Anyukák! Mondanátok pár jó példát? Itt csak a rosszat olvasni és már lassan ott tartok, hogy nem bízok a páromban.

Te ismered a párod. Higyj neki, ha azt mondja, ő nem olyan lesz.

Kislányunk 3 éves, még itthon vagyok gyesen, párom dolgozik. Azt nem mondom, hogy a szabadnapjain egész nap ellenne a kislányunkkal, de segít. Ha kell főz, vigyáz a lányunkra és nem hiszi azt, hogy henyélek itthon egész nap.

Bízz a párodba és legyetek nagyon boldog szülők :-)

Párom 20 évesen lett apuka,elég kölyök volt még de már a terhesség elejétől nagyon segítőkész és lelkiismeretes volt,helyettem takarított amikor rosszul voltam stb.Majd a szülésre is bejött pedig nem kértem mondtam az Ő döntése,neki csodálatos élmény volt.Ahogy hazamentünk a kórházból teljes mértékben kivette a részét mindenből,mi együtt gondozzuk,neveljük a gyerekünket a házimunka is közös együtt keltünk fel az elején éjszaka majd később én éjjel,Ő hajnalban.Lelkiismeretes,megbízható,felelősségteljes apuka 22 évesen bőven leköröz idősebb apukákat az tuti.Ha szeretitek egymást bízol benne hidd el nem lesz gond.

23L

1.vagyok.

Hiába írunk többen pozitívat, azt, hogy a párod hogy reagál, csak akkor fog kiderülni, ha lesz gyereketek. Lehet úgy, mint a 2.válaszolónak. A legjobb barátnőméknél pl. a férj volt otthon gyesen, alig volt 1 éves a kisfiuk. A párom ezt nem vállalta volna, de nem is akartam volna. Most a 2. terhességnél hetek óta kórházban van és a férje látja el a most már ovis fiukat.

Ne abból ítélj, hogy itt milyenek a férjek. Ha ennyit kattogsz ezen, soha nem fogsz belevágni a gyerekvállalásba.

Hát, először is, a babát ő akarta, én nem igazán. De aztán rábeszélt, hogy tartsuk meg. Nagyon jó embernek ismertem, családcentrikusnak, az ismerőseink gyermekeivel nagyon jól el volt. Itthon mindenben segített, a házimunkát megosztottuk. Gondoltam mi baj lehet? Megszületett a lányunk, akkor egy-két hétig álomapa volt, aztán visszament dolgozni. Egyre korábban ment el, és egyre később jött haza. Pedig aztán annyira nem volt sírós baba, hogy ez elől menekülni kelljen. Már nem csinál itthon semmit. Csak ha könyörgök neki, de az meg nem én vagyok. Hazajön, és leül a gép elé. Akkor fogja meg a gyereket, ha a kezébe adom, hogy legyen szíves vigyázzon már rá, amíg eszek, pisilek, mosogatok, stb... Nem bír megcsinálni magának egy szendvicset, kávét, a tányérokat nem képes kivinni maga után. A ruhákat szétszórva hagyja. Néha elkezd játszani magától is a kislánnyal, de nem tart sokáig a lelkesedése. Akkor haragszom rá nagyon, amikor veszélyben hagyja a gyereket. A múltkor is mondtam neki, hogy amíg teregetek, figyeljen rá az ágyon. Hát nem ott hagyta egyedül??? Pedig a gyerek már tud forogni ide-oda, simán leeshetett volna. Ő meg csak annyit mondott, hogy hát figyelte messziről. Pedig nem egy hülye ember, már nem is fiatal, 30as. Szereti, az biztos, csak valahogy mégsem apának való. Ez sajnos csak akkor derül ki, amikor már megvan a baba. De elviselem, mert szeretem, és ő is szeret. Szeretem az összes hülyeségével, lustaságával együtt. Majd ha már nagyon elegem lesz, biztos, hogy repülnek a tányérok, de még bírom.

Igen, vannak amúgy nagyszerű apák. Utcán is mindig látom, hogy ők viszik le sétálni, ők viszik játszótérre. Múltkor gyereknapon is tele volt az egyik üzletközpont apukával és gyermekükkel. Ismerősöm férje főz otthon, takarít, sokat foglalkozik a gyerekkel, de abban is biztos vagyok, hogy ott sem tökéletes minden. Mindenhol van valami gebasz.

Hát mi nem vagyunk extra fiatalok (na jó idősek sem), én 30 múltam, férjem 33. A lányunk most 9 hónapos.

Férjem tündéri, mindent megtesz értünk. A házimunka most mondjuk egy az egyben rám hárul (én is dolgozom részmunkaidőben amúgy), mert házfelújítás finisében vagyunk és ő szinte minden szabadidejében ott van és azt csinálja, de alapesetben besegít abban is (most nyilván "újraosztóttak a feladatok erre az átmeneti időre). Akármilyen fáradt, a lányunkra mindig van ideje, babusgatja, a szeme fénye.

Szóval a mienk szerintem abszolút pozitív példa (nyilván előfordulnak alkalmanként apró összezörrenések, de hol nem). :D

A férjem nagyon jó apa és jó férj is egyben.

Imádják egymást a kisfiunkkal, aki 3,5 éves. Vannak olyan közös programjaik, amiket csak együtt csinálnak, nélkülem. (Pl. biciklizéssel egybekötött állatsimogatás vagy kimenni a közeli tóhoz kacsákat lesni)Kezdetektől törekedtem arra, hogy a férjem is részt vegyen a gyermekünk nevelésében,szeretgetésében. Bár 3 állásban dolgozik, rohan haza hozzánk, ahogy tud. Míg kicsi volt a gyerkőc, szívesen tologatta a babakocsiban, akár csak azért, hogy pihenjek egy órácskát vagy egymagamban tudjak egy kicsit takarítgatni.

Ő, amikor hazaér a munkából, az az első, hogy a gyerekkel hancúrozik egyet, majd megy a másodállásába, ami két óra naponta. Este ő fürdeti a gyereket, majd utána lát még hozzá a maradék dolgának, vagy NET-ezik, TV-zik.

Én nem mondom, hogy a szex annyi, mint régen, még mindig kívánjuk, de a kisfiunk egy kellemetlen betegségben szenved, és 4-5 nagyon rossz éjszaka után igazából az alvásvágy erősebb, meg neki ugye másnap munka van attól, hogy fél éjjelt ébren töltöttük, hogy a gyerek helyzetén könnyítsünk.

Sose eszébe sem jutna, hogy mivel "ő tart el", csak ő dolgozik. (Megveti az ilyen férfiakat, akik így gondolkoznak, itt is kifejtette már az ilyen "férjekről" a véleményét egy-két kérdés kapcsán). Nyilván, mikor eldöntöttük, hogy gyereket akarunk, tisztában voltunk vele, hogy az én fizetésem kiesik egy időre. (Azt nem gondoltuk, hogy 4 évre, de úgy tűnik, végre visszavesznek dolgozni.)Mivel anyósom megtanított minden házimunkát a férjemnek, ezért ő tisztában van vele, hogy a tiszta edények, ruhák nem a szekrényben, a kaja pedig nem a hűtőben terem. Meg ő sportosan veszi az ilyesmit, sokszor mondja, neki ne főzőcskézzek, eszik szendvicset. (A gyereknek mindennap főzök, de ő ételallergiás, és az apja nincs oda a rizstejszín ízéért pl., de feleslegesnek tartja, hogy most neki ezért külön főzzek.)