Más is unja? Vagy csak én vagyok ennyire deviáns? Én unom az itthonlétet, unom az örökös meseolvasást, unom a játékszedést, az állandó pakolást.

Szia!

Nincs veled semmi baj,teljesen normális ha a nőt nem elégíti ki 100%osan a gyereknevelés és belefárad az állandó otthonlétbe,rendrakásba.

Én is olyan vagyok,mint te,nekem annyival könnyebb hogy a babám mellett főiskolára jártam,most már dolgozom is mellette a maradék vizsgámat csinálom,és a fiam 16 hónapos korától bölcsis. Nagyon szeretem a fiam de szuper felnőttekkel együtt lenni,munkában rendesen kikapcsolódom, a fiam imádja a bölcsit az első perctől fogva,tényleg nem volt még egy könnycsepp sem,ha szabadnapom van vagy nem viszem vagy itthon rendet rakok,pihenek amíg Ő bölcsizik és alvás után megyek érte.Ez sokat könnyít nem egész nap pakolok,rohangálok utána,nem egész nap nevelem, arra ott a hétvége, a délután.

teljesen megértelek.

Irigyellek. Én olyan hülye vagyok, hogy ha lehetőségem van elmenni egyedül pl. bevásárolni (3 hónapban egyszer), akkor is sietek haza, mintha lemaradnék valamiről, vagy megállna nélkülem az élet. Tudom, hogy ki kellene használnom azt a minimál időt, mégis sürget valami, hogy haza kell mennem. Csak megpróbálom elképzelni, hogy másfél órát ülsz a semmibe. Beleborzongtam. Legközelebb én is kipróbálom!

Bocsi az eddigi offért. Nálam az szokott beválni, ha nagyon szürkének érzem a hangulatom, hogy beteszem a kedvenc zenéimet, ami felpörget, vagy egyszerűen csak érzelmeket mozgat meg bennem. Kicsit megszínezi a napom. Sőt, még táncra is vetemedem a kicsivel. Ha nincs lehetőséged arra, hogy egyedül legyél, csak magaddal foglalkozz (mert úgy szűrtem le, ez hiányzik), próbáld ki ezt a "zenés terápiát". De pszichoanyu (pozitív értelemben) is nagyon jókat írt. Ha változtattok a napi tevékenységeken, bevonod őt, jobban lefoglalja magát, szakíthatsz itt-ott pár percet.

Nem tudom, milyen helyileg és anyagilag milyen lehetőségeid vannak, baba-mama klub, játszóház tekintetében. Felnőttekkel lehet ismerkedni, és a gyereket is új inger ér, társaságban van.

Eleinte a lányom sem segített, csak pakolt. Így az egyik szekrènybe csupa olyan dolgot tettem, amit kivehetett. Szilikon muffin sütő, műanyag edények, kancsók, fedeles dobozok, fakanál, tészta szűrő, műanyag evőeszköz. Ezekkel úgy elvolt, hogy csak pislogtam.

Egyszer a Sparos vödrös narancsot pakolta 20 percen keresztül. Kiszedte, visszatette. Oké, pár narancs megsínylette, azokat gyorsan meg kellett enni, de megérte. :)

Aztán egy idő után már inkább azzal foglalkozott, én mit csinálok. Másfél évesen kente a pogácsát. Igaz, hogy az egész pult tojásos lett, na de legalább jól szórakozott, èn meg haladtam. :)

A konyhaszekrény alsóbb régióiban már csak olyan dolgokat teszek, amihez nyugodtan nyúlhat. Műanyag, szilikon, de még újság is (babakatalógus), vitaminos doboz, bármi. Persze elér könnyen olyat is, amihez nem nyúlhat (valahová nekem is pakolnom kell), de azt már az elejétől mondogattam neki, hogy az az anyáé, az alsó rész a babáé. Volt próbálkozás, hogy kivegyen ezt-azt, de ahogy ezt meghallja, már nyúl az ő részéhez.

Az hogy bevonom, nálunk olyat jelent, hogy gyere, nézd meg, mit főz anya, felemelem, had lássa, gyere, teszek neked is egy tálat, fakanalat, kavard meg, főzzél a babádnak, hogy ízlik neki, adj nekem is kóstolót, jaj, de finom, ilyesmi. Inkább beszédben fogom be, hogy érezze, foglalkozom vele. A pulton "dolgozni" még nem nagyon engedtem, az még húzós lenne. Olyan dologgal kipróbálhatod, aminek nincs tétje. Dobjatok össze egy muffint például, kérd meg segítsen. Ha nem akarsz liszthegyet, akkor kérd meg, hogy fogja meg a kanalat, amíg te kiméred, stb.

Az enyém ha épp elvan magában, akkor is sokszor jön, hogy anya-anya... Akkor felveszem két percre, elmegyek vele a szobába, de pár perc után visszatérek a dolgomhoz. A múltkor ruhákat szedtem össze, a csipeszekkel egy órát eljátszott, mert pakolta egyik tálból a másikba. Csak lestem, mert nem szokása az ilyen. Soha nem lehet tudni, mi tetszik meg neki, amivel lefoglalja magát.

Utolsó vagyok (már megint). Olyan leírást szerintem senki nem fog tudni adni, ami szabadidőt ad neked. Még jó pár hónapig így fog működni a gyerek. De ha te magad másképp állsz hozzá, úgy foglaljátok le egymást, hogy azt nem érzed fárasztónak, gyorsabban megy a nap, nem fog annyira kicsavarni téged. Ez akkor működhet,legalábbis nálunk akkor működik, ha elegendő mennyiségben kap anyából a játékban, ölelésben a gyerek, olyankor jobban eljátszik mellettünk. Vagy induljatok neki a városnak, te is kiszellőzöl, a gyerek is lát, tanul.

Ha egyedül szeretnél lenni, akkor pároddal, nagyival, valakivel kellene egyezkedned és elcsípni itt-ott egy kis időt.

És most befejeztem a pofázast.

Szerintem egyik gyerek sem úgy kezdi a "konyhai munkát", hogy odaállítod és minden flottul megy. Az elfogadható viselkedés-állapotot (amikor már nem hátráltat, hanem tényleg segít) én kb. 5 hónap alatt értem el, napról napra türelmesen tanítgatva, instruálva, fegyelmezve. Nagyon jó ötleteket írtak erre! Nem mondom, néha legszívesebben a hajamat téptem volna, olyankor jött a taktikázás.

Nekem a létra pl. azért vált be, mert mögé vagy szorosan melléállva, előtte csináltam a dolgokat, így behatárolt mozgástere volt, nem tudott akármihez hozzányúlni, csak amihez engedtem. (Persze a késsel vigyázni kell, nehogy belenyúljon.) Közben puszilgattam a fejét és simítgattam a hátát, így testkontaktust is kapott. Kezdd pl. egy egyszerű szendvics-készítéssel, amikor felvágod a kenyeret, felvágottat, sajtot. Kóstolhassa meg a darabkákat, tehesse rá ő a kenyérre.

Ja, és időben is fokozatosan alakul ki, az első nap nekem pl. 3 percig tartott az érdeklődése (akkor volt 13 hós), és szép lassan jutottunk el oda, hogy ma már akár 1 órát is ellétrázgat velem. Néha elmegy megnézi a játékait, aztán visszajön megnézni, hol tartok. (Persze ő mostmár nagyobb, 21 hónapos.)

Szerintem ebben is az a lényeg, mint minden másban, hogy érezze meg és fogadja el, hogy nálad van a kontroll. Akármit ne tehessen meg, de a személyiségének megfelelően húzd meg a határokat. Ahogy a negatív jelzéseknél írtam, ahhoz hasonlóan a pozitívakat is érzékelik a radarjaik: a határozottságot, humort, bátorítást is elraktározzák. De ha bizonytalan vagy magadban vagy a határokban, esetleg következetlen vagy és ráérez, hogy ő irányíthat, az minden tevékenységetekre rányomja a bélyegét. (Persze néha beleférnek kilengések, blabla.)És mindegy, hogy azért dobod be a törülközőt, hogy ne hisztizzen, csendben legyen, fáradt vagy, nincs kedved figyelni, már ki is csúszott a gyeplő a kezedből.

A közhiedelemmel ellentétben éppen az kelti a legnagyobb szorongást a gyerekben, ha nincsenek határok, és ő bármit megtehet, vagy ami még rosszabb, egyszer megteheti, máskor nem. A határok és a határozott (igazságos) fellépés biztonságot ad. És az is, ha te bízol magadban annyira, hogy elhiszed, tudod kezelni a helyzeteket, bármilyen rázósak is :)

Fiad van vagy lányod? (Fiúra tippelek.)