Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mennyire volt nehéz a második...

Mennyire volt nehéz a második baba születése után?

Figyelt kérdés

Úgy döntöttünk,hogy jöhet a kis tesó.Reméljük minél hamarabb sikerül.

Olyan anyukák válaszait várom akiknél a két gyerkőc között 3-4 év a korkülönbség.Mennyire volt nehéz szülés előtt és szülés után?

Első gyerkőc hogy fogadta a babát?


2012. nov. 28. 23:33
 1/3 anonim ***** válasza:

4,5 év van a két gyerek közt, a kicsi most 6 hetes.

Szülés előtt nem volt sokkal nehezebb, hiszen már eléggé önálló. A tesó érkezésének bejelentését mi halogattuk, csak aug. elején árultuk el, hogy a pocakban van a kistesó.

Persze már tavaly is mondogattuk, hogy majd lesz egyszer kistestvére, heti szinten biztos szóba került, hogy majd milyen lesz az élet. Csak azért nem mondtuk el neki, hogy útban van a kicsi, mert ismerem a gyerekem, nehezen birkózott volna meg a várakozással, mikor bújik már ki onnan. Így nem volt olyan nehéz, szeptemberben lett középsős, (nyáron otthon volt velem) és csak annyit kellett mondani, még most ősszel meglesz a hugi.

Szülés után egyszer jöttek be megnézni apával (aznap, mikor megszületett), illetve amikor hazamehettünk, akkor is jött.

Az elmúlt 6 hétben voltak nehéz pillanatok, főleg az elején nekem. Meg kellett szoknunk, hogy kettő van, kettőhöz kell igazodni. Különösen este nehéz, a fürdetést összehangolni, illetve a lefekvést, hiszen a nagy mesét kér 8-kor, a kicsi viszont olyankor még ébren van, és igényli a társaságot.

A férjem iszonyú sokat segít, hálás vagyok érte neki, bár kéthetente 3 napra elmegy, mert levelezőn suliban van. Ilyenkor nehezebb, hiszen 3 nap egyedül, de azzal nyugtatom, erősítem magam, hogy más is megcsinálja, nekem is menni fog.

A nagy jól viseli a kicsit, puszilgatja, simogatja állandóan. Hagyjuk neki, így nem volt még féltékenységi rohama. Igyekszünk sokat játszani vele, főleg én, hogy ne gondolja, csak a kicsi számít, bár azt hónapokig mondogattuk neki, hogy a kisbabának leginkább anya kell, hiszen nem ehet mást, csak anyatejet, stb. lehet ez is jó volt így.

Összegezve: nekem jó így ez a korkülönbség, nem is szerettem volna máshogy. Biztos lesznek még nehéz pillanatok, órák hetek, de majd megoldjuk.

2012. nov. 29. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Nálunk a nagy egy hónap híján volt 3 éves, mikor érkezett a második.

Terhesség nem volt nehéz, kivéve a 8. hónap, amikor beteg voltam, de a naggyal kellett ugyanúgy menni.


Szülés után 3 hétig itthon volt férjem, ez kellett:)))


Nehezebb akkor lett, amikor kiderült, hogy a kicsi egy majom, és nonstop rajtam volt-különben aludni se tudott (a hátamon kendőben, így tudtam vele a legtöbb dolgot megcsinálni, illetve a naggyal lenni), akkor a nagy besokallt. Plusz kijött rajtam egy autoimmun betgség, amit a nagy szintén idekapcsolt.


Amikor a kicsi elkezdett érdemben mozogni, könnyebb lett. Aztán a helyváltoztatással ütötte-vágta a nagy. Még nem csengett le a dolog, de javulóban, most 8 hónapos a kicsi.


Ugyanakkor nagyon kedves is tud lenni vele, leginkább dúlnak benne az érzelmek, és még nem találtuk meg a nyitját, hogy lépjünk előre.


Szóval nem egyszerű, de megéri:) Sokat tanulunk így együtt.

2012. nov. 29. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Nekünk sem lesz könnyű majd,van ,hogy Apát is elküldi ha odabújik hozzám.Nehéz lesz neki, hiszen most Ő van a középpontban.
2012. dec. 2. 07:38

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!