Mitől "elfogadottabb" a gyerek bántalmazása, mint a nőké?

Azt bírom az olyanokban mint Te, hogy nem tudtok különbséget tenni egy fenékre verés és egy "összeverés" között,ami lelki nyomot hagy....hiszen az elején még egy pofonról beszélsz,aztán a végén már felpofozásról.

Minden gyerek más,van aki a hangosabb szóból már ért.

Soha nem mondom a gyerekemre hogy hülye,soha nem mondom,hogy ott hagyom akárhol, és nem is pofozom.De a szájára már kapott harapásért, és a fenekére is, ha valami nagy hülyeséget csinált.És igen, hatott és igen,nálunk ez kellett,hogy érezze,hogy hol a határ.

Ha csak 1 hétre nálad lenne a fiam,akkor tudnád miről beszélek.Nagyon okos, és egyáltalán nincs lelki baja attól,hogy volt már alkalom, hogy kikapott.Viszont piszok erős akarata van és ha adott időben nem kezeltem volna le 1-2 megmozdulását,akkor tuti egy nagyon agresszív,verekedős 2,5 éves lenne most.

Te a saját lányodból indulsz ki,ez normális.És mondom én sem a mellett vagyok, hogy agyba-főbe kell verni a gyereket,de 1-1 ütés a fenekére nem árt meg.

Múltkor játszott egy kb 3-4 éves fiú a játszón,mikor az anyja mondta,hogy indulás olyan hisztibe kezdett,hogy az egész játszótér lefagyott....rugdosta, a nagyiját,az anyját és káromkodott kegyetlenül.Na ő volt az élő példája annak,hogy bizony néha nem árt,ha kap a gyerek.De mondom,ez nem mindegyikre igaz.A fél órás tortúra után mire sikerült elmenniük még az az anyuka is,aki soha nem ütne meg egy gyereket sem megjegyezte,hogy ennek a gyereknek egy pofon elfért volna.

És még egy dolog.Mi 5en vagyunk tesók, mindannyian kaptunk kiskorunkban,de lelkileg egészséges,kiegyensúlyozott felnőttek lettünk.

Azért egy nevelési célú atyai pofon és az elverés nem ugyanaz! Nem tudom Te mit értesz verés alatt, de a kérdésedből nekem az jön le, hogy kicsit el vagy tájolva itt a szavak értelmével, úgyhogy jobb lesz, ha tisztázzuk. Ha egy gyerek nagyon hisztizik és semmilyen szóból nem ért, akkor elcsattanhat egy ilyen atyai pofon, mely egyébként egyáltalán nem fáj, viszont annyira meglepi a gyereket, hogy elhallgat. Ez nem verés. A verés az, mikor sokszor ok nélkül sérülést okozva van ütve, rúgva a gyerek. Írtad, hogy van egy lányod. Ezek szerint még fogalmad sincs arról, hogy MINDEN gyerek más. Az, hogy a Te lányod hallgat a mézes mázas hangodra, még egyáltalán nem biztos, hogy a következő gyereked is így tesz majd. Mondjuk az nem világos, hogy ezt miért én, akinek egy gyereke sincs mondom neked, úgy érzem egy anyának ezt tudnia kéne. De ezek szerint mégsem.

Pofon bárhol és bármikor elcsattanhat. Én is volt, hogy lekevertem testvéremnek egy pofont (nővérem), mert olyan hisztériás rohamot kapott, hogy mással nem lehetett volna észhez téríteni. Elhallgatott, belátta, hogy az ordibálás nem megoldás. Felnőtt nő, egy gyereket nevel. Ez sem bántalmazás.

Bántalmazás az, ha bármiféle sérülést okoznak akár a gyereken, akár a nőn.

Akkor lelki terror. Ez ugyanaz, mint a pofon. Majd ha lesz olyan gyereked, aki az út kellős közepén vágja hanyatt magát úgy, hogy közben jobbról balról autók jönnek, akkor nem fogsz azon agyalni, hogy mit mondj és milyen hangnemben. Konkrétan szem és fültanúja voltam ilyen esetnek, zebrán a kislány eldobta magát. Ciki volt vagy sem, de anyuka azt mondta neki, hogy ha nem áll fel és fogja meg a kezét, az első gonosz bácsinak odaadja. Kislány felállt és szó nélkül kézen fogta az édesanyját és haladtak tovább. Most ült volna le az út közepén győzködni pici kislányát, hogy tán ezt nem kéne?

Nem szeretem mikor valaki ilyen határozott véleményt alkot úgy, hogy közben nem igazán van tisztában egyrészről a szavak értelmével, másrészről konkrét élettapasztalata sincsen.

Én egyetértek a kérdezővel.

Szerintem nem a szavakon kellene lovagolni, és nem a verés mértékétől függővé tenni azt, hogy az erőszak helyes, vagy helytelen. A szájonvágás, a kézre ütés, a fenék elverése is testi fenyítésnek, erőszaknak minősül, legalábbis az én szótáramban.

Engem is időnként megütöttek a szüleim, amolyan "nevelő célzattal" néha pedig indulatból. Én sem lettem tőle lelkibeteg, de ez rendesen rányomta a bélyegét a szüleimmel való kapcsolatomra. Nem bízom bennük, nincs olyan közvetlen, meghitt kapcsolatunk, amikor valami zűrbe kerültem tizenévesen, nem mertem nekik szólni, mert féltem a következményektől, a mai napig sem szívesen számolok be nekik dolgaimról.

Én nem ilyen kapcsolatot szeretnék a gyerekemmel. Azt szeretném, ha nem azért lenne jól nevelt, vagy szófogadó, mert fél a pofonoktól, hanem azért, mert belátja, hogy mi miért jó, vagy rossz. És azt akarom, hogy merjen hozzám fordulni a problémáival.

Na igen, néha a felnőttek is szoktak hisztizni. Én pl eléggé hangulatember vagyok, pl szülés után, amikor egy kicsit deprerssziós voltam, előfordult, hogy olyan hisztit levágtam a férjemnek, hogy zengett tőle a ház. Utólag beláttam, hogy nem volt igazam, hülye voltam stb, de azt nagyon nem díjaztam volna, ha férjem emiatt lekever nekem egy pofont, gondolom ebben mindenki egyetért. Viszont ha a gyereknek keverünk le egy pofont, ha hisztizik, az már rendben van?!

Szerintem gyerekek esetében is hasonló a helyzet, meg kell találni a módját, hogy hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket. Egyszerűbb odacsapni, mint gondolkodni, és megtalálni az agresszió-mentes megoldást, de szerintem megéri.