Tini mamik, fiatal anyukák veletek is így van?
Ebből a témából írtam a szakdolgozatomat (terhesség és gyermekvállalás 18 éves kor alatt), tök érdekes volt :) Fura, mert a közel száz megkérdezett édesanya nagyobbik része arról számolt be, hogy a terhesgondozás alatt, és a kórházban nem tapasztalt rosszabb bánásmódot a korából kifolyólag. Igazából sajnos én is úgy látom, hogy az oep által finanszírozott ellátásoknál az emberekhez való hozzáállás alapvetően nem túl jó, függetlenül a páciens korától. Lehet, hogy rád azért néztek csúnyán, vagy azért voltak gúnyosak, lenézőek, mert fiatal kismama voltál, de hidd el, másra meg azért, mert mondjuk idősebb, vagy túlsúlyos, vagy szegényesebben öltözött, vagy éppen rosszak a fogai, vagy akármi.
Én most, 28 évesen várom a második babámat (ja, az elsőt 19 évesen szültem, szóval személyes tapasztalatom is van a témában), nekem az ultrahangon szólt be a doki (nem az, akihez jártam, egy számomra idegen orvos volt), hogy "elég kövérke, kismama, le kellene ám dolgozni, sőt, nem kellett volna ennyit hízni, a baba nem indok az össze-vissza evésre". Mindezt úgy, mintha egy kisgyerek lennék, akit kioktathat. Ráadásul már csak azért is sértőnek találtam, mert a kezdő súlyomról fogalma sem volt, sajnos eleve volt rajtam felesleg, de a terhesség alatt, a 30. hétig mindössze öt kilót híztam. Szóval beszólnak ám bárkinek, ha éppen valakinek olyanja van.
Múltkor még a vezetéknevemre is megjegyzést tett az egyik asszisztens, mert szóltam, hogy elírták a leleten. Az asszisztens meg egy ilyet eresztett meg: "Azért remélem a babát nem fogják egy ilyen félreérthető névvel szívatni és a férje nevét kapja majd. Már ha van egyáltalán." Megjegyzem, van férjem, de megtartottam a születési nevemet, viszont ehhez az asszisztensnek az ég világon semmi köze nincs.
Amikor az első babámmal voltam terhes, ritka bunkó volt a doki, akihez jártam, de rá kellett jönnöm, hogy ez egyáltalán nem a koromnak szól, mert mindenki ugyanerre panaszkodott, akit a balsorsa hozzá vezérelt, kortól, vagy akármi mástól függetlenül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!