Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ez csak engem háborít fel...

Ez csak engem háborít fel vagy másnál is kiverte volna a biztosítékot?

Figyelt kérdés
Szóval hétfőn voltam 38 hetes ctg. Nagymamám is velem volt ő más miatt ment orvoshoz. A lényeg az hogy délután állunk a buszmegállóban, ahogy oda értünk pár diák már állt ott. Okos telefonnal meg fejhallgatóval ahogy azt illik. Beálltam előre a mamával. Ugye én nagy hassal ő meg betegen nem állunk leghátra csak mert szegény diák jajj de elfáradt a suliba. Aztán jött a busz és felszálltam legelőször. Meg vettem a jegyet és mentem leültem. A nagymamám jött utánam és mondta hogy ott morogtak a kölkök mögötte hogy én turakszom meg majd fellököm őket. Pedig csak felszálltam. Persze a mama sem maradt adós. Azt mondta és most idézem. Jó hogy nem már egy 9 hónapos kismama fog állni csak mert elülték a seggüket az iskolában. Mindegy is annyira nem érdekel. Csak arra lennék kiváncsi hogy miért ilyenek a mai fiatalok? Inkább fellöknek bárkit(Terhes, beteg,idős, kisgyerekes) csak hogy a haverjaikkal le üljenek. Tisztelet a kivételnek.
2013. nov. 12. 13:25
1 2 3 4
 21/35 A kérdező kommentje:
Csak még annyit hogy ők talán mikor turakszanak akkor megkérdezik hogy nem zavarja e a másikat? Soha nem lökdösödtem turakodtam az utolsó percik első gyerekkel is végig álltam a sorom bárhol most is ezt teszem. Eléggé elszomorít hogy vannak akik úgy gondolják egy minden órás kismama vagy egy beteg idős szégyellje magát az állapota miatt amiért nem tud órákig állni a diákokkal fiatalokkal szemben akik egész nap a padban ülnek meg lógnak az iskolából.
2013. nov. 12. 16:48
 22/35 anonim ***** válasza:
86%

Ne haragudj, hogy szegény diákként jajj, de elfáradok a suliban! Fél 4kor kelek, naponta 2x1,5 órát utazok a suli miatt, átszállással - szóval várakozok is, futok is a buszra stb.. Eléggé fárasztó tud ez lenni, kiegészítve egy kis suliban teljesítéssel, délutánonkénti vizsgára készüléssel, szakdoga és beadandók írásával, hétvégente melózással...


Természetesen ha a helyzet úgy hozza, akkor átadom a helyemet az időseknek (bár ez ritka, mert - ha van hely- hátul ülök le, vagy utoljára szállok fel a buszra pont a tolakodók miatt). Azt viszont utálom, amikor nagy ritkán időben odaállok a buszhoz, hogy minél előbb kényelembe vághassam magam, mert 12 órája talpon vagyok, éppen menstruálok és ráadásul front miatt szétszakad a fejem, akkor a nagy szatyrokkal és a botokkal arrébb tessékelnek az idős bácsik és nénik... Nem szoktam szólni, de azért rosszul esik.

Lényeg a lényeg: a diák is lehet fáradt, de az idősek sem szentek sokszor. (Kismamákkal nincs tapasztalatom).

21L

2013. nov. 12. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 A kérdező kommentje:
Én is voltam diák én is voltam fáradt, mégse turakodtam.
2013. nov. 12. 16:52
 24/35 anonim ***** válasza:
100%
Már ne haragudj, de amikor más csinálja az dühít de mikor te az természetes? Hidd el hogy átadták volna a helyet.. és arra nem gondolsz hogy esetleg lehetett valami bajuk nekik is? Képzeld én is okostelefonnal, fülhallgatóval szoktam állni a buszmegállóban diákként, és nem látszik, hogy az egyik lábam protézis, én pl képtelen lennék végigállni azt a 40 km-es utat hazáig. Csodálkoztok miért ilyenek a fiatalok? Azért mert ezt látják tőletek.
2013. nov. 12. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 anonim ***** válasza:
100%
Leegyszerusitem neked kedves kerdezo: tolakodni illetlenseg. Ha faradt vagy, kerd meg, hogy engedjenek elore. Ha keres nelkul elore furakodsz, akkor ne csodalkozz, ha morognak a hatad mogott. Azt meg ne te probald megitelni, hogy neked, vagy masnak van nagyobb szuksege a helyre, mert nyilvan azt fogod gondolni, hogy neked.
2013. nov. 12. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 anonim ***** válasza:
100%
Hagyjátok, ez tipikusan olyan kérdés, hogy hiába hangoztat a többség ugyanolyan álláspontot, itt csak neki lehet igaza, a szegény, agyongyötört kismamának. Én azt mondom mindneki azt kapja vissza amit ad. Lehet a diákokkal is normálisan kommunikálni ám. Ne mond, hogy te mindig szó nélkül pattantál az idősebbnek, fáradtan, betegen is, mert ezt nem hiszem el.
2013. nov. 12. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/35 anonim ***** válasza:
100%

"diákokkal fiatalokkal szemben akik egész nap a padban ülnek meg lógnak az iskolából".


Ugyes vagy, hogy ranezesre megallapitod ki mit csinalt egesz nap, meg azt is, hogy hany orat logott el...


Ennyi erovel a diakok is mondhatnak, hogy a nyugdijas meg a kismama egesz nap otthon ulnek, TV-znek, nem?

2013. nov. 12. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 anonim ***** válasza:
100%

Egyetértek. Szerintem senki sem azt mondta, hogy neked kell állnod, csak azt, hogy normálisan meg lehet kérdezni, hogy előre mehetsz-e, nem szó nélkül odaállni, mert neked ez jár. Persze, hogy morognak mögötted, hogy mit képzelsz. Én is morognék, ha elém pattanna valaki minden szó nélkül, akár kismama, akár nem. Viszont ha szól, hogy engedjem már előre, mert így meg úgy, akkor azt fogom mondani, hogy persze, menjen.


Te is nagyban általánosítasz, hogy minden diák lógos hülye, ők is megtehetik.

És nem arról volt szó, hogy fellöknek meg a táskájukat teszik az ülésre.

Nem érdemes ezen pattogni. Legközelebb kérdezz, nem fogsz ilyen visszajelzést kapni, és nem kell min felháborodni.


Az ilyen "nehogy már nekem kelljen állni" megjegyzések meg szimplán bunkók, és ha így állsz hozzá, ilyen elbánásban is fogsz részesedni. Kismama vagy, nem rokkant.

2013. nov. 12. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/35 anonim ***** válasza:

En pedig nem csak diakkent, hanem ma is nem hogy atadom a helyem, de magam ele engedem az idoset, beteget, kisgyermekest, kismamat anelkul, hogy ezt barmelyikuk kerne. Ez nalam alap, hogy odafigyelek a korulottem levokre. Melysegesen felhaborit, hogy a tobbsegnek ez nem jut eszebe. Nem mindenki kommunikativ, es ha az a szerencsetlen azert esne el a buszon es lenne komolyabb baja mert en itt arra vartam, hogy megkerdezze tolem, hogy elem allhat-e, hatalmas lelkiismeret-furdalasom lenne. Komolyan, nektek nem? Ha nem kerdi meg, akkor az o baja? Nem csupan azert szeretnenek ezek az emberek leulni, mert hu de faradtak, hanem mert az esetleges eses sokkal nagyobb kockazattal jarna szamukra, mint egy egeszsegesnek. Igen, az egeszseges is megutheti magat, de egy kismama pl elvesztheti a babajat. Az meg, hogy ne pont akkor utazzon mar, az is milyen? Ha pl pont idopontra kell mennie orvoshoz (nem mindig lehet am idopontot valasztani), most komolyan elvarjatok, hogy egy oraval elobb menjen inkabb?


Igen, leteznek bunko idosek, kismamak stb, de ezt az egeszet meg lehetne elozni azzal, ha eleve elozekeny lenne mindenki, es magatol eszrevenne, hogy esetleg annak a masiknak jobban kell a hely. A bunkon gonoszul nezok pedig arra is gondolhatnanak inkabb, hogy aki nem adja at a helyet, valoszinuleg jo oka van ra.


Komolyan az eszem megall, hogy a legtobb ember csak itelkezni tud.

2013. nov. 13. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:
100%
29-es, oke persze legyunk figyelmesek, de ha egy faraszto nap utan a buszmegalloban allok, nem fogok folyamatosan korbe nezegetni, hogy vajon ki lehet idosebb, betegebb, faradtabb mint en.
2013. nov. 13. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!