Normális ha így érzek?

Az a helyzet, hogy tizenéves korom óta tudom hogy nem lehet gyerekem. Persze nem adtuk fel, vártuk a csodát. 6 év után sem jött össze, már egészen beletörődtünk, örökbe fogadtunk egy kisbabát. Ő a mindenem, már 3 éves, nagyon imádjuk, sajátunkként tekintünk rá. Idén februárban pedig megtörtént a csoda. Kiderült, hogy gyereket várok. Életem legnagyobb csodája, annyira, annyira akartam, és most itt van a pocakomban egy egészséges kisbaba. De ilyenkor, amikor a legboldogabbnak kéne lennem, bűntudatom van. Annyira furcsa, hogy már van egy gyerekem, de még nem szültem, nem tudom hogy milyen. Ez a baba a második, mégis az első. Nagyon szokatlan, rendesen fel tud kavarni lelkileg :( Félek hogy ha majd megszületik a pici akkor nem fogom tudni őt szeretni, vagy a nagyot. Tulajdonképpen ettől félek a legjobban, hogy majd nem egyformán szeretem őket. Más kismama ilyenkor (az első terhességnél) általában már nagyon türelmetlen, nekem pedig még a nevén sincs időm gondolkodni, minden percben lefoglal a nagy. Ugye minden rendben lesz? :( Normális ha ezen aggódom?