Más is unja? Vagy csak én vagyok ennyire deviáns? Én unom az itthonlétet, unom az örökös meseolvasást, unom a játékszedést, az állandó pakolást.

Idegesít, hogy semmit nem tudok csinálni, mert örökké rajtam lóg. Van, hogy 3 órán keresztül csak az ölemben ül, mesét kell neki olvasnom.Ha megpróbálok főzni, azt csak úgy lehet, hogy ő az ölemben van, így hagyom a főzést.

Félreértés ne essék NEM A GYEREKEMET unom! 18 hónapos, nagyjából 30 hónapja vagyok itthon. Besokaltam, beleuntam. Menni akarok, dolgozni akarok, felnőtt emberekkel akarok beszélgetni...

Ma ezen gondolkodtam, hogy vajon más, hgyan csinálja? Mosolyogva cipeli a 12 kilós gyerekét, mosolyogva ül a koltyón miközben farkasszemet néznek vele, vagy fel-felugrál mosolyogva, mert a gyerek borítja dűti amit ér? Vagy mosolyogva mantrázza négyszazadszorra is: Az ott a kuyta, az ott a virág, az ott a napocska..stb.

Engem miért idegesít ha nem tudok 4 percet ülni anélköül, hogy ne mászna rám, nem tudok egy emailt megírni, nem tudok egy kv-t meginni. Mindet abban a 2 órában akarok csinálni amikor alszik, és ez frusztrál. Szeretnék körmöt lakkozni, takarítani, esetleg hajat mosni, függönyt mosni,és pókhálózni, ágyneműt húzni, vasalni. Nem tudok, képtelen vagyok rá. Pihenni is szeretnék, könyvet, magazint olvasni, szotyizni...de nem tudok,és emiatt egyáltalán nem vagyok mosolygós:/