Vannak nők, akik nem akarnak gyereket. Ennek mi az oka? Általában mindenkiben feltámad az anyai ösztön, és előbb utóbb gyereket szeretne, de mi van, ha nem?

Bocs, hogy nem tudok érdemben válaszolni, mert én is akartam gyereket (van is). Igaz, későn értem meg rá, de mindig is tudtam, hogy lesz majd. És akárhogy gondolkodom, nem tudom elképzelni, hogy valaki tényleg nem akar. Pedig vannak ilyenek. Ismerős, kolléga. Nem vagyok velük olyan szoros viszonyban, hogy megkérdezzek ilyet. Egyszer mondott valaki pár mondatot arról, miért nem akar, de nem tudom, igazat mondott-e, komolyan gondolta-e, olyan mondvacsináltnak tűnt. például: olyan jól megvannak a párjával, nekik jó ketten, teljes az élete. Nekem mondjuk már-már unalmasnak tűnik az élete, mert csak a munkának él irodista létére, otthonülős, stb. Szóval ezt nem értem.

Van ismerősöm, aki azért nem vállal gyereket, mert van olyan betegsége, amit nem szeretne továbbörökíteni. Ezt megértem, és nagyon sajnálom.

Ideális alany vagyok a kérdésedre.

32 éves nő, és soha nem akartam eddig sem, és most sem akarok gyereket.

Hogy miért?

Sokkal több terhet és áldozatot látok benne, mint amennyi örömöt feltételezek.

Nekem nincs erre kapacitásom. El nem tudom képzelni, hogy ne őrülnék meg már a terhesség ideje alatt is, hogy nem tudom azt csinálni, amihez éppen kedvem van.

Nem tudom elképzelni, hogy megszülök egy gyereket és az utána mindig ott van, mindig gondolnom kell rá, bármit is tervezek.

Meg sem fordul a fejemben,hogy "jajj, nem lesz aki ajtót nyit rám öregkoromban". Sőt ezt valami hihetetlenül gusztustalannak is tartom, ha valaki ezt is érvként hozza fel gyerekvállaláskor. Nem a gyerek akar megszületni, hanem sok szülő ezzel kompenzálja magát öregkorára? Csak nem így van. Vagyis remélem, mert az nagyon nagy önzőség, azért szülni, hogy legyen aki ajtót nyit...

Kérdésedre tovább válaszolva számomra meg az a fura, hogy ha valaki akar gyereket. De ez annak a dolga, aki vállalja. Én pl sosem kérdezem az okát, hogy miért akar gyereket. Valószínű így teljes az élete. Cserébe joggal várhatnám el, hogy tőlem meg senki ne kérdezze, hogy "óó, de miért nem akarsz?"

A "mi van ha nem akar vállalni" kérdés részletedre, annyit tudok mondani, hogy nekem így van egy normális, nyugodt, kiegyensúlyozott életem, amit kedvemre alakítok.

Ideig óráig vagyok el gyerek társaságban, de hosszabb távon engem határozottan idegesítenek. Mindig velük kell foglalkozni, és attól én sokkal jobban szeretem saját magam, hogy más kénye kedve szerint éljek.

A másik az, ha saját gyerekem lenne, akkor rám lenne utalva.

Hát tőlem aztán ne függjön senki, én sem függök senkitől.

Most jöhet olyan válasz, hogy ha az én édesanyám is így gondolkozott volna, akkor én sem lennék a világon.

Ez tény.

De az is, hogy akkor arról nem is tudnék :)

Egyébként meg sokkal több nőnek van ott a szíve mélyén, hogy hasonló okokból nem igazán vágyik ekkora felelősségre és lekötöttségre, de a társadalmi elvárások, "minden nő gyereket akar", és "nem nő, aki nem szül" miatt inkább szülnek. Az jobb?

Szerintem babát csak annak kellene vállalnia, aki tényleg készen áll rá, és tényleg ez jelenti élete boldogságát.

Aki meg nem, azt lehet furcsállni, sok esetben lehet irigyelni a szabad élete miatt, de szerintem ítélkezni nem szabadna.

Mint ahogy én sem ítélkezem senki felett azért, mert gyereket akart és vállalt.

Kinek mi jelenti a boldogságot.

Hahaha kedves utolso hozzaszlo vicces, hogy pont a gyerekneveles kategoriaba tevedtel...becsuletedre valjek, hogy bevallod tul onzo vagy ahoz, hogy szulj! Igazad van abban, hogy sokan azert szulnek mert elvarjak toluk vagy mondjuk azert mert kefelni szeretnek aztan besikerul a "gyerek" de egyebkent utaljak vele a sok melot meg a "gyerek" is csak nyug a hatukon es szeretet nelkul nonek fel. En elfogadom mindenki donteset. Nekem igazi orom a kisfiam. Most kezd beszelni es imadom, ahogy meg tudunk beszelni dolgokat, imadom, hogy kis partner, imadom mert nekem a legklasszabb, legfantasztikusabb. Ahogy fejlodik naprol napra, lenyugoz. Soha oda nem adnam senkiert! Pedig utaltam terhesnek lenni. Mindenki elvarja, hogy boldog legyel meg tele varakozassal. En alig vartam, hogy vege legyen, buntudatom volt, hogy utalok terhesnek lenni es amiatt is, hogy amikor megszuletett masokkal ellentetben nem voltam egybol "szerelmes". Jo egy ev telt el mikor eloszor azt ereztem, hogy anya vagyok...gyari hibas lennek?! Nem tudom. Megis most gyonyoruseggel nezek ra, buszke vagyok ra es elvezem a tarsasagat. Szeretem ahogy hozzam bujik, az illatat, ahogy megfogja a kezem es setalunk.

Nem gondolom, hogy aki ezt nem igy gondolja azt el kell itelni. Inkabb neheztelek arra aki bevallal egy gyermeket es csak addig "szereti" amig nincsenek vele gondok, aki csunyan beszel a gyermekevel es bantalmazza.