Normális hogy így érzek?

te vagy az estére kiborulós is?

szerintem kacsold ki a gépet, és kicsit figyelj a párodra, beszélgessetek, kapcsold ki az agyad

Nem , az estére kiborulós én vagyok. Te pedig az vagy, akinek a két gyerek nem több gyerek, ugye?

A válaszra visszatérve igen, én is érzek így, ne legyen emiatt rossz érzésed.

és hogy lett a kisebb gyerek fél óra alatt 2 hónappal idősebb?

és a boldogtalanságod itt fogják megoldani?

párod nincs? akivel összekötötted az életed, jóban-rosszban stb.

Picik a gyerekek. Nekem is 1,5 év van a kettő között, ez az időszak borzasztó volt. Sírtam, állandóan kiborultam.

Úgy éreztem, póráz van a nyakamon, sehová nem tudok menni, semmi sem sikerül, minden sz.r amit csinálok (gyereknevelés, háztartás). Volt, hogy azért bőgtem, hogy a gyerekek jobb anyát érdemelnének, nem egy ilyen szerencsétlen idegbeteg idiótát.

Ahogy nőttek a gyerekek, egyre jobb lett. Ovis koruk óta elpakolnak a szobájukban és a nappaliban kint hagyott cuccaikat, nem kell őket etetni, minden lépésüket felügyelni, nem gyilkolják egymást, sőt nagyon jól eljátszanak együtt. Nekem már egy esős hétvége úgy néz ki, hogy reggel felkelnek, a hűtőből egyedül megreggeliznek. Valamikor felébredek, addig eljátszanak együtt. Összeszedem magam, betöltöm a mosást, megcsinálom az ebédet. Kijönnek enni, utána vagy visszamennek játszani, vagy társasozunk. Végeznek házimunkát is, portörlés, stb. Este meg egyedül megfürdenek, csak hajmosáskor és körömvágáskor kell segíteni.... ez van kb. nagycsoportos koruk óta. A lakásban rend van, ők jól elvannak egymással, én meg nem vagyok kifacsarva.