Milyen támogatást kapnék egy baba után?
Ja szóval a minimálbér nem megfelelő mert abból vonnak 30. ezer adót is inkább a fekete munkát választod.
Na inkább nem írtál volna semmit.
Ne essetek már egymásnak, semmi értelme nincsen!
Tény hogy van olyan helyzet, amikor az ember nem ugrálhat csak úgy egyik helyről a másikra csak azért hogy be legyen jelentve.
Egy rokonom egy étteremben dolgozik kézilányként havi netto 130.000 forintért nem bejelentve. Sajnos "kénytelen" itt dolgozni, mert igaz, hogy lehetne bejelentett állása a minimálbérért, de pénzből élünk és szükségük van most rá.
Igaz, hogy a kérdező kicsit furán tette fel a kérdést, kicsit cinikusan, de azért nem olyan rózsás a helyzet álláskeresési ügyben.
Nem azért nem felel meg, mert adót vonnak belőle. ( Bár tény hogy ebben az országban irreális az adó mértéke) Azért nem felel meg, mert mint mondtam, nem azért tanultam ( saját pénzből, amit diákmunkával kerestem), hogy hazavigyek 70e Ft- ot. Illetve modjuk zsrgőzben izzadjak egész nap, ami ráadásul rohadt egészségtelen is. Ha vonnak tőlem mondjuk 80e Ft- ot adóra, de megmarad a 120, akkor boldogan adózom...
Na mindegy, befejeztem nem vitázom. Mint mondtam, akkor sem tenném másképp, ha lehetne.
A kérdésre már többen válaszoltunk- szerintem nem kell a "ráborítani a szart". Ennyi. Ha másképp látod egészségedre
Ha jár, mért ne használnám ki? Egyébként nem olyan nagy összeg ez, hogy az ember falnak menjen tőle ( és egy pici baba mellett nehéz elmenni dolgozni teljes időre, hogy ugyanúgy álljon az ember. Ha már ez olyan rossz dolog, akkor állambácsinál lehet reklamálni :)
Nem állok sorban az önkormányzaton, hogy 628 féle segélyt igényeljek, nem szülök ( és nem is tervezem, hogy szüljek) 8 gyereket, hogy vígan megéljek a családiból. Bizonyos emberek sokkal, de sokkal jobban lehúzzák ezt az országot ( gondoljatok bele, tisztelt politikusaink- legyen szó bármelyikről- mennyi pénzt zsebelnek be a ti adótokból. Tőlük nem sajnáljátok a több milliót? Egy GyESen lévő anyukától ( pláne a gyerekétől) meg sajnáltok 37 500 Ft- ot. Érdekes észjárásotok van :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!