Milyen az élet gyerek nélkül?

Nincs gyerekünk, páromnak nem lehet, de már nem is akarunk. Viszont sok a szabadidőnk, és anyagilag sokkal jobban kijövünk.

Ettől függetlenül szeretem a gyereket, de teljesen jó így ahogy van, már nem bánom ,hogy így alakult.

Nekem jó, a páromnak rossz.

Én (F) lehet, hogy szégyellnem kéne magamat, de nem vonzódom az apa szerep iránt, sőt, kimondottan idegesítenek a gyerekek.

A páromon látom, hogy hiányzik neki, szeretem őt, de meggátolni nem akarom az anyaságban, úgyhogy vagy én szedem össze magam, vagy el kell őt engednem.

(Mivel nem várhatom el, hogy miattam mondjon le erről.)

Azért írtam csak választ a kérdésre, mert nem túl régen ez volt a fennállás. Sajnos most válságban van a kapcsolatunk. Ő szünetelni akar én meg sajnos a szünetezést szakításnak kezelem.

Nem tudom, hogy van-e ok-okozati összefüggés a gyermektelenség és e között. Lehet, hogy van lehet, hogy nincs. Ő maga sem tudja. Egy biztos, én 41F ő 32N, elfogadom, hogy benne van a korban és szülnie kellene. Amúgy nem védekeztünk hosszú időn át, mára meg nem is kellene (ha érted mire gondolok). Jó, nem szaladtunk orvosról orvosra, hogy miért nincs. Ebben tán hibásak vagyunk.

Én mostanában kezdek egyáltalán oda jutni fejben, hogy megbarátkozhatnék a gyerek gondolatával.

Ha elkéstem, hát így jártam...