párkapcsolatod.