Főállású anyukák! Hogyan bírjátok ezt elviselni?

Úgy értem, hogy amíg csak kicsit voltunk együtt esténként, megbecsültük az együtt töltött időt, most meg tök evidens, hogy mindent én csinálok...

És igen, a család ellátása, és a lakás karbantartására egy egész nap baromi felesleges, és pazarolt időnek érzem, mert eddig a munka után töltött idő is elég volt rá. Nem akarok házi cseléd lenni! Már csak 2 hónap...

Szerintem az anyaság nem feladat, vagy cél, hanem hivatás, én ugyan úgy szeretem a munkámat tőle, szeretek dolgozni, és szeretem nyilván a családomat is, de egész nap őket kiszolgálni és ellátni sok!

Értem, hogy fontos dolog a háztartás, meg a család rendben tartása, de korábban ugyan ezeket a feladatokat elláttam munka mellett is, most meg, hogy itthon vagyok, mindenki azt gondolja, most mindenre van időm, pedig nincs....

Aki azt írta, "bezzeg ha 2 hónapig nem látnám őket..." eszem ágában sincs ilyesmit tenni, szeretem őket, de nem arról szól az életem, hogy kiszolgálom őket!

Tudjátok, én pénzüggyel foglalkozom, nekem eddig az volt a siker a napjaimban, ha valakinek megmentettük a lakását az árverezéstől, vagy egy céget a csődtől, vagy hitelt intéztünk vállalatoknak, hogy bővülhessenek. És most? Most az a "nagy szám" ha üres a mosogató, rend van a lakásban, és készen van az ebéd? Elég éles váltás...

"Hát ha szted haszontalan hogy 0-24 ben a gyerekeidnek élj 100%osan akkor csak sajnálni tudlak..."

Akkor sajnálj, nekem a családom a hátvédem, az én kis békeszigetem, ahová a napi "csaták" után hazatérhetek megpihenni, feltöltődni, nekem szükségem van a kihívásra, és azt otthon bizony nem kapom meg!

Én meg ennyi erővel azokat a nőket sajnálom, akik 100%-san csak a gyereknek élnek, többnyire majomszeretettel csüngenek rajta, nem engedik őket közösségbe, mert "a gyereknek az anyja mellett a helye" és annyira a gyerek tölti ki minden percét, hogy teljesen erre áll át az egész élete...

Tudod, én elsősorban EMBER VAGYOK, célokkal, vágyakkal, tervekkel, melyeket van egy életem elérni. Ezen belül vagyok feleség, anyuka, művész, sportoló, és még ki tudja, micsoda. Az anyaság nem egy cél, és nem egy feladat, hanem egy hivatás!

Másrészt milyen példát mutatnék a gyerekeimnek, ha egész nap csak őket szolgálnám ki, és utánuk takarítanék? Ha ezek után majd a továbbtanulásnál, minek tanuljon, minek keressen állást, ha egyszer én sem dolgozom, mit felelnék?

Ez baromira nem az a téma! És cseppet sem érzem, hogy "fel kéne magam áldozzam" a gyerekeimért, 2 évesen mindegyik bölcsis volt, én pedig mentem vissza dolgozni, mert el akartam érni valamit, és sikerült is, mára már középvezető vagyok, és célom a felső vezetésbe bekerülni, nem pedig otthon főzni mosni takarítani....