Nektek is furcsa, ha egy anyuka nem élvezi annyira a babás korszakot?

Számomra se furcsa,nekem is van olyan barátnőm aki ezt a kisbaba kort nem kedveli-kedvelte, hanem a 4-5 évestől de onnan nagyon.

Én magam részéről a kisbaba kort imádom, aztán a 1.5 évestől úgy 2.5 ig tartó tömény hisztit nem annyira ( 3 gyerekem van a legkisebb épp ebben van benne). Utána az ovis kort megint nagyon szeretem, és a kisiskolást is értelmesek okosak de már türelmesebbek, megértőek, segítenek ahol tudnak , tényleg addigra beérik a nevelés gyümölcse. Kamaszkorról még nem tudok beszámolni gondolom az se egy fáklyásmenet:))

Mikor a lányom pár hónapos volt, néhány ismerősöm, akiknek 1, 1,5 éves volt a gyerekük, mondták, hogy milyen jó nekem, mert még csak eszik, alszik, nem kell futni utána::)

Most már 2 éves lesz a lányom, szerintem is jobb ez az időszak, pont azért mert nincs hasfájás, nem kell bajlódni a hozzátáplálással, eheti majdnem mindent amit mi, nem kel éjszaka, szerintem ez sokkal jobb.

Nekem nincs ebben semmi furcsa.

Imádtam a fiamat az első perctől fogva, de most, hogy öt éves már, határozottan állíthatom, hogy ez a legjobb korszaka idáig, úgy 4 éves korától kezdődően. Jókat lehet már vele beszélgetni, bolondozni, érti már a vicceket, nagyon bírom, ahogy megmagyaráz dolgokat, tök jó meglátásai vannak sokszor, na meg az sem utolsó szempont, hogy egyrészt sokkal önállóbb már, rá lehet bízni sok dolgot (pl. öltözik, mosakszik, vizet tölt, elővesz és eltesz dolgokat, ténylegesen segít például vásárláskor, stb.), másrészt sokkal könnyebb már vele programot csinálni, mert tovább bírja, később fárad el.

Persze az is jó volt, amikor baba volt, de nekem abban azért nagyon benne volt az is, hogy az ő ellátása része a napi "munkának".

De amúgy furcsa, mert ettől függetlenül mostanában egyre inkább azt érzem, hogy már nagyon szeretnék még egy gyereket, jó lenne megint babázni.

Nem fura!

Alig vártam, hogy nagyobbak legyenek! Olyan hulla fáradt voltam, mint még soha! Feszült voltam, ideges és hárpia! :) Persze idővel megszépülnek az emlékek, de a pirinyó test ölelgetésének élményét akkor elnyomta a sok gond. :)

Feleségem ikreket szült.

Az első héten napi 4-5 órát aludtunk, ezt is több darabban.

Utána ez kicsit jobb lett.

Mivel minden rokonunk messze lakik, ezért segítség csak úgy volt, hogy egy hétig szüleimnél voltak, egy hétig velem.

Aztán volt egy nagy hasi műtétja, egy hétig kórházban feküdt, egy hétig "otthon" (a szüleimnél, több mint egy hónapig voltak ott), utána 2 hétig nem is emelhette meg a gyerekeket, csak úgy tarthatta őket, ha leült, és az ölébe adtuk.

Csoda, ha az első pár hónapról nincsenek túl szép emlékei?