Begőzöltem, tervezek 4. babát is. Ismerős a helyzet valakinek?
Úgy gondolom, hogy ha szerinted megvan hozzá a lelki meg anyagi alap, akkor miért ne? De ez a te döntésed.
Ide tök felesleges kiírni ilyen kérdést. Ismerve az oldal mentalitását, nemhogy bátorítanának a 4. gyerekhez, hanem a meglevő 3-at is felelőtlenségnek meg bolondságnak neveznék. A végére a közhely: TISZTELET A KIVÉTELNEK.
Nekünk 2 van, mindenképpen szeretnénk 3at. De mostanában ott motoszkál bennem, hogy én erről a csodáról nem szeretnék lemondani, vagyis szeretnék 4.et is. A férjem meg sem állna az 5 gyerekig.
Bár nálunk nagyobbak, vagyis 5 a nagy és 8 hónapos a kicsi.
Mi is kettőt terveztünk, 3 aska védekezés mellett lett, aztán mikor ő megszületett már tudtam hogy lesz negyedik is mert 3 vagy 4 már oly mindegy.
csatlakozom az első véleményéhez itt mindig megkapják a nagycsaládosok a sommás véleményt az életben való elindítás meg MINDENT megadás témakörében.
Én úgy voltam vele hogy tök mindegy mert már 3 gyerek miatt is full hülyének néznek/néztek sokan (és nem azért mert rosszul állunk, csak sokan egyszerűen csak addig látnak ami az ő elképzelésük és azon kívül mindent nagy hülyeségnek tartanak) akkor már mindegy hogy 3 vagy 4 miatt néznek hülyének. 34 éves vagyok, a negyediket várom nagy nagy szeretettel és örömmel.
Mondjuk nekem kicsit nagyobbak a meglévők, 8, 6 és 4 évesek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!