Szülők! Milyen nevelési módszerrel neveltetek fel "normális" gyerekeket?

Neveléssel kb. 25%-ban tudod befolyásolni azt, hogy milyen lesz a gyereked. A többi az genetika. Egypetéjű ikreket vizsgáltak, akiket teljesen különböző családokba adtak örökbe, mégis majdnem azonos tulajdonságaik alakultak ki felnőttkorukra.

Én önállóságra neveltem a gyerekeimet, úgymond szárnyakat adtam nekik, és nagyon jól megállják a helyüket, ügyesek, okosak. De ez valószinűleg 25%-ban az én érdemem, 75%-ban szerencse.

Kedves Kérdező,

még nem neveltem fel a kisfiam, mire felnőtt lesz, még sok teendő van, de azért válaszolok, hátha hasznos lehet így is, amit írok kisgyermekes édesanyaként.

Nagyon igyekszem következetes lenni. Ha valamit engedek, akkor azt engedem másnap is, ha valamit nem engedek, akkor megindoklom, igyekszem elmagyarázni, megértetni, hogy miért nem, de NEM. Másodszorra, harmadszorra, x-edszerre sem.

A hisztikre nem vagyok vevő (nálunk a figyelmen kívül hagyás jött be ebben).

Általánosságban szerintem nagyon fontos, hogy legyen egy szilárd értékrended emberként, így szülőként is ehhez tudsz visszanyúlni, ebből tudsz meríteni.

Lehet ez egy hit, vallás, erkölcsi mérték, filozófia stb.- tk. mindegy, csak legyenek neked is pontos határaid, igényeid, elveid, amit hitelesen tudsz mutatni a gyermeke(i)dnek.

Például ha számodra fontos, hogy sportos életre neveld a gyermeked, akkor te is sportolj vagy legalább igyekezz sétálni, mozogni, őt ilyen elfoglaltságok felé terelni, esetleg közösen nézzetek sporteseményt, ilyen jellegű játékot, könyvet vegyetek- karosszékből erről nehéz dirigálni.

Nekem sokat segít, amikor néha nem érzem magam túl jó szülőnek (mert ilyen is van ám és lehet, hogy kell is!), ha elképzelem, hogy milyen boldog és sikeres ember lesz a fiam- aztán végig gondolom, hogy addig még milyen sok idő van és ma vagy a közeljövőben mit adtam vagy mit tudnék neki adni minden téren, hogy ehhez hozzásegítsem.

Gondolok itt érzelmiekre (megölelni, mondani neki, hogy szeretem, megpuszilni, megdicsérni- ezek nagyon fontosak), de akár a fizikai dolgokra is: lehetőségekhez mérten egészséges étkezést, tiszta igényes környezetet, élményeket biztosítani stb.

A minta szerintem nagyon fontos. Pl. Szeretek olvasni, örülök, ha látja, hogy könyv van a környzetemben, kezemben- természetesen együtt is olvasunk (esti mese is van)- de elmegyünk pl. együtt a könyvtárba is egészen pici kora óta és választhat könyvet, amire vigyázni kell, vagy a könyves boltban megnézegethet többet, ami tetszik neki, választhat stb.

Nem akarom mimózának nevelni, de nem tartom jónak azt, hogy legyen erőszakos, mert azoknak áll a világ. Nagyon nem tetszik nekem az ún. liberális stílus, amikor mindent rá kell hagyni a gyermekre, hogy majd ő kialakítja magának a szabályrendszerét- pici korban ez szerintem inkább félelmetes, mint szabadságot nyújtó egy gyermeknek (jó, a kamaszkor biztosan más lesz, de ott még nem tartunk).

Az értékekről papolni nehzéz és talán felesleges is: de pl. ha látok egy sérült embert, akkor odamegyek segíteni- ha ezt látja, talán neki is ez lesz természetes. Ha megbántanak vagy sérelem ér, akkor nem "cirkuszolok", nem ordibálok, de nem is sunnyogok el, hanem kiállni igyekszem az igazamért és arra bíztatom, hogy ő is mondja el az érzéseit, mondja meg, ah zavarja, bántja valami (később talán ezt lehet csiszolgatni, hogy ezt udvariasabb formában tegye vagy diplomatikusabban stb.)

Az otthon melege is fontos: az állandóság, a biztonság egy gyermeknek: hogy legyen egy kuckója, szobája, ágya, hogy minden nap tudja, hogy számíthat rám, hogy az életterünk legyen békés és vidám- legyen jó együtt lenni otthon és valamitől különb, mint másutt.

A szidás-büntetés még egy érdekes rész szerintem: sokan, sok helyen írták, hogy a rossz tettet kell minősíteni, nem a gyereket. Ezzel egyet értek- igyekszem alkalmazni, általában sikerül. A szavakkal is nagyon sok kárt lehet okozni, természetes, hogy nem használunk nyomdafestéket nem tűrő szavakat, arra nevelem, hogy a kérem-köszönöm- szia vagy jó napot kívánok természetes legyen minden helyzetben idegenekkel szemben is (akkor is, ha nem jön rá válasz). Hiszek abban, hogy a jó és rossz közötti (szabad vagy nem szabad) különbséget szinte a kezdetektől meg lehet értetni és kell is. A véletlen balesetekért sosem jár semmiféle büntetés (még ha az okozott anyagi kár nagy is), legfeljebb megbeszéljük, hogy mit lehetne óvatosabban csinálni legközelebb (ha lehet egyáltalán). A szándékos rongálást, bántást viszont nem hagyom szó nélkül. Ha büntetni kényszerülök (és itt NEM ütlegelésről van szó, hanem valamilyen negatív szándékos tettért "cserébe" valamilyen negatív következményről), akkor azt igyekszem a rosszalkodás után a lehető legham,arabb alkalmazni. Az arányosság fontos: ha elvesztem ezt az érzékemet, akkor nem szégyenlem megkérdezni azokat, akiket fontosnak tartok.

Nem gondolom tökéletes anyának magam, de nagyon az szeretnék lenni: ennek érdekében minden nap beszélgetek a kisfiammal, nem szoktam másokra bízni, csak hogy nekem kényelmes legyen.

...és igen: igyekszem olvasni a témában, ha bizonytalan vagyok, akkor megbeszélni más édesanyákkal vagy azokkal a személyekkel, akiknek a véleménye, értékrendje fontos és követendő számomra.

...és volt már, hogy sírtam dühömben vagy elkeseredettségemben, sőt olyan, is, hogy abban a pillanatban fel tudtam volna robbanni, csapkodni vagy hasonlók. Akkor számoltam magamban, legfeljebb becsaptam az ajtót, kint számoltam, malmoztam 3 percig és visszamentem. :)

Szép napot: