Az anyukák miért féltik ennyire a gyerekeiket az állatoktól?

Nekem gyerekem még nincs, de van egy 6 kg-os kis havanese kutyám. Én amondó vagyok, hogy sokszor meg tudom érteni a szülőket, akik féltik a gyerekeiket a kutyáktól! Sajnos kutyásként is látom, hogy milyenek a kutya tulajdonosok és mennyire nem toleránsak másokkal szemben. Én imádom a kutyámat, bárkinek nekimennék miatta, de csak, ha nekem van igazam! Ha elengedem a kutyámat az utcán és kisgyereket látok közeledni, mindig behívom és megvárjuk, amíg elmennek mellettünk, vagy ha pórázon van, akkor átveszem a másik oldalamra, vagy simán megyünk tovább, de egyébként is rövid pórázon jön mellettem, úgyhogy időben meg tudom állítani, ha ugrana.

Kifejezetten fél egyébként a gyerekektől, mert egyszer 3-4 éves forma kisfiú hátulról rávetette magát és nem bírtuk kiszedni a kezéből. Akkor jöttem rá, hogy ez a kutya, ha agyonütik sem fog megharapni senkit, mert még csak oda sem kapott a gyereknek.:) Ettől függetlenül az ördög soha sem alszik és mivel nem robot a kutyám, gondolhatja egyszer úgy, hogy valami nagyon nem tetszik neki és mégiscsak odakap. Nem vállalom a kockázatot!

Sajnos velem is előfordult, hogy elővigyázatlan voltam és láttam ugyan, hogy jön egy kisfiú az egyik irányból, de a kutyám békésen szaglászott, így nem ugrottam azonnal. A kutya egyszer csak gondolt egyet és előugrott a bokor mögül, ahol addig volt, így a kisfiú nem láthatta és a kutya is megijedt, de a kisfiú is szegény annyira, hogy vigasztalhatatlan sírásba kezdett!:( Nagyon szégyelltem magam, nem győztem bocsánatot kérni, pedig a kutyám tulajdonképpen semmi rosszat nem tett.:(

Mindkét oldalról vannak szerintem olyanok, akik nem megfelelően viselkednek. A kutyások nincsenek tekintettel a kisgyerekesekre, a kisgyerekesek, pedig néha túlzásba viszik a féltést, vagy éppen nem féltik eléggé és akkor is ők vannak felháborodva...:) Meg kell találni az arany középutat! Az én kutyám hiába fél a gyerekektől, ha meg akarják simogatni és engedélyt kérnek tőlem, akkor megteheti a gyerek, de szigorúan csak akkor, ha fogom a kutyát! Mindenhez 2 ember kell, ha csak az egyik fél kompromisszum kész az úgy nem működik.

Én nem féltem a gyereket az állatoktól, a nagymamánál is van kutya, sokat játszik vele. Viszont ettől még az óvatosság nem árt. A fiam is olyan volt kisebb korában, hogy minden kutyához azonnal odament volna dögönyözni, simogatni, na ezt nyilván nem lehet. Úgyhogy én arra tanítottam már az elejétől, hogy idegen kutyához csak úgy megyünk oda, ha a gazdája megengedi, hiszen ő tudja, hogy szereti-e az állat, ha idegen, pláne gyerek közelít hozzá. Pl. a mamáék kutyája is olyan, hogy a gyerekektől fél, de ezt úgy mutatja ki, hogy iszonyúan elkezd ugatni. Nem harap amúgy, de elég félelmetes tud lenni, amikor feláll a szőr a hátán és ugat eszeveszetten, pedig ezzel csak a félelmét leplezi. Egyedül a fiamtól nem fél, azt összenyalja ahányszor találkoznak, meg tulajdonképpen bármit csinálhatna vele a gyerek, hagyná neki.

De amúgy meg azt is megértem, ha valaki fél a kutyáktól, és ebből kifolyólag a gyerekét is félti. Elég egy gyerekkori - vagy későbbi - rossz emlék, és benne lehet a tartás a kutyáktól, és akarva, akaratlanul a gyereket is így fogja nevelni.

Ez a bacilustenyészetes dolog mondjuk szerintem is túlzás, bár persze van, aki allergiás, ott érthető, ha nem szeretnék, hogy közel menjen a gyerek. Nálunk ezzel nincs gond, felőlem akár disznókkal is játszhat a gyerek, ha utána kezet mos :D

Szia! Nekem van gyerekem, nincs kutyánk, viszont megértem a kérdésedet, én is csodálkozva állok ez előtt. Szerintem borzasztó, hogy a saját félelmeiket az emberek rányomják a gyerekeikre. Azt gondolom, csodálatos az embereken kívüli élővilág, és erre fogékonnyá kellene tenni a kicsiket. Mikor kicsi volt a gyerekem, ha kutyával találkoztunk (bármilyen méretűvel) mindig megálltunk, és megcsodáltuk, és ha a kutya és a gazdája olyan volt, hogy lehetett, akkor meg is simogattuk. Mindemellett persze tudta a gyerek, hogy nem lehet odaszaladni bármilyen kutyához és a fülét huzgálni, hanem tiszteletben kell tartani őket.

Lehet persze, hogy mi mindig „kivételesen jó fej” kutyákkal és gazdákkal találkoztunk, de soha semmilyen rossz tapasztalat nem ért.

Egyébként meg azt látom, hogy még a kisebb állatoktól is beparáztatják a szülők a gyerekeket. Most őszintén, ha berepül a lakásba egy rovar, vagy talál egyet a kertben, akkor nem jobb, ha megnézegetik, ha megfogják és kitessékelik, mintha visítva agyontapossák? Ha a trópusokon élnénk, ahol gyerekfej nagyságú, valóban veszélyes rovarok vannak, akkor még megérteném, hogy nem annyira akarják nézegetni. Node az emereken kívül számtalan élőlény él még a világban, amely nagyon érdekes, és úgy gondolom, arra kell nevelni a gyerekeket, hogy ismerjék ezeket, és lehetőség szerint ne bántsák. Ha ismersz valamit, már nem is tűnik olyan félelmetesnek. Ostobaságra vall, ha valaki abba a hitbe ringatja magát, hogy annyira civilizáltak vagyunk, hogy a többi élőlényre nincs szükségünk.

Mert némelyik anya nagyon buta és nagyon hisztis.

Mi a franc baja lenne a gyereknek??? Amikor kimegy az utcára, vagy a homokozóba százszor több kórokozóval találkozik.

Minket sosem féltettek, imádjuk is az állatokat és mindig is kiegyensúlyozottabbak voltunk. A gyerek lelki fejlődésének is jót tesz, ha állatok között van.

Sosem voltam beteg és sosem voltam allergiás sem semmire.

Ezekkel a vatta közt tartott gyerekekkel van a legtöbb baj, egyszerűen mindent elkapnak és örökké betegek. Én ezt nem csinálom, nálunk akkor játszik, amikor akar és azt se bánom, ha a sárban fetreng, állatokkal játszik, majd kimosom azt a ruhát.

Szerintem a kérdező nem csak az utcán sétáltstó kutxárs gondolt,hsnem általában.Tényleg sok anyuka/szülő..tiltja a gyereket nem csak kutyától,hanem mindenmás élőlénytől.Unokatesóm gyereke (pedig 9 éves)még a napos csirkétől is fél.

Mi is nagy kutyabarátok vagyunk.4 kutyánk van,anyukámnak 6 (csivik)tesóméknál(3 mopsz a házban,anyósomnál.Tehát mindenhol van kutya.Viszont anyósom kuytája puli.Hiába ismeri a fiam születése óta (2,5 éves)Úgy megráncigált akisfiam hogy odakapott neki.Na akkor én is megijedtem és azóta nem engedem oda.És ha látok utcán idegen kutyán, ugyan nem kapom fel rögtön a gyereket,de odafigyelek.Ez az eset mindig előttem van.

Spec, én nem a baci miatt féltem az utcai sétáltatott kutyáktól, hanem azért nem engedem oda, hogy az utcán sétáltatott kutyákhoz magától ne menjen oda, csak ha én megengedem. Persze én is mindig megkapom, hogy de hát nem bánt, értem én de valamitől megijed, vagy véletlenül ide-oda lép a kisfiam és arcon harapja, hisz fejmagasságban van akkor hiába mondom, hogy de hát azt mondta nem bánt. Amúgy az én fiam nem fél sem a németjuhásztól, se semelyiktől :) épp ezért féltem én inkább. Amúgy mamánál van kutya három is, imádja őket.

2,5 éves lesz a fiam.

Azt hiszem előttem már leírtak mindent, csak ismételni tudom, és a saját tapasztalataimból kiindulni.

Én lakótelepen nőttem fel, ma is itt lakom, és egyszerűen szörnyűnek tartom, hogy a sétáló utcákon, füves részeken nem lehet nekiereszteni a gyerekeket, nem lehet egy jót futkározni, mert mindenhol csak a kutyakakát találjuk. Ez volt 30 éve is, és most is.

Este 6-7 körül nem tudunk elmenni a sétálóra biciklizni, mert a kutyák tömkelege szaladgál, a gazdáik meg traccspartit tartanak az út közepén. És még nekik áll feljebb, ha el akarok menni mellettük... stb. stb.

Én ebben nőttem fel, és ezt nem tudom sajnos levetkőzni. Szerintem egy kutya nem lakótelepi lakásba való és pont.

Bár van nálunk már 3 kutyafuttató játszó, mégsem használják... vajon miért? Ha a gyerekek is csak a bekerített játszón rogangászhatnak, akkor a kutyáknak miért szabad mindent? Na, mindegy is, nem ez volt a kérdés, csak valahol emiatt sem vagyok egy kutyabarát.

Ha családi házunk lesz, szeretnék kutyát, de csak kintre. Anyósoméknál van két kicsi kutya, őket szokta nyúzni a fiam, de őket is csak akkor engedjük, ha mi is ott vagyunk.

Mert az ördög nem alszik. Miért bíznék meg egy állatban? Még ha ismerem is. Nem még ha idegen!!!

Nem is értem miért kéne minden állatot megsimogatni a gyereknek... Én inkább azt sajnálom, hogy kihaltak a falusi rokonaink, és a fiam alig lát már igazi tehenet, tyúkot, lovat stb háziállatot... így lehet megtanítani az állatszeretetet, nem úgy, hogy idegen kutyákat simogasson.

Nem a bacik miatt, hanem mert ki tudja mi jár az egyébként jámbor (vagy annak hitt ) állat fejében, és mikor ugrik, támad.

Szóval ez nem hiszti a szülők részéről, hanem sajnos tapasztalat. Nyilván, ha én is családi házban nőttem volna fel, máshogy viszonyulnék a kutyákhoz, de mivel lehetőségem volt rokonoknál lenni sokat falun, vidéken, a háziállatokat nem vetem meg, és bármit megadnék, hogy a gyerekem is egyszer a tyúkudvaron játszon, szaladgáljon, hozza be a tojásokat, részt vegyen tehén fejésben, etesse a malacokat, kacsákat stb. Az állatkertekben ahol lehet, mi is be szoktunk menni az állatsimogatóba. A bogaraktól sem félek, pókokat itthon nem "ölünk", de a macskákat nem szeretem. Bár ez is abból adódik, hogy itt a lakótelepen sok a kóbor macska...