Van itt olyan kismama, aki minden nehézség nélkül, de teljesen feladta a baba előtti "életét"?

Hát ha nem akarod apa nélkül felnevelni a gyerekedet, akkor próbálj meg valakitöl segitséget kérni!

Egyébként ez a gyereknek se tesz jót, mert nem hagyod fejlödni, de te se a babád "része" vagy már csak ezentúl.

Tudom hogy apici életet csodának érzel, de azért ne felejtsd el, hogy nem CSAK ennyi az életed (és különösen nem a férjedé)!!!

Háát, én a férjeddel értek egyet. Elnézést is kérek érte gyorsan. Szerintem nem normális, ő egy önálló lény, akienk nem csak rád van szüksége, hanem más emberek, más gyerekek társaságára is! Így soha nem fog neki kitárulni a világ, anyuci csöpp kis gyereke lesz örökké!

Ha oviba megy, akkor mi lesz veled? Te fogsz ott zokogni az ajtóban? Ahogy így olvaslak.

Sajnálom.

Lehet, hogy tényleg nem ártana segítség esetleg, ha hajlandó vagy rá.

Hasonló cipőben nem jártam (3 gyerekem van), de ismerősöm igen.

3 hónap után, amikor már nem aludt majdnem 3 hónapja, a gyereket alig adta ki a kezéből, sőt sokszor nem hagyta aludni, mert kivette a kiságyból alvás közben azzal, hogy ölben jobban alszik és a gyerek természetesen felébredt, a férjével egyáltalán nem törődött, dührohamot kapott ha valaki elköhintette magát, mert megölik a gyerekét, akkor a férje elvette tőle a gyereket és a szüleihez vitte. Az ismerősöm kórházba került.

Azt kéne megértened, hogy a te önzőséged (igen ez hatalmas önzőség) miatt tönkreteszed a párkapcsolatod és tönkreteszed a gyereked.

Most írhatnék itt 20 oldalt, az okokról és a következményekről, de amíg meg nem érted, hogy a gyerek nem a te tulajdonod, nem az életed egyetlen értelme, addíg úgysincs foganatja.

Abba gondolj csak bele, hogy így egyedül maradsz, megfosztod az apját a gyerekétől (az ővé ugyanannyira mint amennyire a tiéd), egy önállótlan, nem szocializált gyereket nevelsz, aki nem fogja megállni a helyét az életben. Mert te el fogod várni tőle később is, hogy teljesen rád támaszkodjon.

Ha csak annyit felismersz, hogy valami nincs teljesen rendben, akkor sürgősen kérjetek professzionális segítséget, mert lerombolsz mindent magad körül.

én 14.37

A gyerek napirendje jó, ha van, de nem tragédia, ha néha fel lesz rugva. Nyugodta induljatok el, a kocsiban alszik, a családi ebéd kezdetén berakod egy külön szobába és alszik amíg akar. Nem tragédia. Főleg nem egy 7 hónapos gyereknél. Én 6 hónapossal (és egy 2 évessel)repültem Amerikába, nem lett semmi bajuk.

Nem a gyerek a család közepe. Ahogy egy előző válaszoló írta ő megszületett és egy más létező kis és nagycsalád része lett. Ő egy új kis mozaikdarab. Ettől se a kiscsalád, se a nagycsalád élete nem kell, hogy jelentősen változzon.

És még egy. A gyerekedet felnevelitek és elengeditek. Ő egy önálló személyiség, önálló élet. Ti ketten szeretnétek együtt maradni életetek végéig. Tehát a kettőtök kapcsolata legalább olyan fontos, mint a szülők kapcsolata a gyerekkel.

Add oda a kicsit a szüleidnek és menjetek el egy hétvégére a férjeddel. Ha még szopik, hagyhatsz neki lefejt tejet, én is így csináltam. És találjátok újra meg egymást.

Megváltozik az életed, de nem így. A baba mindent megváltoztat, nem lesz olyan, mint előtte volt, nem is kell. A cél viszont nem az, hogy csak a gyerek létezzen. Mindannyiotoknak az kell, hogy egy harmonikus családot alkossatok, amibe apa-anya-gyerek egyaránt beletartozik. Senki nem lehet "háttérzaj" a többi számára.

Szerintem el kell kezdened ismét kinyílni egy kicsit. Persze nem bújhatsz ki a bőrödből, kis lépésekkel indítíts. Először menjetek el hármasban sétálni, játszótérre vagy amit szoktatok, a lényeg, hogy a pici is ott van, minden gondoskodást megkap, de a férjeddel is tudsz törődni. Beszélgetni kicsit arról ami őt érdekli, megölelni egymást, kézenfogva sétálni. Ne legyen kizárva az életetekből. És persze neki is nyitni kell, játszani a gyerekkel kettesben is, vagy segíteni a fürdetésnél, hogy ne csak a tied legyen a baba, hanem mindkettőtöké. (Nálunk is volt időszak, amikor a férjem úgy érezte, hogy nem jut rá elég figyelem, és fordítva is, amikor én kértem, hogy változtassunk, mert egyedül maradtam. Meg kell beszélni, és olyan irányba indulni, ami mindhármótoknak örömet okoz) Legyetek ügyesek, mihamarabb váljatok igazi családdá!

Szia!

Hát egyáltalán nem vagy egyedül............és nem csak én vagyok az ellenpélda!Az én fiam 5 és fél hónapos.Egyetlen egyszer hagytuk anyuékra kb fél órára amúgy vagy apa vagy én vagyok vele.Mi készültünk a babára,akartuk őt,miért ne lennénk vele addig amíg csak lehet?Ha majd ovis lesz úgyis sokkal kevesebbet lehetünk vele.Mi járkálunk össze-vissza vele mindenfelé,barátokhoz,rokonokhoz,rengeteg babás barátunk van.Nyilván ott nem veszem ki senkinek a kezéből,és örülök ha ő is lát idegeneket,szocializálódik.Gyönyörűen fejlődik,és nem érzem,hogy elnyomnánk.Rengeteget foglalkozunk vele,DE ő magában is baromi jól eljátszik,tesz-vesz,szórakoztatja magát.Nem cipelem egész nap,hagyom,hogy maga jöjjön rá mindenre.Igaz,hogy ő születik bele a családba,de nem ő kéri,hogy megszülethessen,így alkalmazkodnunk kell hozzá nekünk is!Mi is hozzá igazítjuk a programjainkat,és szerintem ez így van jól!És hozzáteszem,a család/barátok ezt tökéletesen megértik!Sajnos ő nehezen született és nem volt velünk az első 2 hétben,ez valószínűleg közrejátszik mindebben.De én ki szeretném élvezni ezt a pár évet ami soha nem fog visszajönni már.És ezt addig is így gondoltam amíg nem volt gyerekem.:-)