Egyenesen a depresszió felé?

Ha ennyire komoly, hogy önértékelési problémád van, akkor keress egy pszichológust, és kezeltesd magad, met nem lesz jobb, csak rosszabb.

Amúgy mindenki ezen megy át szülés után, de majd jobb lesz!

És már miért ne lennél elég jó?... Örülj az életnek, a szerető férjednek, a babádnak, nem mindenkienk adatik ez meg!!

Hogy Írhatsz ilyeneket?! Te egy csodálatos anya vagy! Ha nem vagy vele, nem is tudod magad jól érezni! Pedig neki sokszor nem is hiányzol!

Egyszerűen tudnod kell, hogy neki te vagy a legjobb, akit kaphat. A szülés után már egyre ritkábban van szüksége ránk! 6 hónapos volt a fiam, mikor 1 órára apjával hagytam. Azóta már egy napra is nagyszüleivel stb.

Igen is, ki kell kapcsolódnod, mert neki egy kiegyensúlyozott, feltöltődött anyára van szüksége. Párodnak is!!

A tejtermelés miatt a hormonok is okozhatják ezt, vagy ha császároztak, lehet, hogy nem tudtad helyrerakni.

Mindent jól csinálsz, hisz egy magatehetetlen babának elégíted ki minden szükségletét.

Biztosan te sem tudod mindig, hogy épp mi a baja. Ettől elbizonytalanodsz. Nem kell. A baba úgy sír, mintha ölnék, mert így van programozva. Csak ezzel tud jelezni, és viszonylag törékeny még az élete.

Gondolj bele, hogy életet adtál!

Vegyél erőt magadon, szállj ki a mókuskerékből, mert becsavarodsz!

Nekem 3,5 hós a babám és néha én is úgy érzem, h hiányzik a régi életem, bár semmiért sem adnám a babám, csak egy-egy órát kérnék :)

persze ha a mama felajánlja, hogy vigyáz rá,akkor visszautasítom, mert nem akarom itthagyni, nehogy pont abban az egy órában legyen rám szüksége :)

Mindenesetre elkezdtem baba-mama klubba járni, eljárni más kisbabás anyukákhoz és őket meghívni. holnap szüreti fesztivál lesz és eljönnek a gyerektelen barátnőim. A Babámat bárhova vihetem, mert ha a kezemben van, akkor jó neki és ha éhes, akkor szopizik.

Ezektől jobb lett, már vissza kell utasítani a meghívásokat, hogy legyen egy-egy szabadnapunk :)

"Utolsó vagyok". Pontosan így volt velem és rengeteg Kismama újságos cikket olvastam, míg megfogantak bennem a pozitív gondolatok.

A mellkasomon altattam a picit hetekig, másképp rémálmaim voltak. (hogy meghalt, hogy elszakítják tőlem...)

Mára már az óráimra is gond nélkül bejárok az egyetemre míg apjával vannak. (11 hó)

Csak annyi maradt vissza, hogy ha sír, összeugrik a gyomrom, kiszárad a szám és nem tudok enni.

Szép lassan alakul majd a helyzet. Engedd el magad!