Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Normális ha így érzek?

Normális ha így érzek?

Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy tizenéves korom óta tudom hogy nem lehet gyerekem. Persze nem adtuk fel, vártuk a csodát. 6 év után sem jött össze, már egészen beletörődtünk, örökbe fogadtunk egy kisbabát. Ő a mindenem, már 3 éves, nagyon imádjuk, sajátunkként tekintünk rá. Idén februárban pedig megtörtént a csoda. Kiderült, hogy gyereket várok. Életem legnagyobb csodája, annyira, annyira akartam, és most itt van a pocakomban egy egészséges kisbaba. De ilyenkor, amikor a legboldogabbnak kéne lennem, bűntudatom van. Annyira furcsa, hogy már van egy gyerekem, de még nem szültem, nem tudom hogy milyen. Ez a baba a második, mégis az első. Nagyon szokatlan, rendesen fel tud kavarni lelkileg :( Félek hogy ha majd megszületik a pici akkor nem fogom tudni őt szeretni, vagy a nagyot. Tulajdonképpen ettől félek a legjobban, hogy majd nem egyformán szeretem őket. Más kismama ilyenkor (az első terhességnél) általában már nagyon türelmetlen, nekem pedig még a nevén sincs időm gondolkodni, minden percben lefoglal a nagy. Ugye minden rendben lesz? :( Normális ha ezen aggódom?
2013. jún. 10. 17:41
 1/3 anonim ***** válasza:

Előszöris gratulálok a babához! Teljesen normális, hogy ezen kattogsz, én ezt minden terhességemnél eljátszottam:) Aztán minden megoldódott, mindhárom gyereket ugyanannyira nagyon-nagyon szeretem. Ezeket az érzéseket azok a fránya hormonok okozzák:)

Kitartást és boldog babvárást!

2013. jún. 10. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

ez szerintem gyönyörű, gratulálok nektek! Én is most várom első babánkat, és gyakran eszembe jut, hogy ha majd megszületik a második, őt is szeretni fogom-e? Tudom, még az első sincs meg, de azért ha minden jól megy legalább egy másodikat szeretnénk. Szóval szerintem igenis normálisak ezek az érzések, nyugi!


36h km

2013. jún. 10. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Én is aggódtam a másodiknál, és szerintem sokunkban feljön ez a kérdés. De megoldódik az ügy: imádom a fiaimat.

Mellesleg nekem van egy ismerősöm, ahol örökbefogadás után ikrekkel lett terhes az anyuka, s nincs ezen a téren se gondjuk.


:-)

2013. jún. 10. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!