Mindenki szupergyereket akar nevelni?

Én szeretnék "szupergyereket" nevelni, vagyis meg szeretnék neki adni mindent, hogy a képességeiből minden téren kihozhassa a maximumot. Nekem ez ezt jelenti. Mi járunk úszni, mert közös családi program és szeretjük. Babaklubba, mert egyedül érzem magam néha. Beszélek hozzá angolul is, mivel anyanyelvi szinten beszélem. Nekem ezek a dolgok természetesek.

Amúgy szerintem a legfontosabb, hogy mindig foglalkozz vele. Akkor is, ha főzöl, ha mosol, beszélj hozzá, mondókázz, bemutasd neki a világot, tanítsd.

Persze a gyerekek felnőnek maguktól is, de szerintem fontos a sok foglalkozás, játék, elfoglaltság. Itt nem feltétlen a drága babaúszásra, vagy az időigényes babamama klubbra gondolok....

Az első válaszoló vagyok. Nem hinném, hogy összeugranak az anyukák. (legalábbis remélem nem). :) Én nem akarok szupergyereket nevelni, csak azt szeretném, hogy boldog gyerekkora legyen, amilyen nekem és a testvéremnek is volt. Soha nem akartak a szüleink semmit ránkerőltetni, magunktól kértük, hogy szeretnénk erre vagy arra a foglalkozásra járni. :)

Mindkettőnkből sikeres és boldog ember lett, és a gyerekeinket is így fogjuk nevelni, ahogy a szüleink minket.

Egyik nap olvastam a Nők Lapja oldalán egy anyukáról, aki halálosan kimerült, mert suli után hordta ide-oda a gyerekeit (néptánc, angol, íjászat, ritmikus sportgimnasztika), és este hazaestek hulla fáradtan, és ráment a családi béke... Megéri? El kell dönteni.

Második vagyok. Szerintem igenis, egyfajta versenyre készítjük fel a gyerekeinket, amit úgy hívunk, hogy élet. Amint közösségbe viszed, ez bizony ha tetszik, ha nem, végérvényesen elkezdődik. Sőt már a fogantatása előtt is versenyben állunk: kinek ilyen hamar sikerült, ki mennyit hízott, hogyan született, mit evett, mikor mit csinált. Ez tőled, tőlem független, ha tetszik ha nem, ez van, mert emberek közt élünk. Majd az oviban jön a kinek milyen játéka van, hol nyaralnak, milyen erős az apukája, később milyen ruhákban jár, milyen jó jegyeket szerez, mennyi barátja van. Tinikorban... hát az maga egy verseny, mindennel és mindenkivel, a felnőtt koráról meg ne is beszéljünk.

Persze nagyon szép az az elképzelés, hogy valaki az igazi értékekre tanítja meg, a család és a belső tulajdonságok fontosságára. Meg is kell. De a versenyből ettől nem fog kimaradni és nem lesz boldog, ha neki majd minden nehezebben megy, mint a társainak és emiatt konfliktusba kerül a világgal, ne adj isten önmagával.

Az édesanyám nagyon odafigyelt ezekre a részletekre /is/, mikor gyerek voltam. Erős önbizalmat, szoros baráti és családi kötelékeket, ambíciót és boldogulást és határozottságot jelentett. Ja és óvodás koromtól járatott angolra, ami a 80as években nem volt épp mindennapos, ma anyanyelvi szinten beszélem - ha már az angolnál tartunk...:-)

A kéz, amely a bölcsőt ringatja a világot is igazgatja. Egy életre meghatározza a gyermeked jövőjét, milyen az indulása az életben.

Én még nem viszem a kislányomat különböző foglalkozásokra (14 hónapos). Neki még az a tanulás, hogy felfedezi a lakásunkat, a szobákat, a kertünket stb. És nem hiszem, hogy ebből bármi hátránya fog származni, ha nagyobb lesz. Ha idősebb lesz elviszem majd ide-oda és meglátjuk mihez lesz majd kedve. Azt szeretném, hogy amit csinál, azt a saját örömére csinálja, ne pedig kényszerűségből.

Ismerek ügyvédet, aki egy alkoholista elvált pasi, és ismerek fodrászt aki egy kiegyensúlyozott boldog anyuka. Az hogy valaki mennyi nyelvet beszél és hány diplomája van nem garancia a boldogságra.

Én sem nevelk szuper gyereket és nem is pártolom az ilyet, mint pl a gekko, meg az oviangol. Engem sem vittek sehova anyu, CSAK foglakozott velem, később pedig azt tartották szem előtt, hogy elsősorban engem mi érdekel és nem irattak be akaratomon kívül néptáncra, varrószakkörre, stb.

Lehet egy babát el lehet rángatni mindenhova, de már kicsi korban is figyelembe kell venni a reakcióit. Mesélte egy anyuka hogy a babája végigordítja a babaúszást, ő meg azt mondta, hogy nembaj, majd majd megszokja. Én a helyében inkább elgondolkodtam volna, mielőtt a gyerek víziszonyt kap.

Az oviangolt meg azért nem szeretem, mert ennyi idősen még a saját anyanyelvüket sem tudják beszélni rendese, nemhogy idegennyelvet (persze a kétnyevű babák kivételek, de náluk más a helyzet)

Mindenesetre én hagyom majd a lányomat, hogy eldönts, hogy mit akar. Akár oviban, akár suliban, most meg figyelem az igényeit (16 hónapos)és megpróbálom tőlen telhető módon kielégíteni.