Te szoktad úgy érezni, "hogy én miért nem a Huffnágel Pistihez mentem feleségül"?

Pár hete akartam kiírni ugyanezt a kérdést, de végül nem tettem :) Nagyon szeretem a férjem és a kisfiam, úgy érzem nem is választhattam volna jobban, de előfordult már, hogy puszta kíváncsiságból elképzeltem milyen lett volna az életem, ha "Huffnágel Pisitimhez" megyek, de most is úgy gondolom mint régen, hogy nem működött volna hosszú távon :)

Nem vagyunk házasok,de gondolkodtam már ezen. Főleg olyan formában,hogyha nem lenne a fiúnk,akkor vajon együtt lennénk-e? Meglepetés babaként érkezett,ettől függetlenül nagyon örültünk neki,ekkor voltunk 1 éve együtt. Az előzmények körvonalakban: szakítottunk az exemmel,akivel 3 évig hol együtt,hol külön voltunk. Szerettük egymást,de amolyan "első szerelem" volt, félrelépésekkel,hazugságokkal,mégis mindig visszataláltunk egymáshoz. Meguntuk a sz.rakodást,elváltak útjaink. Belevetettem magam a bulizásba,élveztem,hogy szabad vagyok,hogy végre nem tartozom senkinek magyarázattal,éltem! Szerettem azt az időszakot,de nem volt kerek. Buliból buliba,új embereket ismertem meg,de hiányzott egy társ,akivel boldog lehetek. Volt pár srác,semmi komoly. Elkezdtem találkozni valakivel,aki bár nem volt kimondottan az esetem,szerettem a lelkét. Vége lett,mert ő másokkal is tolta az ipart. Aztán bevallotta,hogy szeret,de nekem már elment a kedvem tőle,tudva a dolgait. Volt előtte még valaki,ő messze lakott,rengeteget beszéltünk,egyszer találkoztunk,elmentünk együtt bulizni,de végül átbeszélgettük és csókolóztuk az estét,nehezen váltunk el. Róla tudtam,hogy nem csak én vagyok neki,ezt el is fogadtam,mert kapcsolat sosem lehetett volna köztünk a távolság miatt. Viszont őt is megszerettem,sajátos módon. Nem tudom leírni ezeket az érzéseket. Lényeg a lényeg,ezek a történések lezajlottak spkb. 4 hónap alatt. Akkoriban chateltem is,unaloműzés gyanánt. Itt beszéltem először a párommal. Vicces,mert ha valaki ezt elmeséli nekem pár éve,hogy a gyerekem apját a chaten ismerem meg,körberöhögöm. Sokat dumáltunk,nagyon tetszett,ahogy írt,amiket írt. Kiderült,hogy egy városban élünk,hogy van egy csomó közös ismerős,stb. Kölcsönös szimpátia nem volt híján,hajnalig beszélgettünk. Egyből leokéztunk egy találkát,közben azt sem tudtam,hogy néz ki. Valahogy éreztem a szavaiból,hogy őszinte,nem fogom magam szembetalálni egy ki tudja kivel. 3 nap gondolkodás után úgy gondoltam,vágjunk bele,lesz,ami lesz,találkozzunk. Találkoztunk. Magas,jóképű,valami megdobbant már akkor. Első nekifutásra cirka 6 órát voltunk együtt és csak beszéltünk,beszéltünk. Újabb találkák követték ezt,3 hónap után összeköltöztünk. Ekkor kezdett kiütközni,hogy baromi féltékeny,zavarták a barátaim,a dolgaim. Örültem,hogy van,aki szeret,akit szerethetek... Túlságosan belementem,próbálom rövidre fogni. Kezdeti nehézségek után minden happy volt,szerettem vele lenni,ő is velem. Viszont ő sok dolgot nem tudott feladni,nem részletezném,mikről van szó. Nekem szinte minden barátomról/haveromról/szórakozásomról le kellett mondanom,hogy működhessen. Akartam,hogy működjön. Társat akartam,családot,célokat. Ő azonban nem volt hajlandó. Ő ilyen,ő nem tud megváltozni. Mindig ráhagytam,de alig vártam,hogy újra előhozhassam egy vita kapcsán,jogosan. Aztán terhes lettem. Nem gondoltam semmire,csak örültem,akármilyen váratlanul is ért. Ő is örült,nagy meglepetésemre,így úgy döntöttünk,megtartjuk. Ígérte,hogy mire megszületik a baba,felhagy AZOKKAL a dolgaival. Kértem,hogy még a terhességem alatt kezdje el,ne csak a szülés/születés után. Beleegyezett. Amíg terhes voltam,hozzám sem ért,a 20.héttől pedig már nem is érhetett,mert vesz.terh.lettem. Sokat veszekedtünk,hogy fejezze be,amit csinál. Az erős személyiségével mindig sikerült elnyomnia az érveimet,az akaratomat,vagy csak elviccelte,megnevettetett,mert ahhoz ért. Mióta hárman vagyunk,semmi sem változott. Sőt,le merem írni,máshogy csinálnék mindent. Nem mutatja ki a szeretetét,egy egy másodperces pusziért kuncsorognom kell. Ölelés,abszolút nuku,csak ha én megyek. Szexet hagyjuk,távoli emlék... Tudom,hogy nem csal meg,de azt nem tudom,hogy miért alakult ez így. Én csak adok,adok,adok és cserébe semmi érzést,boldogságot nem kapok. Mert mást igen,ha kell,vesz nekem nadrágot,pólót,arclemosót,szerinte megkapok mindent... Csak pár dolog hiányzik: a figyelem, a szeretet, az ölelés, a csók, a megértés, a bizalom, a meghittség, a boldogság. Azt hiszem,nem vagyok boldog és ez most tudatosult bennem. Szeretem,mert a fiam apja,szeretem azt az embert,akit megismertem,de ő nem az az ember. Fáj,hogy most már kötöttségekhez vagyok láncolva és azon agyalok,hogy vajon más férfi is ilyen egy idő után? 2 és fél év... Én már nem vágyhatok boldogságra,másra... Van egy gyerekem és ő a legfontosabb,mégha a fent említett dolgok hiányába sokszor úgy érzem,hogy belerokkanok. Bocsánat,hogy ennyire hosszú lett,kicsit terápiás jellegű.